Hirdetés

Megjelent egy francia bíróság előtt a "horrorfogorvos" néven elhíresült férfi

Megjelent egy francia bíróság előtt a "horrorfogorvos" néven elhíresült férfi, akit azzal vádolnak, hogy több mint száz páciensét megcsonkította.

horrorfogorvos, bulvár, Franciaország |

MTI Hírek13 | MTI

Az 51 esztendős, holland származású Jacobus Marinus van Nierop pere a közép-franciaországi Nevers-ben kezdődött meg kedden. A vádlott rendőrkocsival érkezett a bírósági épület elé, ahol a sajtó már várta, ezért takarót borított a fejére, hogy ne lássák az arcát.

Van Nierop a Nevers melletti Chateau-Chinonban kezdett praktizálni 2008-ban. Mint kiderült, hamis papírokkal nyitott rendelőt a kisvárosban és alaposan túlszámlázta a helyieknek nyújtott szolgáltatásait, direkt rosszul dolgozott, hogy többször kelljen hozzá járniuk a pácienseknek. A város mellett egy pazar házban élt és majdnem egymillió eurós adósságot halmozott fel.

A férfit a francia társadalombiztosítás kárára elkövetett csalással, és azzal vádolják, hogy "tudatos erőszakkal" csonkította meg betegeit és okozott nekik maradandó károsodást. A nyomozás szerint 2009 és 2013 között követte el a terhére rótt bűncselekményeket.

Egyik korábbi női páciense a Le Journal du Centre helyi lapnak elmondta, hogy a fogorvos egy rendelésen engedélye nélkül nyolc fogát húzta ki, ami után három napig vérzett a szája. Egy másik női páciense arra panaszkodott: ahelyett, hogy letisztította volna a fogait, lecsiszolta azokat.

Van Nierop ügyvédje még januárban arról beszélt, ügyfele "ráébredt, hogy nem végezte jól a dolgát", és azt mondta magáról, nem olyan borzalmas ember, ahogy néhányan leírták. Van Nierop állítása szerint pszichológiai gondokkal küzdött és össze volt zavarodva a nemi identitása.

Ügyvédje beszámolt róla, hogy miután a francia rendőrség kihallgatta, a fogorvos Kanadába utazott. Nagyon rossz állapotban volt és öngyilkosságot akart elkövetni.

2014-ben a kanadai New Brunswickben tartóztatták le, és visszatoloncolták Hollandiába, ahonnan kiadták a francia hatóságoknak. 2015 januárjától egy francia börtönben tartották fogva, ezalatt többször folytatott éhségsztrájkot, illetve nem volt hajlandó folyadékot inni, egy alkalommal pedig lenyelt egy borotvapengét.

Ha bűnösnek találja a bíróság, akár tízéves börtönbüntetést is kaphat és 375 ezer eurós bírságot. Több mint 50 áldozata szintén kártérítést követel tőle.

horrorfogorvos, bulvár, Franciaország

2016-03-08 22:31:02

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop