Hirdetés

Sárgásbarna galambgomba

Russula mustelina

sárgásbarna, galambgomba, gomba |

Gyógy-ír   Kisalföld | Sey, L.

Júliustól októberig hegyes vidéken, elsősorban idős fenyvesekben, erdőszéleken, főleg lucfenyő alatt terem. Nem mondható gyakori gombának, de helyenként seregesen jelenik meg.

Kalapja 6-10 centiméter széles, olykor a 15 centimétert is eléri. Kezdetben gömbölyded, majd hamarosan kiterül, közepe bemélyed vagy tölcséresedik. Színe sárgásbarna, fahéjbarna vagy okkeres barna, gyakran világosabb foltokkal tarkított. Kalapbőre nedvesen ragadós és zsírosan fénylő, szárazon matt, többnyire sugarasan erezett. A kalap széle kissé kiélezett, néha barázdált. A bőr a peremen lehúzható.

Sűrűn álló, vastag, kissé hajlékony lemezei kezdetben fehérek, majd hamarosan a vajszínen vagy krémsárgán át szalmasárgává színeződnek. Idős korban okker- illetve rozsdabarnán foltosodnak. A foltosodás legjobban a lemezek élén figyelhető meg.

Többnyire görbült tönkje fehéres, később sárgásbarnán foltosodó. 5-10 centiméter hosszú és 1,5-4 centiméter vastag. A tövénél gyakran az összekötött hurkavéghez hasonlóan ráncolt. Állaga kezdetben meglehetősen kemény, az idősebb gombánál szivacsosodik.

Húsa fehér, de a gomba belsejében enyhén barnás. Nyomásra, vágásra a fehér szín is barnul egy kissé. Szagtalan, kellemes íze dióra emlékeztet.

Fiatal példányai igen jóízűek és változatosan felhasználhatók. . Önállóan vagy más gombával keverve egyaránt készíthetünk belőle gombás ételeket.

A sárgásbarna galambgombát a vele azonos termőhelyen megjelenő gombák közül csak a fogyasztásra alkalmatlan büdös galambgombával téveszthetjük, de annak kalaphúsa olyan vékony, hogy a sűrű lemezek a kalapszélen, a bőr alatt fésűszerűen áttetszőek, a kifejlődött egyed tönkje pedig kamrásan üreges. Az utóbbi legfeltűnőbb ismertetőjele mégis az, hogy undorítóan émelyítő szagú és nyelvünk hegyével megízlelve először keserű, majd hamarosan égetően csípős ízt érzünk.

sárgásbarna, galambgomba, gomba

2002-07-29 11:05:12

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop