A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését idézve.
Nem lesz cukorbeteg a kövér gyerek, ha lefogy 13 éves koráig, állapította meg a Koppenhágai Egyetem kutatói, melyet a New England Journal of Medicine című folyóirat közölt. A vizsgálatot az Európai Unió finanszírozta.
A kilókkal folytatott küzdelem során legjobb törekvéseinket is tévútra viheti néhány egyszerű hiba. Ha a mérleg csak nem akar kevesebbet mutatni, minden bizonnyal elkövettük az alábbi hibák valamelyikét.
Akik lassan esznek, ritkábban híznak el - állapították meg japán kutatók, a BMJ Open című szaklapban publikált tanulmányukban.
Háziorvos: a körzetében lakók egyötöde elhízott és több mint egy harmada túlsúlyos. Ez összesen 61 %-a az ellátott terület lakosainak. Természetesen ez az arány a betegek körében nagyobb.