Hirdetés

Ördögszekérgomba

Pleurotus eryngii

gomba, ördögszekérgomba |

Gyógy-ír   Kisalföld

Igazi őszi gomba. Szeptembertől november végéig olyankor is érdemes keresni, amikor más gomba nem terem. Legelőkön, parlagon, mezőn, hegyi réteken főleg ernyős virágzatú növényekkel él együtt.

Majd ősszel, amikor a növény elszárad, annak gyökérhordalékát hasznosítva hozza létre termőtestét, azaz az általunk ismert gombát. Nevét is ezek egyikétől, a tüskés levelű mezei iringótól (Eryngiumcampestre), népszerű nevén az ördögszekértől kapta. (A szellemes ördögszekér elnevezés pedig abból a megfigyelésből ered, hogy a növény kórói nyár végén leválnak a gyökérről, és az ördögi szél mintegy szekeret tovagörgeti, miközben a termések kiszóródnak.)

Kalapja kezdetben domború, majd ellaposodik, végül tölcséresedik. Többnyire kajla, azaz féloldalas gomba. Az egyesével termő általában szabályos alakú tölcsérgombához hasonló, míg ha két gomba terem egymás mellett, nyúl fülére emlékeztetnek. (Vékony széle fiatalon begöngyölt, később kiegyenesedik, esetenként szabálytalanul hullámos lesz vagy berepedezik. Átmérője 4-12 centiméter. Színe általában barna, de lehet kissé sárgás, szürkés, vöröses vagy egész sötétbarna. Előfordulnak világos vagy sötétebb alapon szürke, ill. barna foltos kalapok is. Felülete kezdetben finoman nemezes, később csupasz.

Sűrűn álló, kissé elágazó lemezei a tönkre mélyen lefutnak. Színük először fehér, később sárgás, szürkés árnyalatúak.

Tönkje többé-kevésbé excentrikus állású, vagyis nem a kalap közepén van. Rövid, zömök, néha lefelé vékonyodó, lehet gyökerező is.2-6 centiméter hosszú, és 0,5-2 centiméter vastag. Színe mindig fehér.

Húsa fehér, tömör, mereven rugalmas. Kellemes gombaszagú és jóízű.

A laskagombához hasonlóan készíthetünk belőle leveseket, salátákat, pörköltet, rakott és tojásos gombát, vagy ízesíthetünk vele többféle húsos ételt. Savanyúságnak vagy zsiradékban eltéve célszerűtartósítani.

Az ördögszekér gomba halványabb kalapszínű példányai téveszthetők néhány mérgező tölcsérgombával, köztük az életveszélyesen mérgező parlagi tölcsérgombával is, ezért gyűjteményünket feltétlenül mutassuk meg gombaszakértőnek.

gomba, ördögszekérgomba

2002-07-18 13:08:02

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop