Az anamnézis felvétele és tünetek emésztőrendszeri betegségek gyanúja esetén

Minden ilyen betegség gyanújánál a vizsgálatot, mint a többi esetben is, az anamnézis felvételével kezdjük. Nagyon fontosak a beteg panaszai, hiszen ennek alapján tudunk elindulni az e téren számos lehetséges vizsgálat útvesztőjében.

| Hagyományos és új vizsgálati módszerek 1997 ;   SubRosa Kiadó | Zana, K.; Bach, K.
Először is a beteget étvágyáról, étkezési szokásairól kérdezzük ki. Kórjelző lehet a hirtelen fellépett étvágytalanság, de a túlzott folyadék- vagy ételfogyasztás is (például cukorbetegség esetén). Ehhez kapcsolódó kérdés, hogy mindez jár-e hirtelen vagy fokozatos testsúlycsökkenéssel, illetve -emelkedéssel; előfordul-e, hogy bizonyos ételeket egyszer csak elutasít (ilyen például a húsundor).
Másik fontos tisztázandó kérdés, hogy a panaszok együtt járnak-e hányingerrel, hányással, ha igen, ezek mikor jelentkeznek: evés előtt, alatt vagy után; összefüggnek-e az étel vagy ital minőségével, mennyiségével stb. Nagyon jelentős, hogy a hányadékban volt-e vér, illetve nem kávéaljszerű-e, ugyanis ez például gyomorvérzésre utal.
Nem túl gyakori, és általában jóindulatú tünet a csuklás. Ez általában rövid ideig tart és magától, vagy bevált házi módszerektől (levegő-visszatartás stb.) megszűnik. Azonban, ha a csuklás állandósul, komolyabb betegségre is kell gondolni (rekesz alatti tályog, hasnyálmirigy-gyulladás, daganat, infarktus, anyagcserezavar stb.).

Az emberek nagy többségénél előbb-utóbb jelentkező emésztőrendszerrel összefüggő panasz a széklet minőségének és gyakoriságának változása. Főleg idősebb korban válik komoly problémává a székrekedés (obstipáció), de vannak olyan tényezők (hajlam, ülő életmód, gyógyszerek, rossz szokások stb.), amelyek bármely korban előidézhetik. Az anamnézis felvételénél ezért nagyon fontos e kérdés tisztázása, mert a további vizsgálatok menetét (például hogy történjen-e béltükrözés) ez eldöntheti. A hirtelen kialakult székelési szokás változása mindenképpen kivizsgálást igényel (ha valakinek hashajtó szedése nélkül székrekedés és hasmenés váltakozása lép fel).

Más a probléma hasmenés esetén. A hasmenés néhány banális, ritkán előforduló helyzetet eltekintve (például vizsgadrukk) általában már valamilyen betegség tünete. Ez lehet fertőző betegség, de szervi (organikus) betegség is. A működésbeli (funkcionális), allergiás hasmenés is tulajdonképpen a kóros állapotok közé tartozik, diagnosztizálni és kezelni kell. Diagnosztikus szempontból tehát elsősorban azt kell eldönteni, hogy fenn áll-e a fertőzés veszélye? Ez székletvizsgálat útján történik. A székletet az erre szolgáló tartályban el kell juttatni a járványügyi állomásra, ahol a tenyésztési vizsgálat történik, és a kórokozó baktériumot, ha van, ki tudják mutatni. Leggyakoribb talán a széklettel terjedő szalmonella-fertőzés, ami általában fertőzött élelmiszerek (madártej, fagylalt stb.) útján, gyakran közösségekben terjed. Ilyen esetben tömeges szűrővizsgálatot kell végezni a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából.
Amennyiben a hasmenés piros, nyákos, véres, vérhas (dizentéria) lehetősége áll fenn, ami szintén fertőzés forrása lehet és rosszabb higiénés viszonyok között gyorsabban terjed: általában nem tiszta kútvíz fogyasztása okozhatja; széklettenyésztéssel szintén kimutatható. Természetesen nagyon sok egyéb, széklet által tovább vihető fertőzés létezik, amiket különböző laboratóriumi vizsgálatokkal ki lehet mutatni.
Amennyiben fekete, szurokszerű hasmenést észlel a beteg, azonnal fel kell keresnie kezelőorvosát, ugyanis a gyomorvérzés lehetősége merül fel. Ilyenkor a legegyszerűbb székletvizsgálat az ún. Weber-vizsgálat, ami perceken belül kimutatja kémiai módszer (reagens) segítségével, hogy van-e vér a székletben. Ezt a vizsgálatot szokták rejtett vérzés gyanúja esetén is alkalmazni. Ha ez bizonyított, tovább kell folytatnia vizsgálatokat, hogy csak banális aranyérről van-e szó, vagy komolyabb betegség áll a háttérben.

Halpuffadás, túlzott gázképződés, hasi folyadékgyülem megjelenése szintén további vizsgálatokat igényel.

