Hirdetés

Győzött az Atkins-diéta

A Stanford Egyetem kutatói vizsgálatot végeztek a divatos diéták eredményességének összehasonlítására, és kiderült, hogy a szénhidrátszegény, zsírban gazdag Atkins-diéta kapta a legmagasabb pontszámot.

Atkins diéta |

InforMed Hírek5   InforMed | Dobos, L.

Az amerikai orvosszövetség folyóiratában, a JAMA-ban megjelent tanulmány során négyféle diétát vizsgáltak, az Atkins-félét, illetve az ún. zóna-diétát, az Ornish-diétát és az amerikai táplálkozástudományi irányelveket, amelyek kevés zsírt és sok szénhidrátot írnak elő.

Az Atkins-diétát alkalmazó túlsúlyos nők egy év alatt többet fogytak, mint a zóna-diétán levők, és valamivel jobb voltak a vérnyomás- és koleszterin-eredményeik is.

A vizsgálatnak természetesen vannak kritikusai is, elsősorban a többi diéta szószólói. Szerintük nem igazságos és nem objektív az eredmény, mert csak igen kevés nő követte szigorúan a diétákat, bár azt elismerik, hogy valóban az Atkins-diéta vizsgálata zárult a legjobb eredménnyel.

– Persze, sokkal könnyebb egy olyan diétát betartani, amely azt mondja, egyél szalonnát és sajtot, mint amelyik elsősorban a gyümölcsök és zöldségek fogyasztására ösztönöz – mondja dr. Dean Ornish, a róla elnevezett étrend kitalálója, aki arról sincs meggyőződve, hogy a zsíros ételek fogyasztása hosszú távon is egészséges-e.

A vizsgálatból kiderült, hogy az Atkins-diétát követők 12 hónap alatt átlagosan 5 kilót fogytak, a zóna-diétások 1,5 kilót, míg az Ornish-diétát követők 2,5, az irányelveket betartók közel 3 kilót. Tudományos szempontból nézve a 12 hónapos eredmények nem mutattak jelentős különbségeket ahhoz, hogy ki lehessen szűrni a véletlen szerepét.

A vizsgálatban 311 nő vett részt, átlagéletkoruk 40 év körül volt. Az elején nyolc héten át hetente egyszer előadásokon vettek részt, de a következő 10 hónap során gyakorlatilag egyedül követték a négyből valamelyik diéta előírásait.

Jackie Eberstein dietetikus, az Atkins-diéta szószólója szerint az eredmény nem meglepő. A fehérjétől az ember kevésbé érzi magát éhesnek, és a zsír is teltségérzetet okoz, így könnyebb a fogyás is.

Atkins diéta

2007-03-08 19:46:54

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop