A tünetek a veseelégtelenség súlyosságától, rosszabbodásának mértékétől és kiváltó okától függnek.

Az a körülmény mely vesekárosodáshoz vezetett, gyakran jár súlyos, a vesékkel össze nem függő tünetekkel. Például, magas láz, a keringés összeomlása (sokk), szív- és májelégtelenség tünetei megelőzhetik a veseelégtelenség tüneteit és sokkal súlyosabb formában jelentkezhetnek. A heveny veseelégtelenséget okozó tényezők némelyike a szervezet más részeit is érinti. Például a vese ereit károsító Wegener-granulomatózis a tüdő ereit is megbetegítheti, vérköpést okozva. Némely heveny veseelégtelenséget előidéző betegségben jellemző a kiütések megjelenése, ilyenek a poliarteritis, a szisztémás lupusz eritematózus és egyes mérgező gyógyszerek.

A vizeletáramlás elzáródásából fakadó zsákvese (hidronefrózis)s heveny veseelégtelenséget okozhat. A vizelet visszafolyása a vesébe, a vizelet gyűjtőmedencéjének (vesemedence - pelvis renis) kitágulásához vezet, mely - enyhétől a gyötrőig fokozódó - görcsös fájdalmat vált ki, rendszerint oldalt a deréktájon. A betegek 10%-ának vér van a vizeletében.

Az orvosok heveny veseelégtelenségre gyanakszanak, ha a vizelet mennyisége csökken. A kreatinin és a karbamid nitrogén (anyagcseretermékek, melyektől rendes körülmények között a vese megtisztítja a vért) szintjét mérő vérvizsgálatok segítenek a kórisme igazolásában. Az egyre magasabbra emelkedő kreatininszint heveny veseelégtelenségre utal.

A fizikális vizsgálat során az orvos megvizsgálja a veséket, hogy azok nagyobbak vagy érzékenyek-e. A veseartéria szűkülete zúgó hangot (zörejt) hozhat létre, amely az orvosi hallgatóval jól észlelhető a vesék fölött a háton.

Ha az orvos megnagyobbodott hólyagot talál, katétert bevezetve megvizsgálhatja vajon csordultig van-e vizelettel. Idősebb férfiakban a vizeletáramlás rendszerint a hólyagkimenetnél (ahol a hólyag a húgycsőbe nyílik) záródik el. Mindezek eredményeként a hólyag megnagyobbodik, és a vizelet visszafolyik, tönkretéve a veséket. Amikor elzáródásra van gyanú, végbél- és hüvelyvizsgálatot is végeznek, hogy kiderítsék, vajon az elzáródást okozó megnagyobbodás nem az említett területek valamelyikében van-e.

A laboratóriumi vizsgálatok segítségével pontosan meg lehet állapítani a heveny veseelégtelenség okát és mértékét. Először a vizeletet kell alaposan megvizsgálni. Amennyiben a vese betegségét vérellátási zavar vagy vizeletáramlási akadály okozza, a vizeletben jellemzően nem találunk semmi kórosat. Ha viszont az elváltozás a vesén belül van, a vizelet vért és kisebb-nagyobb csoportokban vörös- és fehérvérsejteket is tartalmazhat. A vizeletben még lehet nagymennyiségű, és olyan eltérő fajtájú fehérje is, amely ott rendes körülmények között nem fordul elő.

A vérvizsgálatok jellemzően magas kreatinin- és karbamidszintet mutatnak, valamint anyagcsere-egyensúlyzavarra utaló jeleket, mint a szervezet kórosan savas állapota (acidózis), magas káliumszint (hiperkalémia) és alacsony nátriumszint (hiponatrémia).

Hasznosak a képalkotó eljárások, mint az ultrahang vagy a számítógépes röntgen-rétegvizsgálat (komputertomográfia, CT). Amennyiben a betegség feltételezett oka érelzáródás, a vese verő- és visszereinek röntgenvizsgálata (angiográfia) is szóba jöhet. Mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatot akkor végeznek, ha a röntgenvizsgálathoz szükséges kontrasztanyag használata túl veszélyesnek tűnik. Ha az említett vizsgálatok nem derítenek fényt a veseelégtelenség okára, próbakimetszés (biopszia)n válhat szükségessé.

A heveny veseelégtelenség és közvetlen szövődményei gyakran sikeresen kezelhetők. Azoknak a betegeknek a túlélési esélye, akiknek több szerve is súlyosan sérült, kevesebb mint 50%, viszont ha a vese vérellátása vérzés, hányás vagy hasmenés okozta folyadékveszteség miatt csökkent, elérheti a 90%-ot is.

Többnyire egyszerű, de gondosan végrehajtott kezelés elegendő a vesék öngyógyulásához. A vízbevitelt a szervezet folyadékveszteségének szintjére korlátozzák. A folyadékbevitelt napi súlyméréssel ellenőrzik. Súlynövekedés egyik napról a másikra a túlzott folyadékbevitel jele. Szőlőcukorral és szénhidrátokat nagy töménységben tartalmazó ételekkel együtt, szájon át vagy visszérbe fecskendezve (intravénásan) bizonyos aminosavakat (a fehérjék építőkövei) is adnak, hogy fenntartsák a megfelelő fehérjeszintet. Minden a veséken keresztül kiürülő anyag - pl. többféle gyógyszer, mint digoxin és egyes antibiotikumok - bevitelét szigorúan korlátozni kell. A vér foszforszint nagyfokú emelkedésének gátlására alumíniumtartalmú savkötőket lehet adni, mivel ezek a belekben foszfort kötnek le. A vér magas káliumszintjét néha szájon át vagy végbélen keresztül adott nátriumpolisztirénszulfáttal csökkentik.

A vesekárosodás olyan súlyos fokot is elérhet, hogy a többi szerv komoly károsodásának elkerülése és a tünetek kézbentartása érdekében művesekezelést kell alkalmazni (dialízis). Ezekben az esetekben a dialízist a kórisme felállítása után azonnal el kell kezdeni. A művesekezelés alkalmazása esetleg csak azért szükséges, hogy a beteget átsegítsék azon az általában néhány naptól néhány hétig tartó időszakon, amíg a veseműködés helyreáll. Másrészről, ha a vesék túlzottan károsodtak és gyógyulásuk nem várható, a dialízist korlátlan ideig folytatni kell, hacsak lehetővé nem válik a veseátültetés.