Hirdetés

Elegendő vizet iszunk?

Ahova Carol Hoban megy, megy vele a nagy pohara is. Vagy egy nagy palack. Akárhogy van is, Hoban mindig tudja, honnan szerzi meg a következő italát.

víz, ivás, táplákozás, étrend |

The New York Times Health News Service   Medincorp | Walker, R.

A legtöbb emberrel ellentétben Hoban több vizet iszik, mint az ajánlott napi nyolc pohár.

"Én ezt már több mint 10 éve így csinálom - mondja a 33 éves atlantai epidemiológus. - Ha nem jutok elég vízhez, azt azonnal megérzem. Szomjas vagyok és lassú."

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint az atlantaiak közel háromnegyede tudja, hogy legalább napi 8 pohár vizet kellene innia. De a megkérdezetteknek csupán 35 százaléka mondta, hogy ezt meg is teszi, olvasható a Yankelovich Partner által a New York-i Rockefeller University és az International Bottled Water Association számára végzett felmérésben.

A felmérésben 2828 amerikai vett részt, ebből 201-en Atlantából. És az atlantai számadatok szinte tökéletesen követik az országos átlagot.

A palackozott vizek előállítóinak és forgalmazóinak természetesen érdekük fűződik ahhoz, hogy arra bíztassák az embereket, igyanak több vizet. De az az igazság, hogy erre szükség is van.

Valójában a legtöbbünknek napi 8 pohárnál többre volna szüksége. Kathleen Zelman, mariettai táplálkozástudományi szakember és az American Dietetic Association helyi szóvivője szerint 8 a minimum a 12-es skálán.

Jó eligazítás, ha testúlyunkat megfelezzük és annyi uncia (annyiszor 0,03 dm3) vizet iszunk meg naponta. Így, és 58 kilogrammos embernek kb. 18 deciliter vízre van szüksége, míg egy 72 kilósnak 23 deciliterre.

Sokféle oka van annak, miért van szükségünk vízre. Az oxigén után a víz a legfontosabb a szervezetünk számára. Testünk nagyrészt vízből áll (50-70 százalék között mozognak a becsült számadatok) és a víznek szinte minden funkciónkban nagy a szerepe.

A testhőmérsékletünk szabályzásában alapvető szerepe van a víznek, ez különösen fontos meleg, párás időben.

"Ha nagyon meleg van, pótolni kell a vízveszteséget, hogy a testhőmérsékletünk normális tudjon maradni - mondja Zelman. - A testünk csak így tud lehűlni."

A víznek igen fontos szerepe van a tápanyagoknak és az oxigénnek a sejtekhez való eljuttatásában is, a salakanyagok eltávolításában, az ízületek kipárnázásában valamint a szervek és szövetek védelmében.

"Megfelelő hidratáció nélkül a szervezet igen nagy kockázatoknak van kitéve - mondja Barbara Levine, a Rockefeller University táplálkozástudományi intézetének igazgatója. - A hosszú ideig tartó, súlyos kiszáradás olyan problémákkal jár, amelyek vészesen fenyegetik a vérnyomást, a keringést, az emésztést, a vesék funkcióját és szinte minden szerv működését."

Az enyhe fokú kiszáradás fáradtságérzettel, száraz, viszkető bőrrel, fejfájással, emésztési zavarokkal, szorulással és szomjúsággal jár.

"Nem szabad megvárni, amig valaki megszomjazik - mondja Zelman. - Az ugyanis annak a jele, hogy már elkezdődött a kiszáradás."

A víz nem az egyetlen folyadék, amely szervezetünket hidratálhatja. De míg a koffeintartalmű italok, a kávé, tea, szóda és a szeszesitalok benedvesítik a szájunkat, valójában vizet veszít általuk a szervezet. A Yankelovich-tanulmány kimutatta, hogy az atlantaiak több ilyen italt isznak (napi 6,8 adagot), mint vizet (napi 6,2 adag).

Az emberek jobban járnának, ha elcserélnék a koffeint és az alkoholt vízre, gyümölcslevekre, tejre és szénsavval dúsított, koffeinmentes szódára. Egyes magas víztartalmú ételek, mint a fejes saláta és a paradicsom szintén megelőzhetik a kiszáradást.

A sportitalok is jótékony hatásúak.

"Ezekben ásványi anyagok vannak és némi ízesítés, ami sokak számára elősegíti, hogy a szükségleteiknek megfelelő folyadékot juttassanak a szervezetükbe. Persze ezek közül némelyik cukrot is tartalmaz" - jelentette ki Zelman.

És a közhiedelemmel ellentétben csak az igazán megerőltető, maratoni típusú sportoknál van szükség a nátrium és az ásványi anyagok sportitalokkal való pótlására.

"Ha valaki csak épp ütögeti a teniszlabdát, akkor elegendő a víz is. De ha a sportitalok elősegítik, hogy valaki sok folyadékot igyon, akkor csak rajta" - teszi hozzá Zelman.

A 29 éves Mindy Perilla, aki nemzetközi egészségügyi programok koordinálásával foglalkozik, azt mondja, ő a vízhez, hogy egy kis íze legyen, citromlevet vagy szederszörpöt ad.

"Én nem sportolok, egyszerűen csak szeretem a vizet - mondja Perilla, aki napi 2-3 liter vizet fogyaszt. - Ezt az emberek is észreveszik. A szüleim például azt mondják, ők el sem tudják képzelni, hogy bírok ennyi vizet meginni. De nekem nem fáj annyit a fejem, sem az izmaim, egyszerűen jól érzem magam."

Megjelent: Cox News Service

víz, ivás, táplákozás, étrend

2002-07-31 17:31:45

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop