Depresszió, személyiségzavar? - Vajon mi ez?

19 éves, érettségi előtt álló, "meg nem értett művészpalánta" lány vagyok. Soha nem voltam könnyen kezelhető, sokszor voltak/vannak dühkitöréseim, azonban ezeket nagyon nagy energia befektetésével, de sikerül általában elnyomnom. 2 éve volt egy öngyilkossági kísérletem, ami, mint látszik, sikertelen volt, és akkor abból, hogy túltettem magam rajta, nagyon sok erőt merítettem. A családom folyton azt hiszi, csak hisztizek, de nem. Mindig eltitkoltam előlük, ha valami bajom volt/van, mert tudom, hogy nem értik meg. Szeretek festeni, rajzolni, tehetségem is van hozzá, soha nem tanultam, de azt mondják, nekem nem is kell, mert "bennem van".
Most hatalmas változáson mentem át, a művészet terén is, és kb. két hete újra előjöttek a régebbi "érzéseim". Nagyon keveset alszom (4 óránál ritkán többet). Reggel viszont felkelni sincs kedvem, úgy érzem, ott az ágyban várom meg, míg újra este lesz. Dühkitöréseimet nagyon-nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudom visszafolytani, és folyamatosan rossz (vagy megmagyarázhatatlanul jó) kedvem van, az életemnek bár értelmét látom, nagyon sokszor érzem azt, hogy könnyebb lenne nekem a világ nélkül, és egy hete újra megpróbáltam magam megölni. Illetve ez nem teljesen igaz, csak az elhatározás volt meg, és az tartott vissza, hogy van egy nagyon jó barátom, akinek tudom, hogy szüksége van rám. Ő bipoláris zavarral küszködik, pontosan egy hónapja túladagolta az egyik gyógyszerét, én mentettem meg az életét. Ezt most "meghálálta", ugyanis ha őt nem ismerném, akkor nem csak gondolkoztam volna rajta, hogy megtegyem-e, hanem tényleg megteszem. Ő akkor nem is tudta, hogy megmentette az életem, utána mondtam el neki mindent, hogy mi is játszódott le bennem, és hogy gyakorlatilag egymást tartjuk életben. Azonban nem bírtam megállni, megvagdostam magam, összesen 13-14 vágás lehet rajtam (csukló, tenyér, kézfej, láb, has), egy van, ami mélyebb, de nem olyan helyen, ahol veszélyes lehetne, hiszen figyeltem, hogy nehogy valami olyasmit tegyek, amit nem tudok visszafordítani.
A lelki feszültségemet, fájdalmamat viszont nem tudom sehogy sem lerázni magamról, úgy éreztem, a fizikai fájdalom elnyomja, és be is vált, bár elítélem ezt a módszert a "problémák megoldására", de most mégis, egy kicsit segített, ha meg nem is oldódott.
Szüleim, barátaim nem tudnak minderről semmit. Sőt, azt sem tudják, valamikor már próbáltam megölni magam. Most viszont annyira rám jött megint a régi hangulatingadozás, a dühkitörések, pánikroham (festettem a parkban, és egyszer csak elkezdett nagyon dobogni a szívem, és olyan mérhetetlen rettegést éreztem, hogy azt hittem, elvisítom magam, úgy éreztem, mindenki engem néz, remegni kezdett a kezem, és nem tudtam mozdulni sem - de 10 percnél nem tartott tovább, utána mintha mi sem történt volna.
Ma reggel, mikor kikászálódtam az ágyból, akkor jött rám ugyan ez, de az is elmúlt nagyon hamar), nem tudok koncentrálni, tanulni, figyelni. Úgy döntöttem, utána olvasok, hogy mi is lehet ez, mert nem gondoltam, hogy csak véletlenül, ok nélkül történik mindez. Először azt gondoltam, talán depressziós lehetek. De találtam egy cikket, ami borderline személyiségzavarról írt. Elolvastam, és nagyon sok minden rám illett. Nem az elmúlt néhány hétre, hanem az egész eddigi életemre.
Kérem, adjon tanácsot! Hogyan deríthetem ki, hogy tényleg ez-e a bajom, vagy csak "véletlen egybeesések". Nagyon nagy vonalakban írtam le azt, ami velem történik, ebből nem hiszem, hogy meg lehetne bármit is állapítani. El kellene mennem orvoshoz? De nem akarok beteg lenni, nem akarom, hogy a családom azt higgye, hogy túldramatizálom a helyzetet. De egyre nehezebb elviselnem. Félek, hogy terhére vagyok az embereknek.
A választ előre is köszönöm!

2009-04-28 10:48:33