Nyelőcsőbetegségek

A nyelőcső (özofágusz) betegségeinek vezető tünete a nyelési zavar. Viszonylag hamar felismerhető betegségek, mert korán tüneteket okoznak. Először a szilárd étel elfogyasztásakor jelentkeznek nyelési problémák, előrehaladottabb esetekben folyadékfogyasztásnál is.

| Hagyományos és új vizsgálati módszerek 1997 ;   SubRosa Kiadó | Zana, K.; Bach, K.
Nemcsak táplálék-"elakadási" zavar léphet fel, hanem félrenyelés, fájdalom stb. Ezeknek a panaszoknak mindig komolyan utána kell járni, mert organikus betegséget takarhatnak. Persze ún. "pszichés" alapon is előfordulhat "gombócérzés" amit különböző izgalmak, szorongás, félelem válthat ki. Azonban ezt csak akkor jelenthetjük ki, hogyha vizsgálatokkal be tudtuk bizonyítani, hogy a háttérben nem áll betegség. A nyelőcsőbetegségek közül a leggyakoribbak:

  • a fekély,
  • a daganat,
  • a lúg vagy sav hatására kialakult másodlagos szűkület,
  • a divertikulum (kis tasakok képződése a nyelőcső falában),
  • a tágult, enyhén ürülő nyelőcső (akalázia),
  • a gyulladás - savas eredetű, refluxos (visszafolyásos) eredetű stb. - (özofagitisz),
  • egyéb betegség okozta nyelőcső-működési zavar vagy szűkület (spazmus).

A vizsgálatok között első helyen állnak a képalkotó eljárások

A nyelési próba a legjobb vizsgálómódszer nyelőcsőbetegségek kimutatására. A betegnek egy igen sűrű (általában bariumtartalmú) kontrasztanyagot kell lenyelnie, valamint egyes esetekben levegőképződést elősegítő port is. Ez az ún. kettős kontrasztos vizsgálat azt eredményezi, hogy míg a levegő a nyelőcsövet "felfújja" addig a kontrasztanyag kitapad a nyelőcső falához és azt szépen kirajzolja. Így jól láthatóvá válnak a nyelőcső falának elváltozásai (például a lument szűkítő tumor), tágassága, valamint hogy a kontrasztanyag akadálytalanul jut-e a gyomorba. A kontrasztanyag haladását vizsgálat közben figyeljük, így az ún. funkcionális (működési) eltérésekre is fény derül (például reflux - a kontrasztanyag a gyomorból visszajut a nyelőcsőbe). Amennyiben ún. özofágotraheális fisztula (összeköttetés van a nyelőcső és légcső között) gyanúja merül fel, más típusú, vízben oldódó kontrasztanyagot használunk.

A CT-vizsgálat ritkán szükséges a nyelőcső-elváltozások diagnosztikájára. Jelentősége, hogy a nyelőcső környezete is vizsgálható általa, meghatározható például, hogy egy nyelőcsődaganat milyen mértékben érinti a környező szerveket, ami jelentősen befolyásolja a műtéti technikát.

A szcintigráfiát (izotópos vizsgálatot) olyan betegeknél lehet elvégezni, ahol az egyéb vizsgálómódszerekkel nem sikerült az elváltozást kimutatni. Alkalmas többek között a nyelőcső mozgási rendellenességeinek vizsgálatára.

Speciális vizsgálatok

Savperfzíziós (átáramoltatási) vizsgálat: az alsó nyelőcső 0,1 n sósavval történő átáramoltatása után gyulladás esetén a beteg panaszai jelentkeznek.

Tükrözéses vizsgálat (endoszkópia): előnye, hogy a szabad szemmel látható betegségeken kívül szövetkimetszés (biopszia) útján pontos diagnózishoz juthatunk a betegségek kimenetelét illetően (elsősorban daganat gyanújánál, vagy gyulladásnál a gyulladás típusának megállapítására).
Alkalmazása: fekély, daganat, akalázia gyanúja esetén elsősorban. Divertikulumnál vigyázni kell a szövődmény lehetősége miatt (esetleges átfúródás veszélye).

Nyelőcső-manometria (nyomásmérés): a nyelőcső mozgását, illetve az alsó szakasz záróizmának működését mutatja.

A nyelőcső pH-monitorozása: 24 órán keresztül "Holter-szerű" monitor segítségével a nyelőcsőrefluxot és a visszafolyt sav eltávolítási idejét lehet meghatározni.
Alkalmazása elsősorban: spazmus, akalázia és divertikulum esetén.

|
2016-02-10 13:52:23
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop