A személyiségzavarok olyan mentális állapotok, amelyekben az egyén szokásos gondolkodási, érzelmi és viselkedési mintázatai jelentősen eltérnek a társadalom által elfogadott normáktól. A személyiségzavarok különböző típusokba sorolhatók, és mindegyiknek sajátos tünetei és jellemzői vannak.
A diktátorok hatalomra való törekvése és az azt követő hatalomgyakorlás számos pszichológiai torzulást okozhat a személyiségükben, amelyek közül néhány a következők lehetnek:
Már régóta tudják, hogy a tizenévesek változó hangulatát a hormonok okozzák, de most azt állítják, sikerült azonosítani azt a bizonyos hormont, amelytől a kamaszok olyan labilisak.
A szociopata folyamatosan terrorizálja környezetét, de ezt nem mindig látható, érzékelhető módon teszi, sőt. A tettetés, színlelés, alakoskodás éppen úgy hozzátartozik ehhez a kórképhez, mint a nyílt zaklatás, zsarolás, támadás. Harminc emberből egy, legyen férfi vagy nő, szociopatának mondható.
Dühöngő őrültnek szoktuk nevezni azt, aki a dugóban eszeveszetten dudál, vagy látszólag békés ember létére egyszer csak csapkodni kezd, tárgyakat rongál meg, esetleg megveri a feleségét.
A rejtett ellenséges érzés viszonylag könnyen felismerhető, ha tudjuk, mire figyeljünk. Ha úgy érzi, hogy valaki tönkreteszi az életét, érzelmileg kimeríti, azzal, hogy egyik nap barátságos, másik nap ellenséges, valószínűleg egy passzív-agresszív emberről van szó. A passzív agresszió a rejtett düh kifejezése.
A megvetés kulcsfontosságú Putyin nyugtalanító pszichológiai profiljában. A cikket 2014. március 17-én, a Krim elfoglalása után közölte a Psychology Today.
Csaknem 10 százalékkal - egy 30 évet felölelő, nagyszabású tanulmány szerint, melyet a British Journal of Psychiatry című folyóiratban közöltek finn kutatók.
Az olyan eseteket, amikor az emberölés elkövetője korábban nem ismerte áldozatát, „idegengyilkosságnak” nevezi a szakirodalom. Nagy-Britanniában egyre több ilyen eset fordul elő, ám a kutatások azt igazolják, hogy ez nem annak az eredménye, hogy az elmebetegeket kibocsátják a kórházból, és kint, a társadalomban gondozzák őket tovább.
Mindennapi életünkben gyakran előfordul, hogy otthonról távozva akár többször is visszafordulunk ellenőrizni, bezártuk-e az ajtót, elzártuk-e a gázt vagy lekapcsoltuk-e a villanyt. Előfordulhat, hogy kínos gondolataink támadnak, melyeket nehezen tudunk kiűzni a fejünkből. Az egészséges gyermeki fejlődés sem mentes kényszeres jelenségektől.