A vizsgálatok elsősorban a tanulás folyamatát kutatják, de valószínűleg a felejtés is legalább ennyire fontos jelenség, csak sokkal kevésbé ismerjük – figyelmeztettek a kutatók a Journal of Neuroscience oldalain.

A legtöbb ember egyetért abban, hogy a felejtés hiánya az egyik alappillére a poszt-traumás stressz zavarnak, és ha lenne egy olyan gyógyszerünk, ami befolyásolni tudná azt a gént, az többek között segítene például a katonáknak, hogy a háborúkból visszatérve elfelejtsék félelmeiket.

A poszt-traumás stressz zavar (PTSD) egy olyan szorongásos zavar, ami egy rémisztő élmény, életveszélyes helyzet vagy fizikai sérülés után alakulhat ki. A PTSD 5,2 millió amerikait sújt: a hadszíntérről visszatérő katonák egy nyolcadának nehezíti meg életét.

Nem kell azonban katonának lenni ahhoz, hogy PTSD, vagy más szorongásos zavar alakuljon ki. A mindennapi élet egy rossz élménye is olyan tanulási folyamat alapját képezheti, ami szorongáshoz vezethet. Ha a traumás emlékek kórosan sokáig fennmaradnak, a (sokszor nem tudatosuló) külső ingerek ezeket aktivizálják, ami pedig magával hozza a kapcsolódó stresszt és félelmet.

A szorongásos betegségek modellezése során a kutatók egereket arra idomítanak, hogy féljenek egy bizonyos hangtól, az azt követő elektromos sokk miatt. A kondíciós fázis után, ha többször hallják az egerek a hangot, és ezt nem követi sokk, a félelem egy idő után megszűnik.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a metabotróp glutamát receptor 5 (mGluR5) – ami szerepét már több tanulási folyamat során sikerült igazolni – vajon szerepet játszik-e az ilyesfajta „felejtési” folyamatokban is. Ez a fajta „felejtés” valószínűleg egy párhuzamos tanulási folyamat, ami az új információ feldolgozásával, és a korábbi tapasztalatok felidézésének gátlásával segíti az új helyzethez való alkalmazkodást.

Amikor a kutatók a kondicionálást olyan egerekkel végezték el, amelyeknél hiányzott az mGluR5 gén, azok képtelenek voltak megszabadulni félelmeiktől: kialakult a szorongás, de megszüntetni nem lehetett azt.

A második kísérletsorozatban azt vizsgálták, hogy az mGluR5 gén hogyan befolyásolja az állatok tanulását. Először megtanították az egereket arra, hogy egy labirintusból kitaláljanak: a mutáns egerek is képesek voltak erre, bár valamivel több időt igényeltek. Ezután megváltoztatták a labirintus alaprajzát, és újraidomították az állatokat. A normál állatok gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez, miután észrevették, hogy a kijárat máshol van. Az mGluR5-hiányos egerek azonban képtelenek voltak felfogni az új helyzetet, és folyton visszatértek oda, ahol a célt tudták. Számtalanszor újra kellett próbálkozniuk, mire leszoktak arról, hogy rossz irányba menjenek.

„Az mGluR5-hiányos egerek rosszul teljesítettek azokban a szituációkban, amikor el kellett felejteni azt, amit nemrég tanultak” – magyarázták a kutatók. – „Ez a mechanizmus lehet azoknál is, akik PTSD-ben szenvednek, és az mGluR5 receptor terápiás célpont is lehet.”