ÚJ

Az alváskor elfoglalt testhelyzetnek hatása lehet a vesekőképződésre.

NEW ORLEANS -- A veseköves betegeknek azt tanácsolják, hogy igyanak sok vizet az újabb kőképződés megakadályozására. Újabb bizonyítékok szerint hasznos lehet az is, ha a hátukon alszanak.


Vesekő-megelőzés új készítménnyel

Egy új vegyület minden bizonnyal megelőzi a vesekőképződés kiújulását. Ennek bizonyítására egy hároméves felmérésben 64 veseköves beteg vett részt. Minden nap kálium-magnézium citrátot kaptak, melynek következtében a vesekő kiújulásának kockázata 85 százalékkal csökkent, derül ki a kutatás eredményeiből, amelyet a kutatók a The Journal of Urology decemberi számában tettek közzé.


A húgyúti kövek kezelése

A kő tulajdonságai meghatározzák a kezelés módját. Annak nagysága, alakja, felszíne és összetétele döntő fontosságú. Figyelembe kell venni, hogy egyoldali vagy kétoldali-e a kő a vesében, vagy a vesevezetékben helyezkedik-e el, egyidejűleg gyulladás, illetve láz kíséri-e, milyen a vese állapota. Ezek alapján kell eldönteni, hogy gyógyszeres kőoldást alkalmazunk, műtétet végzünk, esetleg a kő spontán távozása várható.


A húgyúti kövek tünettana és diagnosztikája

A kövek helyzetüktől függően lehetnek teljesen tünetmentesek és okozhatnak szinte kibírhatatlan görcsöt. A vese üregrendszerében (kehelyvégekben és vesemedencében) elhelyezkedő kövek huzamos ideig tünetmentesek lehetnek. A nagy korallkövek például elmozdulásra nem képesek, így gyakran csak a vizeletben észlelt eltérés tereli rájuk a figyelmet. A vesemedencekövek akkor okoznak tüneteket, ha beékelődnek a vesemedence-vesevezeték határon (ez a vesevezeték első élettanilag szűkebb része). Az uréter a vesevezeték második viszonylag szűkebb része, kb. 5 mm átmérőjű. Az itt lévő szűkületet a vesevezetéknek egy nagy érrel való kereszteződése okozza. A kövek viszonylag itt is könnyen elakadnak, hosszabb ideig időznek. A harmadik szűkebb szakasz az uréternek a hólyagba való beszájadzásánál található. Itt az uréter átmérője kb. 3-5 mm.


Amit a húgyúti kövekről tudni kell

A kőképződés kóroktana minden részletében még nem ismert. Ennek fő oka az, hogy nincs egyetlen olyan ok, amely valamennyi kőféleség keletkezését teljes mértékig megmagyarázná. A húgyúti kövesség tehát multikauzális, vagyis az oki tényezők sokaságával kell számolniuk. A vizelet kémiai összetételének igen fontos szerepe van a kő keletkezésében, ugyanis a vizelet túltelített oldat, melyben a különböző sók sokkal nagyobb mennyiségben találhatók feloldott állapotban, mint amilyen mennyiségben a vízben oldhatók.


A húgyúti kövességről

Az urológia egyik érdekes fejezete a legrégebbi betegségek közé tartozó húgyúti kövesség. A húgykőbetegség valószínűleg oly régi, mint maga az emberiség. A legrégibb ismert húgykő 7000 éves és azt egy egyiptomi király (fáraó) múmiájában találták. Az orvostudomány atyamesterei: Hippokratész, Celsus, Galenus is ismerték már a húgyúti kövességet, sőt, annak tüneteit nagyon pontosan megfigyelték.


Terápiás stratégia húgyúti kövek esetén

A kezelést igénylő kövek elhelyezkedhetnek a vesében, a vesevezeték különböző magasságaiban, illetve alsó húgyutakban (például hólyagkő).


Mit kell tudni a húgyúti kövekről?

A húgyutakban képződött kristályos képződményeket köveknek nevezzük. Hogyan keletkeznek a kövek? A vesék a rajtuk átáramló vérből kiszűrik az anyagcsere-végtermékeket, amelyek a vizelettel távoznak a szervezetből.


| 2

Web Design & Development Prowebshop