Diéta

Mit együnk nyáron, és mit ne?

Sajnos, csak mítosz az, hogy nyáron többet mozgunk és egészségesebben étkezünk.


A méz jótékony hatásai

A méz a méhek által előállított édes folyadék, amelynek 70-80%-a cukor, amely főként fruktóz és glükóz formában van benne jelen. Ezen kívül ásványi anyagokat: vasat, kalciumot, foszfátot, nátrium-kloridot, magnéziumot és káliumot tartalmaz, de víz és többféle B vitamin is szerepel az alkotóelemei között.


Immunerősítő ételek

Az immunitás azt jelenti, hogy szervezetünk ellen tud állni olyan káros anyagoknak, mint a vírusok, baktériumok, környezeti mérgek. Vagyis a nem kívánt betolakodók megsemmisülnek. Ez bonyolult folyamat, mely minden embernél minden nap több ezerszer megismétlődik. Az immunrendszer gyengeségét akkor vesszük észre, amikor a betegség első tünetei jelentkeznek.


A „természetes” nem jelent semmit

Nem csak az ún. bioboltokban árulnak természetes élelmiszereket, kiegészítőket, alapanyagokat, hanem szinte mindenre rá van írva, ha megnézzük a szupermarketek polcait, a nyalókától az üdítőkig.


Hogyan vegyünk halat karácsonyra?

A hal kiválasztása okozhat némi fejtörést. Mire érdemes odafigyelni?


Karácsonyi kalória stop

A karácsony a szeretet és az ajándékozás mellett a plusz kilókról is szól, ezeket legyintve az ünnep számlájára írjuk, és már fogalmazzuk is az új évi fogadalmakat - mit és hogyan eszünk majd az újévben.


Mennyi ideig maradnak frissen az élelmiszerek a hűtőben?

Gyakran előfordul, hogy beteszünk valamit a hűtőbe, aztán megfeledkezünk róla. Örökre azonban semmi sem marad frissen még a hűtőben sem, így nem árt tudni, mi meddig tartható el anélkül, hogy megromlana.


Igaz-e, hogy a mikrohullámú sütő károsítja a tápanyagokat?

Amióta széles körben használják a konyhában a mikrohullámú sütőt, sokan gyanakszanak arra, hogy a sütő által kibocsátott sugárzás elpusztíthatja az élelmiszerekben és a zöldségekben levő tápanyagokat.


Ajándékozási ötletek fogyókúrázóknak

Ha a szeretteink közül valaki éppen fogyni próbál, biztosan segíteni akarunk neki. Jó alkalom erre a karácsony, de ha nem figyelünk az ajándékra, árthatunk is vele.


Miért ajánlatos sok rostot fogyasztani?

A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mennyi rostot tartalmaznak azok az ételek, amiket elfogyaszt. Mégis sokaknál az adag duplájára lenne szükség.


1 | | | | |
data-full-width-responsive="true">
hírdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop