Hirdetés

Nagyspórás csiperke

Agaricus macrosporus

nagyspórás, csiperke, gomba |

Gyógy-ír   Kisalföld

Agaricus macrosporus

Augusztustól októberig réteken, legelőkön, erdők szélén többnyire seregesen, olykor boszorkánygyűrűt alkotva, a füvet lenyomva jelenik meg.

Vastaghúsú kalapja sokáig zárt, félgömb alakú vagy esetleg kissé szögletes, később kiterül és végül a közepe benyomottá válik. Színe először teljesen fehér vagy nagyon enyhén zöldes árnyalatú, később krémsárga, száraz időben akár okkersárga is lehet. Erős nyomásra sárgul. Felülete matt vagy kissé selymesen szálas, majd hamarosan pelyhesedik, finoman pikkelyesedik, de lehet csupán berepedezett is. Peremén fogazott, fátyolos burokmaradvány látható. Átmérője 10-30 centiméter, de elérheti az 50 centimétert is.

Sűrűn álló lemezei sokáig halványak, majd szürkés hússzínűek, végül csokoládébarnák lesznek. A lemezek éle halvány vöröses.

Tönkje rövid, zömök, 5-10 centiméter hosszú és 2,5-3,5 centiméter vastag. Sohasem hosszabb, mint a kalap átmérője. Színe fehér, a gallér alatt sokszor övszerűen kiemelkedő sárgás vagy barnás pelyhek, illetve pikkelyszerű képződmények láthatók. Állaga fiatalon tömör, később üregesedik. Vastag széles gallérja fogaskerékszerűen szakadozott. A gallér alsó része pelyhes, a széle kissé barnult.

Húsa vastag, tömör. Fehér színe a kalapban nem változik, de a tönkben többé-kevésbé lassan rozsda- vagy húsvörösre színeződik. Illata ánizsra vagy mandulára emlékeztet.

Jóízű, igen kiadós gomba. A termesztett csiperkéhez hasonlóan szinte minden gombás étel elkészítésére alkalmas. Előfordulhat, hogy egy-egy igen nagyra nőtt példány kellemetlen szagú, azt ne használjuk fel.

A nagyspórás csiperke idősebb példányai csak ehető csiperkékkel téveszthetők, ugyanis az enyhén mérgező sárguló csiperke kellemetlen szagú és húsa vágásra, nyomásra élénk citromsárgára színeződik. A fiatal, még világos lemezű gomba viszont egy kicsit hasonlít a gyilkos galócához és az ugyancsak súlyosan mérgező téglavörös susulykához. Tudni kell azonban, hogy a gyilkos galócának gallérja és bocskora van, továbbá lemezei fehérek maradnak, a téglavörös susulykának pedig nincsen gallérja és kúpos a kalapja.

nagyspórás, csiperke, gomba

2002-07-18 12:57:00

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop