Tinédzserek és a stressz

Azok a serdülőkorú gyerekek, akik állandó családi veszekedések, erőszak és hangoskodás között élnek, rossz körülmények között laknak, vagy egyéb ok miatt állandó stresszben élnek, gyakrabban betegek, mint nyugodtabb körülmények között nevelkedő társaik.

stressz, tinédzser, betegség | InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.
Az anya alakja döntő lehet – ha az anya gondoskodó és együtt érez a gyermekével, ezek a negatív hatások elkerülhetők. Azonban még egy jó anya sem képes az állandóan megterhelt fiatal szervezetet megmenteni a szív- és érrendszeri károsodástól.

Amerikai fejlődéslélektani szakemberek azt is vizsgálták, hogyan regenerálódik a szív- és érrendszer az ifjúkori megpróbáltatások után.

A kutatás vezetője szerint a többszörös kockázati tényezőkért sokkal nagyobb árat kell fizetnie a szervezetnek, mint egyetlen akár súlyosan megterhelő, stresszes esemény után.

A kutatók a stressz által okozott hormonális, szív- és érrendszeri, valamint anyagcsere változásokat vizsgálták, a halmozott megpróbáltatások nyomán fellépő szervi és szöveti károsodásokat mérték.

A nagyobb terhelés a testi, szellemi és kognitív elváltozások gyakoribb előfordulásával jár. Evans szerint a vizsgálat adatai megmagyarázzák, „miért annyira állandóak a jövedelembeli és etnikai különbségek, melyek makacsul fennmaradnak társadalmunkban. A halmozott kockázatnak és egészségkárosodásnak elsősorban az alacsony jövedelmű, nem fehér családokban nevelkedő gyermekek vannak kitéve”.

Cornell University News Service
| stressz, tinédzser, betegség
2007-04-27 11:42:27


Gyermekvárás és depresszió

A 25 éves kor alatti terhes londoni nők kétharmadának van mentális egészségi problémája a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) Egészségügyi Kutatóintézete ...


A félelem tönkreteheti a karrierünket

Ha az ember fél a kígyótól, póktól, vagy akár csak a saját árnyékától is, az még nem teszi tönkre az életpályáját, de mi van akkor, ha valaki attól retteg, hogy ...


A pánikroham tünetei

A pánikroham hirtelen ránktörő félelemérzéssel jár, ráadásul bármikor előfordulhat, még álmunkban is. Sokan összetévesztik a szívrohammal, olyan erős halálféle...


A stressz tíz testi jele

Mindannyiunkkal előfordul, hogy feszültebbek vagy éppen levertebbek vagyunk a szokásosnál, ez sajnos a modern élet velejárója. A krónikus stressz állapot - erősen megte...


A pánikbetegség jól gyógyítható

Pánikrohamot minden tizedik ember átél élete során legalább egyszer, de a pánikbetegség a lakosság 2-4 százalékát érinti, nőknél gyakoribb. Nem mindig egyértelmű m...


hirdetés