A félelem az, ami megvéd a veszélytől. A fóbiáknak nem sok közük van a veszélyhez. Olyan intenzív, irracionális félelemről van szó, ami bizonyos helyzetekben, tevékenységek közben, vagy tárgyak kapcsán keletkezik az emberben.

Hangulatunk, lelki állapotunk nagyon érzékenyen reagál a körülvevő világra. Szomorú események – egy fájó szakítás, a munkanélküliség, egy közeli hozzátartozó halála – természetesen bánattal, fájdalommal tölt el bennünket, de a napi rutin és a saját gondolkodási mintáink is hatnak a hangulatunkra.

A stresszválaszt az egyén és a környezetéből származó ingerek közötti interakció határozza meg. Most tehát forduljunk az egyén környezete felé és nézzük meg, hogy milyen hatások érhetik onnan. Ezek közül talán a legfontosabb a munkahely.

A pánikroham kifejlődéséhez általában tíz percnél kevesebb idő kell, és igen gyakran kíséri halálfélelemmel, a megsemmisülés félelmével kevert szorongás, fejvesztett menekülési vágy.

A stressz elszívja az életerőnket, okozza akár egy váratlan rossz hír, egy utálatos főnök vagy egy esős, szürke nap.

Tíz emberből egy zaklatás áldozata, és egyharmaduk még egy évvel később is pszichés bántalmaiktól szenved, olvasható egy ausztráliai tanulmányban. Ennek ellenére a legtöbben ritka jelenségnek tartják a folyamatos, követéses zaklatást, és nem veszik elég komolyan, pedig súlyos problémákat okozhat.

Amerikai kutatók szerint a pánikbetegek többsége nem kap megfelelő kezelést az alapellátásban. A pánikbetegség gyakori lelki rendellenesség, amely a népesség mintegy 5 százalékát érinti.

A pánikroham hirtelen ránktörő félelemérzéssel jár, ráadásul bármikor előfordulhat, még álmunkban is. Sokan összetévesztik a szívrohammal, olyan erős halálfélelemmel járhat.

Michigani kutatók vizsgálatot végeztek az állás biztonsága és a fizikai valamint lelki egészség közti kapcsolat felmérésére. Megállapították, hogy még az állás elvesztésénél is rosszabb a bizonytalanság, a félelem a jövőtől.

Amikor szorongásos zavarokról beszélünk, a tünetek központjában érthetően a szorongás, annak testi és lelki tünetei állnak. Ha a szenvedő betegek oldaláról közelítjük meg őket, az alábbi kérdések szoktak felmerülni: "Nem tudom megoldani a problémámat." "Nem tudom elvégezni a munkámat". "Ideges vagyok", "Szorít a szívem, nem kapok elég levegőt", illetőleg ehhez hasonlók.