A hashártya (peritoneum) betegségeit is a gasztroenterológia körében tárgyalhatjuk. Normális körülmények között a hashártya "nyugodt" védi a halűri szerveket; a hasfal izomzata, illetve nyálkahártyája alatt található, számos hasüregi szervet beborít (például máj, lép, belek egy része). Gyulladás esetén "izgalomba jön" ami komoly tünetek formájában jelentkezhet. A hashártyagyulladás (peritonitisz) lehet körülírt vagy általános (diffúz). Oka fertőzés vagy kémiai irritáció (például gyógyszerhatás, mérgezés stb.) lehet. A fertőzés leggyakrabban a hasi szervek felől terjed a hashártyára, de a véráram is közvetítheti. Súlyos, daganatos betegségek is okozhatnak gyulladásos tünetekkel járó peritonitiszt.
A hashártyagyulladás mindig jelentős panaszt okoz, úgymint halfájdalmat, lázat, hányást. A has érzékennyé, puffadttá válik, "védekezik" például a has tapintása folyamán. A laboratóriumi eltérések közül legjellemzőbb a magas fehérvérsejtszám.
A hashártyagyulladás diagnózisához elsősorban a képalkotó eljárások szükségesek, mint a natív hasi röntgen vizsgálata. Ezen kimutatható a hasban lévő szabad levegő, ami mindig kóros (kivéve közvetlenül műtétet követően), és súlyos elváltozásra, ún. perforációra (a gyomor-bél rendszer falának megrepedésére) utal. Ilyenkor azonnali műtéti beavatkozásra kerül sor. Láthatunk ezenkívül ún. nívókat, mely arra utal, hogy a bélrendszer egy bizonyos szakaszán (ahol a nívók láthatók) a bélpasszázs (széklet továbbhaladása) akadályozott. Ennek organikus (szervi ok: a bél lumenét szűkítő elváltozás) vagy funkcionális oka (a bél mozgása leáll) lehet.

Natív hasi röntgenfelvétel készül ezenkívül vesekő gyanúja esetén is, mivel a legtöbb kő (bár nem mind) magas denzitású, így jól látható.

Ám amennyiben hasi folyadék (ascites) képződésével jár a gyulladás, haspunkciót lehet végezni. Haspunkció végzésére nemcsak hashártyagyulladás-gyanú esetén kerül sor, hanem minden bizonytalan eredetű ascites megjelenésekor diagnosztikus szempontból, illetve a már ismert betegségeknél, ha ez a folyadékgyülem nagy mennyiségű, terápiás (gyógyító) szándékból (a beteg megkönnyebbül, ha megszabadul a mozgását, légzését nehezítő nagy mennyiségű hasi folyadéktól).
A punkció kivitele igen egyszerű és általában nem okoz szövődményt. Természetesen ennek alapfeltétele a sterilitási körülmények szigorú betartása, ami az egyszer használatos tűk alkalmazása óta biztonságosan megvalósítható. A szúrást a hasfalon keresztül végezzük, bal oldalt, mivel a máj jobb oldalon található és ha megnagyobbodott, fennállhat annak a veszélye, hogy a májat szúrjuk meg. Bal oldalt a köldök és a combcsont fejecse közötti vonal kétharmadában történik a szúrás egy vastagabb tűvel, amin keresztül megindul a folyadék kifelé. A nyert folyadék kinézéséből már bizonyos következtetéseket lehet levonni: a szalmasárga színű általában nem gyulladásos eredetű (szívelégtelenség, májbetegség, daganatos betegség stb.). A sűrűbb, zavarosabb, esetleg bűzös váladék inkább gyulladás mellett szól. Előfordul, hogy friss piros vérzést észlelünk. Ennek több oka lehet: a betegség jellege miatt, de elképzelhető, hogy a szúrás kapcsán egy kis ér megsérül, a akkor hamar abbamarad a vérzés. Egyáltalán, hogy milyen betegséget "jelez" ez a hasűri folyadék, a csapolást követő vizsgálatok bizonyíthatják. Ezek eldöntik, hogy gyulladásos vagy nem gyulladásos esetről van-e szó. Első esetben tenyésztés folytán ki lehet mutatni a gyulladást okozó baktériumot és ennek alapján lehet majd kezelni a beteget. Ha nem gyulladásos, meg lehet vizsgáltatni szövettanilag, hogy például daganatsejteket tartalmaz-e. Nagyon fontos a pontos diagnózis felállítása, mert ettől függ a beteg további sorsa. Részben az alapbetegség kezelésétől, részben pedig attól, hogyha a peritonitisz már kialakult, azt lehessen kezelni, illetve annak a további szövődményeit (tályogképződést stb.) meg lehessen előzni.

Tályogképződés gyanújakor a következő képalkotó vizsgálatokat kell elvégezni:

Néha már a natív hasi röntgenfelvételen tályogra utaló jelek léthatók, azonban ez a vizsgálómódszer nem elegendő a diagnózishoz.
A hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat az esetek nagy többségében elegendő a diagnózis felállításához, ezenkívül segítségével más, esetleg társuló kórképekre is fény derülhet. A tályog elhelyezkedhet valamelyik hasi szervben (máj, lép, vese stb.), a kismedencében, vagy a hasüregben a bélkacsok között (ultrahangvizsgálattal ilyenkor nehezebben kimutatható, mivel egyes esetekben bélkacsra emlékeztethet). Típusos esetben jól körülírt, esetleg vastag falú, zavaros folyadéktartalmú képletet látunk. Ezután, amennyiben a beteg általános állapota megengedi, CT-vizsgálatra kerül sor, mely jóval specifikusabb vizsgálómódszer, azonkívül kimutathat olyan elváltozásokat is, melyek ultrahangvizsgálattal rejtve maradtak.
A CT-vizsgálat éhgyomorra történik kontrasztanyag adással, valamint folyékony kontrasztanyag megivását követően. Típusos esetben körülírt folyadéktartalmú képletet mutat, aminek fala felveszi a beadott kontrasztanyagot.
Egyes esetekben szükség lehet diagnosztikus punkcióra (a tályog tartalmának leszívására), annak elemzése céljából.
A kezelés az elváltozás helyétől és méretétől függően lehet radiológiai (a tályog leszívása és drenázsa) vagy műtéti.

|
2004-07-03 15:24:34
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop