Riadó a repülőtéren

Azok a betegek, akik sugárkezelésen estek át, utána még jó ideig tévesen riadóztathatják például a repülőtéri biztonsági berendezéseket, mondják brit szakértők.

sugárkezelés, radioaktív, radioaktív | InforMed Hírek 2006 ;4   InforMed | Dobos, L.
Egy amerikai beteg hát héttel azután, hogy radioaktív jódkezelésben részesült pajzsmirigybetegsége miatt, riasztotta a repülőtéri biztonsági rendszert. Kihallgatták, levetkőztetve motozták meg, míg végül elengedték, de mindez sok időbe telt, és igen kínos helyzetbe hozta az illetőt. Nagy-Britanniában évente 10 ezren kapnak hasonló kezelést.

Egyre több diagnosztikai és terápiás eljárás során alkalmaznak radioaktív anyagokat, például egyes tüdő-, szív- és csontvizsgálatoknál és kezeléseknél. A jelenlegi politikai klímát tekintve a repülőtéri hatóságok igen nagy súlyt fektetnek arra, hogy az utasoknál kiszűrjék, nem visznek-e magukkal radioaktív anyagokat, ezért igen érzékeny biztonsági ellenőrző rendszereket vezettek be.

Az orvosi irodalom négy hasonló esetről tud, ezért a szakemberek szerint az egészségügy, illetve a kezelőorvos kötelessége lenne figyelmeztetni, és valamiféle igazolással ellátni az ilyen betegeket.

Azok számára, akik radioaktív anyagokat is tartalmazó kezelést kaptak, két héten át ajánlatos kerülni a tömegközlekedésben való részvételt, és a kisgyermekesek se menjenek közelebb a gyermekhez egy méternél, az elővigyázatosság ideje az alkalmazott anyag mennyiségétől függ.

A brit egészségügyi hatóságok szerint novemberre várhatók a radioaktív kezelések új irányelvei.

BBC News
| sugárkezelés, radioaktív
2006-08-07 19:00:08
hírdetés
hirdetés

Web Design & Development Prowebshop