Depressziós anya, stresszes gyerek

Már az egészen kis gyerekek is gyötrődhetnek a stressztől, ha szüleik depressziósok, és negatív érzésekkel viseltetnek irántuk, állapították meg amerikai kutatók.

depresszió, stressz, gyerek | InforMed Hírek9   InforMed
A vizsgálatban hároméves gyerekeket tettek ki ártalmatlan stresszt okozó helyzeteknek, például kicsit feldühítették vagy frusztrálták őket. Minden alkalommal nyálmintát vettek tőlük, hogy megállapítsák szervezetük kortizon szintjét.

A kutatók megfigyelték a gyerek és a szülő – általában az anya – egymásra hatását közös feladatmegoldás közben, illetve amikor a szülő mesét olvasott a gyereknek.

A legerősebb stresszreakciót azoknál a gyerekeknél észlelték, akiknek édesanyja a gyerek életében valamikor depressziós volt, és ellenségesnek mutatkozott (dühös, vagy kritikus volt) a gyerekkel játék közben.

A vizsgálatban nem vett részt elegendő számú apa ahhoz, hogy rájuk nézve is megállapításokat tudtak volna tenni a kutatók, ezen kívül az apák között ritkább a depresszió.

A stressz a depresszió kockázati tényezője, és a vizsgálat arra utal, hogy a szülő depressziója a gyermeknél is depresszióhoz vezethet. A megfigyelések elsősorban a korai beavatkozás miatt fontosak, teszik hozzá a kutatók.

MSN, kép: sxc.hu
| depresszió, stressz, gyerek
2011-03-29 12:26:33


A depressziósok valóban szürkében látják a világot

Függetlenül a kultúrától, nyelvtől, korszaktól vagy az illető alkotótól, a művészek a depressziót általában sötét színekkel ábrázolják. A tudományos tények m...


Depresszió elleni orrspray

Ketamin származékot tartalmazó orrsprayt engedélyezett a depresszió kezelésére az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA).


Depressziót okozhat a nőknél a túlmunka

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak - mutatták ki a University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutat...


Segíthet a tesztoszteron a férfiak depressziójában

A tesztoszteron kezelés csökkentheti a depressziós tüneteket a férfiaknál - állapította meg nemzetközi kutatócsoport. Eredményeikről a JAMA Psychiatry című szaklapban...


A közösségi média ártalmai

A kutatók három közösségi platformra összpontosították a tanulmányukat, amelyek a legnépszerűbbek voltak a vizsgálatba bevont 143 egyetemi hallgató körében.


hirdetés