Hirdetés

Rosacea

A rosacea nagyon gyakori, makacs, főként az arcot érintő, ezért kozmetikailag kifejezetten zavaró bőrbetegség. A napfény általában rontja a tüneteket, így nem csoda, hogy nyár végén sokan jelentkeznek a bőrgyógyászati szakrendelésen rosaceás panaszokkal.

bőr, rosecea |

InforMed Hírek14   InforMed | Kiss, E.


Legtöbben az arcon serdülőkori pattanásokra emlékeztető tünetek kialakulása miatt keresi fel az orvost, bár a kezdeti jelenségek nem ezek. A tünetek általában 40-50 éves kor körül kezdődnek.

Tünetek

A betegség jellegzetesen három szakaszban zajlik. Legkorábban az arc középső részén (orr, homlok, áll) bőrvörösség, melegségérzet alakul ki, amely kezdetben néhány perc után elmúlik, később azonban a bőrvörösség tartósan megmarad. Közelebbről jól látható, hogy a vörös bőrszínt az arc tágult kis erecskéi, kapillárisai adják. Később már gennyes pattanások is megjelennek, melyek súlyos esetben akár a mellen, a háton vagy a végtagok bőrén is jelentkezhetnek.

A tünetek rendszerint rohamokban lépnek fel, tünetes és tünetmentes periódusok váltakozhatnak hosszabb időn keresztül, míg néhány év vagy évtized után kialakulhat a betegség harmadik stádiuma, az orr vagy az áll kötőszövetes túltengésével járó állapot, a "krumpliorr"; (orvosi néven rhynophyma). Ez a stádium nem mindenkinél alakul ki, leggyakrabban a második szakaszban "megreked" a betegség.

Kiváltó okok

Örökletes tényezőkön kívül fontos szerepe van bármely gyomor-bél rendszeri betegségnek, vérnyomás-ingadozásnak, nőknél a klimax idején a petefészekhormon termelés egyenetlenségének. Minden kimelegedést, értágulatot előidéző tényező (pl. alkohol, kávé, forró ételek, erős fűszerek fogyasztása) is a tünetek fellángolásához vezethet. Ezek a tényezők kezdetben csak múló értágulatot és bőrvörösödést okoznak, később a kiserek falának tartós károsodása miatt az értágulatok is állandósulnak.

Az UV-sugárzás (napfény), a hőhatás és bizonyos szteroid kenőcsök is a tartós érfali károsodást okozva vezetnek a tünetek fellángolásához, illetve romlásához.

A tágult erekből gyulladáskeltő anyagok jutnak a bőrbe, ezek eredményezik a gennyes "pattanások"; kialakulását, majd jóval később ez a gyulladásos beszűrődés kötőszöveti és faggyúmirigy túlburjánzást gerjesztve alakítja ki a krumpliorrot.

Kezelés, megelőzés

A betegség megfelelő kezelése, a diétás tanácsok betartása rendkívül fontos, mert ha az orr vagy az áll bőrének nagyfokú megvastagodása, egyenetlensége kialakul, akkor már csak plasztikai műtéttel lehet a tüneteket enyhíteni. Fontos valamennyi kiváltó, provokáló faktor feltárása és kezelése (emésztési panasz, epehólyag-bántalom, vérnyomás, hormonális rendellenesség).

Kerülni kell az arc kipirulását, kimelegedését előidéző ételek (alkohol, főleg tömény szeszes italok, kávé, túl hideg vagy túl forró ételek, csípős fűszerek: bors, csípős paprika, csili) fogyasztását.

Célszerű már februártól nappalra legalább 20-as faktorszámú fényvédő krémet használni! A csak átmenetileg jó hatású szteroid tartalmú kenőcsök használata tilos, mert hosszabb távon a tünetek további romlását eredményezik. Ha gennyes pattanások jelentkeznek, antibiotikum-kúrára is szükség lehet.

A tapasztalat azt mutatja, hogy bár makacs, vissza-visszatérő tünetek jelentkezhetnek, az esetek zömében helyes kezeléssel jól egyensúlyban tartható betegségről van szó, a diétás tanácsok betartásával, megfelelő együttműködéssel megelőzhető a végstádium kialakulása.

bőr, rosecea

2018-06-02 11:24:27

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop