Hirdetés

A kevés alvás növeli a kismamák szülés utáni depressziójának kockázatát

Az alváshiány erős összefüggésben áll a kismamák szülés utáni depressziójának kialakulásával - figyelmeztet egy átfogó tanulmány.

szülés utáni depresszió, alváshiány |

MTI Hírek 2011 ;8

A Canberra Egyetemen dolgozó Kerry Thomas több mint száz nemzetközi tanulmányra kiterjedő elemzése erős összefüggést mutatott ki az alváshiány és a kismamák szülés utáni néhány hónapon belül jelentkező depressziós tünetei között. A szakember az Ausztrál Pszichológiai Társaság Canberrában tartott éves találkozóján ismertette az eredményeit.

Mint elmondta: a kevés alvástól a kismamák szomorúnak és kimerültnek érezhetik magukat, emellett nehezükre eshet a koncentrálás is. "Nagyobb a kockázata a depresszió kialakulásának a szülést követő negyedik és a nyolcadik hét utáni időszakban azon édesanyák esetében, akiknek a csecsemői gyakran felébrednek éjszaka"
- nyilatkozta a szakember.

"Azon nők esetében, akik hat óránál kevesebbet alszanak éjszaka, szintén nagyobb a kockázata a depressziós tünetek jelentkezésének" - tette hozzá. Thomas szerint mindez erős bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az alváshiány összefüggésben áll a szülés utáni depresszióval.

A mostani eredmények alátámasztása érdekében a szakember jövőre 60 kismama bevonásával készít tanulmányt. A vizsgálat során figyelemmel fogja kísérni a résztvevők alvási idejét és depressziós tüneteik esetleges jelentkezését a babák születését követő egy éven keresztül.
szülés utáni depresszió, alváshiány

2011-10-09 20:51:16

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop