ÚJ

Gombás bőrbetegségek

A gombák megbetegíthetik a bőrt, a nyálkahártyákat, és leromlott szervezetben, illetve hajlamosító tényezők hatására a belső szerveket is. Itt a bőrön jelentkező betegségeket ismertetjük.


Száraz a bőre?

Ha viszket, száraz és húzódik a bőrünk, vizsgáljuk meg, nem tudnánk-e változtatni valamit mindennapi szokásainkon, mielőtt felkeresnénk a bőrgyógyászt.


Új eredmények a bőrrák molekuláris hátterének feltárásában

Magyar kutatók az agresszív bőrrákok kialakulásában szerepet játszó két fehérje szerkezetével és működésével kapcsolatos eredményeiket mutatták be, melyet a Journal of Biological Chemistry 2016 januárjában „A hét közleménye” rovatában közölt.


A pikkelysömörös panaszok enyhítése télen

A pikkelysömörös (prosiasisos) betegek télen még jobban szenvednek a tüneteiktől. A fűtött lakások és irodák száraz levegője viszketést okozhat, a nehéz kabát, szúrós pulóverek irritálják a bőrt. Ne essünk azonban kétségbe, az alábbi néhány tipp segíthet elviselhetőbbé tenni a téli hónapokat.


A melanoma kockázatának felbecsülése

Egy brit tanulmány szerzői szerint a test egészén található anyajegyek számára következtetni lehet a jobb karon lévő anyajegyek számából egy tanulmány szerint, mely a British Journal of Dermatology című folyóiratban jelent meg. A melanoma a normálistól eltérő anyajegyekből alakul ki, így kockázata összefügg a páciensen lévő anyajegyek számával.


Gyorsítják a melanoma terjedését az antioxidánsok

A táplálékkiegészítőkben található antioxidánsok nem megelőzik, hanem gyorsítják a bőrrák terjedését - állítja egy svéd kutatók által publikált tanulmány, mely a Science Translational Medicine tudományos folyóiratban jelent meg.


Az UV-A sugárzás rákkeltő lehet

Az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását. A Yale egyetem kutatói molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát, illetve a szolárium és a melanoma közti összefüggést.


Fényérzékenység (bőrreakciók) - 2. rész

A fényérzékenység ritkább oka a fitofotodermatitisz, mely akkor jelentkezik, ha bizonyos növényekből fényérzékenyítő anyag kerül a bőrre, ami napfénnyel érintkezve égési sérüléshez hasonló tüneteket okoz.


Fényérzékenység (bőrreakciók) - 1. rész

Bár a napégés és a nap okozta károsodás jelentkezése bizonyos időt igényel, egyeseken már néhány perces napozás után szokatlan reakciók jelentkezhetnek. Ezek a reakciók bőrpírt, hámlást, csalánkiütéseket, hólyagokat, és megvastagodott, hámló foltokat okozhatnak.


Támadnak a szúnyogok! - 2. rész

A szúnyogokról szóló cikkünk folytatásában, arról olvashatnak, hogy mit tehetünk a szúnyogcsípés ellen, és hogy milyen súlyos betegségeket terjesztenek.


| | | | | | 7 | | | |
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop