Diéta

Ételek és gyógyszerek

Sokan fogyasztanak különféle okokból valamilyen gyógyszert, de keveset tudnak róla, hogy minek milyen kölcsönhatása lehet az elfogyasztott élelmiszerek és italok közül a gyógyító pirulákkal. Olvasóink kérésére most áttekintjük röviden a legfontosabbakat.


Újra a régi formában! - Hogyan fogyjunk le kíméletesen terhesség után?

Terhesség alatt igen könnyen ragadnak a kilók még azokra is, akik nagyon odafigyelnek és nincs evési kényszerük, illetve nem jellemző a kívánósság sem. Bár a felszedett pluszsúly leadása sokkal nehezebb, mégsem lehetetlen…


Óvatosan a bőséges reggelivel!

Bizonyára hallotta már, hogy azok, akik reggeliznek, soványabbak, mint a többi ember? Nos, a hír igaz, de csak bizonyos kikötésekkel. Egy vizsgálat eredményei azt mutatták ugyanis, hogy a reggelizők kevesebb kalóriát fogyasztanak naponta, mint nem reggeliző társaik, és azok a nők, akik reggeliznek, alacsonyabb testtömegindexszel rendelkeznek, mint a nem reggelizők.


A méz jótékony hatásai

A méz a méhek által előállított édes folyadék, amelynek 70-80%-a cukor, amely főként fruktóz és glükóz formában van benne jelen. Ezen kívül ásványi anyagokat: vasat, kalciumot, foszfátot, nátrium-kloridot, magnéziumot és káliumot tartalmaz, de víz és többféle B vitamin is szerepel az alkotóelemei között.


Hűsítő italok - …forró napokra

Nagyon meleg van, és sürgősen szüksége lenne frissítőre? Válasszon kedve szerint, és lepje meg vendégeit is e pillanatok alatt elkészíthető üdítőitalok valamelyikével!


| | | | 5 | | | | | |

Web Design & Development Prowebshop