Júniustól november elejéig ligetes erdők lombos fáin, vagy azok faanyagán csoportosan terem. Elsősorban a szilfát kedveli, de gyakori az éger-, juhar-, bükk és tölgyfa fajokon is.

Meglehetősen vékonyhúsú kalapja 5-12 centiméter széles. Alakja többé-kevésbé szabályos kör, vagy kaján álló nyelv, illetve legyezőforma. Kezdetben domború, majd mélyen tölcséresedik. színe a halvány sárgásszürkétől a szurkésbarnáig változik. Idősebb korban egészen kifakulhat. Felülete fiatalon pelyhes, majd hamarosan teljesen simává válik.

Fehéres lemezei idővel piszkos sárgásfehérré válnak, gyakran rózsás árnyalattal. Sűrűnállók, szélesek és a tönkön összekötött, hálózatos erezetben folytatódnak. Piszkosfehér tönkje néha szétágazó, gyakran kicsit görbe. Kapcsolódása a kalaphoz centrális vagy excentrikus. Ez határozza meg a kalap formáját is. Felületének több mint a felét a lemezekből lefutó erek hálózzák be. Az egyébként simafelület így bordázottnak tűnik. Ezért kapta nevében az "erestönkű"jelzőt. A tönk töve fehéren nemezes.

Fehér húsa fiatalon puha, később szívóssá és rostos szálakra foszlóvá válik. A kalapban törékeny. Íze nyersen édeskés, szaga kellemesen lisztszerű, kissé ánizsillatra is emlékeztet. A kalapját a késői laskagombához hasonlóan sokféle gombás ételekhez felhasználhatjuk. Készíthetünk belőle leveseket, salátákat, gombapörköltet, majonézes gombát, húsos, tojásos, rakott és töltött ételeket. Tartósíthatjuk savanyúságnak elkészítve, vagy sóban, illetve zsiradékban eltéve. A szívósabb húsú tönköt csak apróra vágva és jól megfőzve ajánlatos fogyasztani. Fűrészporon, fahulladékon, fatuskókon termeszthető is.

Bátran gyűjthető, mert mérgező gombához nem hasonlít.