Önazonosság-zavar

A disszociatív önazonosság-zavar súlyos, hosszan tartó, potenciálisan munkaképtelenséget vagy akár halált okozó állapot. A személyiség képtelensége, hogy emlékezetébe idézzen fontos személyes adatokat (amnézia), keveredik más személyiségekre vonatkozó adatok egyidejű tudatával. Egyes személyiségek tudnak egy másikról és kapcsolatot tartanak fenn vele egy belsőleg kialakított világban. Például az A személyiség tudhat a B személyiségről és ismerheti annak tevékenységét, mintegy megfigyeli B magatartását; a B személyiség pedig vagy ismeri, vagy nem ismeri az A-t. Más személyiségek tudatában lehetnek vagy sem B személyiségnek, és B személyiség tudatában lehet vagy sem azoknak. Az ilyen betegségben szenvedők gyakran kísérelnek meg öngyilkosságot, és feltehetően többször lesznek öngyilkosak, mint bármely más pszichiátriai kórformában.

A disszociatív önazonosság-zavar viszonylag gyakori elmebetegség. Egyéb pszichiátriai rendellenességek miatt kezelt betegek 3-4%-ában található meg, és elég nagy számban a kezelés alatt álló kábítószerfüggők körében. A betegség lehetőségének fokozódó tudatosodásával az utóbbi években megemelkedett a diagnosztizált esetek száma. A gyermekek bántalmazása és a velük szemben elkövetett bűncselekmények következményeinek felismerése, valamint a javult diagnosztikai eljárások szintén a diagnosztizált disszociatív önazonosság-zavar esetek számának emelkedéséhez vezettek. Bár egyes szaktekintélyek szerint a megemelkedett esetszám az orvosoknak a befolyásolható betegekre kifejtett hatását jelenti, ezt a nézetet nem sikerült bizonyítani.

Okok

A disszociatív önazonosság-zavart számos tényező együttes hatása okozza:

Mélyreható megpróbáltatás, pl. gyermekkorban átélt érzelmi vagy testi bántalmazás

Az emlékek, észlelések, vagy önazonosság elkülönítésének képessége a tudatos állapottól (disszociatív képesség)

Kóros fejlődés, mielőtt az én és más személyek egységes szemlélete megszilárdult volna

Elégtelen védelem és gondozás a gyermekkorban.

Az emberi fejlődés megköveteli, hogy a gyermek bonyolult és eltérő típusú ismeretek és tapasztalatok egységbe rendezésére legyen képes. Amint a gyermekben kialakult az összefüggő, összetett önazonosság, olyan időszakokon megy keresztül, amelyekben a különböző észlelések és érzelmek külön raktározódnak el. Ezeket a különböző tapasztalatokat arra használhatja fel, hogy több ént alakítson ki, azonban nem minden erőszakot, vagy veszteséget, vagy traumát elszenvedett gyermek képes többszörös személyiség kialakítására. Azok, akiknek megvan ehhez a készsége, a leküzdéséhez szükséges egészséges módokkal is rendelkeznek, és az ilyen sérülékeny gyermekek többsége elegendő védelmet és megnyugtatást kap a felnőttektől ahhoz, hogy a disszociatív személyiségzavar ne alakuljon ki.

Tünetek

A disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő személyek számos olyan tünetet mutathatnak, amelyek az egyéb pszichiátriai kórképekben észleltekre emlékeztethetnek. A tünetek hasonlíthatnak a szorongásos állapotokban, személyiségzavarokban, skizofréniákban és kedélybetegségekben, vagy az epileptiform kórképekben észleltekhez. A legtöbb személy depresszió, szorongás (légzési kellemetlenségek, szapora pulzus, szívdobogásérzés), fóbiák, pánik rohamok, nemi működési zavarok, étkezési rendellenességek, poszttraumás stressz betegség tüneteitől szenved, valamint belgyógyászati betegségeket utánzó tünetektől. Az ilyen személyek sokat foglalkozhatnak öngyilkossági gondolatokkal, gyakran kísérelnek meg öngyilkosságot, valamint öncsonkítást is gyakran követnek el. Számos disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő személy fogyaszt időnként kábítószereket vagy nagy mennyiségű alkoholt élete során.

A személyiségek váltakozása, valamint az, hogy az egyik személyiség magatartása nem tudatosul a másik személyiségben, az egyén életét zűrzavarossá teszi. Mivel az egyes személyiségek gyakran kapcsolatot tartanak fenn egymással, az egyének belső társalgások, és más személyiségek hangjának hallásáról számolnak be. Ez egyfajta hallucináció.

Néhány jellemző vonás a disszociatív személyiség-zavarra:

Különböző panaszok, melyek különböző időkben jelentkeznek

llámzó teljesítőképesség, a munkahelyi és otthoni feladatok jó ellátásától a tehetetlenségig

Súlyos fejfájások vagy egyéb testi fájdalmak

Időtorzulások, időbeli tévedések, és amnézia

Deperszonalizáció és derealizáció - az illető úgy érzi, hogy különválik önmagától és hogy környezete valószerűtlenné vált.

A disszociatív önazonosság-zavarban szenvedők gyakran hallanak másoktól olyan cselekedeteikről, amelyekre nem emlékeznek. Mások olyan magatartásbeli változásaikról is említést tehetnek, amelyeket nem sikerül felidézniük. Olyan tárgyakra, termékekre vagy kéziratokra bukkanhatnak, amelyekkel nem tudnak elszámolni vagy képtelenek azokat felismerni. Önmagukra "mi" vagy "ő" névmásokkal utalnak. A legtöbb ember életének első 3-5 évéből sok mindenre nem emlékszik, azonban a disszociatív önazonosság-zavarban szenvedő egyének gyakran gyermekkoruk 6-11 éves időszakát sem képesek felidézni.

A disszociatív személyiségzavarban szenvedők kórtörténetében jellegzetesen három vagy több különböző korábbi pszichiátriai diagnózis fordul elő, melyek nem reagáltak a kezelésre. Sokat foglalkoztatja őket az önuralom és a mások feletti uralom kérdése.

Kórisme

A disszociatív személyiségzavar diagnózisának megállapításához az orvosnak részletes belgyógyászati és pszichiátriai vizsgálatot kell végeznie, elsősorban a disszociatív tapasztalatokra vonatkozólag. A kórkép felismeréséhez speciálisan kifejlesztett beszélgetésformák segítenek hozzá. A beszélgetések hosszabb ideig is eltarthatnak, az orvos tanácsára a beteg a látogatások között naplót vezethet, továbbá a személyiségekkel való kapcsolatteremtésre hipnózis vagy gyógyszerhatás alatt végzett beszélgetések is felhasználhatók. Ezek az eljárások megnövelik annak az esélyét, hogy az egyén a kivizsgálás alatt egyik személyiségéből a másikba ugorjon át.

Az orvos fokozatosan felszínre hozza az egyes személyiségeket azáltal, hogy felkéri a beteget, hogy elméjének ahhoz a részéhez beszéljen, amely egy bizonyos magatartáshoz tartozott. Ez a magatartás lehet olyan, amire a beteg nem emlékszik, vagy úgy élte át, mintha inkább csak szemlélte volna, hogy mi történik (álomszerű vagy valószerűtlen átélés).

Kezelés és kórjóslat

A disszociatív önazonosság-zavar kezelése pszichoterápiával történik, melyet általában hipnózis támogat. A tünetek ismétlődően megjelenhetnek és elmúlhatnak, de a betegség magától nem rendeződik. A gyógyszerelés bizonyos panaszokat enyhíthet, de magát a betegséget nem érinti.

A kezelés általában fáradságos és érzelmileg megterhelő. A személynek érzelmi kríziseket okozhatnak az egyes személyiségek cselekedetei, és a kétségbeesés, amely akkor léphet fel, amikor a terápia során a traumás élmények felidéződnek. Több alkalommal kórházi pszichiátriai kezelés válhat szükségessé a nehéz időszakok átvészelésére és a fájdalmas emlékek legyőzésére. Az orvos gyakran hipnózis segítségével férkőzik közel a személyiségekhez, ily módon könnyíti meg közöttük a kapcsolatteremtést, valamint stabilizálja és egybeolvasztja őket. Ugyancsak hipnózis alkalmazható a nyomasztó emlékek kiváltotta lelki fájdalom csökkentésére.

Általában legalább 3-6 évig tartó, heti kettő vagy több pszichoterápiás beszélgetés szükséges. A beszélgetések célja a személyiségek egyetlen személyiséggé olvasztása, vagy a személyiségek olyan harmonikus együttműködésének elérése, mely tünetek nélküli normális életvitelt tesz lehetővé. A személyiségek egyesítése az ideális, azonban ez nem minden esetben érhető el. A beszélgetések fokozatosan ritkulnak, de csak néha fejeződnek be végérvényesen. A betegek időnként a lelki életükben felmerülő gondok megoldásának segítésére visszatérhetnek kezelőorvosukhoz.

A disszociatív önazonosság-zavarban szenvedők kórjóslata függ a tünetektől és a jellegzetességektől. Egyes személyeknek elsősorban disszociatív tünetei és poszttraumás jellegzetességei vannak, ami azt jelenti, hogy az önazonosság- és emlékezészavar mellet a nyomasztó emlékekkel, azok újra átélésével és visszaidézésével kapcsolatban szorongást élnek át. E betegek általában jól ellátják feladataikat és a kezeléssel teljesen meggyógyulnak. Másoknál azonban egyéb komoly pszichiátriai betegség, pl. személyiségzavar, kedélybetegség, táplálkozási zavarok, valamint kábítószer-függőség is fennáll. Az ilyen személyek állapota lassabban javul, kezelésük kevésbé sikeres vagy hosszabb ideig tart és több krízisen mennek keresztül.

Végül egyes betegeknek nemcsak súlyos lelki problémáik vannak, hanem szoros kapcsolatban maradnak olyan személyekkel, akik állítólag bántalmazták őket. A kezelés gyakran hosszadalmas és bonyolult, célja inkább a tünetek enyhítése és csökkentése, mintsem az egyesítés elérése. Olykor még a rossz kórjóslatú beteg állapota is kielégítően javul a kezelés hatására, és a rendellenességet leküzdve gyors lépésekkel halad a teljes gyógyulás felé.