Azoktól, akiknek bevált a vegetarianizmus, elfogadható, hogy nem foglalkoznak a kritikával, nem kételkednek az életmódjuk egészségességében, ám a másik tábornak sem érdemes büszkeségből a fejét a homokba dugni, és ragaszkodni egy őket kevésbé boldogító életformához.

A szűk látókörű ragaszkodás mögött legtöbbször ideológiai túlfűtöttség rejlik, s az, hogy sokan még önmaguknak sem merik beismerni tévedésüket.

Túllihegett vegetarianizmus

A magyar vegusok többsége eredetileg mindenevő életmódot folytatott: húsos, tésztás, magyaros koszton élt, étkezési szokásaiban, hagyományaiban nem különbözött a többiektől. Az áttérést legtöbbször mások példája, illetve népszerűsítő írások motiválják, s egy új, az addiginál szilárdabb, erősebb gyökerű egó felépülésének lehetősége is tetten érhető. A hagyományokban szűkölködő magyar társadalomban a valláson kívül éppen az étkezési szokások, hagyományok ápolása lehetne az összetartó kapocs az emberek között, csakhogy a menzakoszt messze nem az a táplálék, amely közelebb hozhatná egymáshoz az embereket, a nagycsaládi ebédek pedig ritkaságszámba mennek.

Természetesen magát a vegetarianizmust is csak a hozzá kapcsolódó ideológia, filozófia és életérzés emeli személyiségformáló erővé. Ha nem vesszük komolyan a filozófiáját, nem formálhatja át belső lényegünk!

Megfosztva?

A legtöbb vegus szülő sajnos nem csak a húsos koszt ízeitől fosztja meg a gyermekét - ennek különben sincs jelentősége -, hanem attól is, hogy egyáltalán merjen enni és jóllakni. Sokan a húst édességgel pótolják.

Nincs jog megítélni!

A hithű vegusok sokszor szemükre is vetik a „kocavegusoknak”, hogy azok csak névleg azok, csupán húst nem esznek, de ezen túl sem az életmódjukban, sem az életvitelükben nem tükröződik a vegusság. Nem jó-gáznak, nem meditálnak, semmi keleties megnyilvánulás - marad a nyugati ember, egy kis keleti szokással fűszerezve. Ám senkinek sincs joga megítélni egy, a hindu filozófiára, a buddhizmusra, vagy valami kevert maszlagra nemet mondó „mezei vegust”!

Abban a pillanatban, ha valakik meghatározzák és előírják a (magyar) vegetarianizmus mibenlétét és törvényeit, lényegében vallást alapítanak, egy, a nyugati világba átültetett keletit, s megfosztják az embereket a szabad vegusgya korl attól. Isten mentse a jóhiszemű, húsmentes koszton élőket a vegusság prófétáitól, s azoktól a keleties vallású emberektől, újító csoportoktól, akik megmondják, hogy kiből válhat jó vegus s kiből nem, ill. kinek mit kell tennie a tökéletes vegusság elérése érdekében! Mondani persze lehet, de az önjelölt próféták követése nem ajánlatos.

Veszélyes térítők

Egy rákos betegnek például, aki úgy gondolja, hogy számára a húsfogyasztás nem előnyös, s szívesen tér át a húshagyó táplálkozásra, végzetes lehet, ha valaki bemagyarázza, hogy ez kevés, az ő problémáján a vegusság akkor segít, ha megérti annak lényegét, s követi a nagy mesterek ideológiáját.

Ahelyett, hogy felszabadulna, s a húsmentes táplálkozás hatására megtisztulna a szervezete, vívódni és kételkedni kezd önmagában, s a lelki méreg hamar felemészti a szervezetét. A vegetáriánusok közül a legveszélyesebbek a térítő vegetáriánusok, akik - akárcsak a rossz keresztények - összekeverik magukat Istennel, illetve egy guruval, s úgy viselkednek, beszélnek, mintha nélkülük nem létezne vegetarianizmus.

Egy-egy új „megtérő” persze sokáig meríthet abból, hogy megváltozik az élete, és hosszú ideig lelkesítheti a sikerélmény. Ám pozitív változásról csak akkor beszélhetünk, ha az illető tudatosan szakít a húsevéssel, tudja, miért nem akar húst enni, de a változtatás nem érinti a kapcsolatait, nem veszíti el a barátait, az életét, önmagát, a hitét a vegetarianizmusa miatt.