Hirdetés

Nem a multivitaminok jelentik a fiatalság forrását

A legtöbb embernek nincs szüksége multivitaminok szedésére, sőt egyes étrend-kiegészítők idősebb nőknél növelhetik a halálozási kockázatot - írták tanulmányukban amerikai és finn kutatók.

étrend-kiegészítő, multivitamin |

MTI Hírek 2011 ;8

Az Archives of Internal Medicine című amerikai orvosi folyóiratban hétfőn közzétett adatok szerint a kiegészítők közül leginkább a vas adott okot aggodalomra, míg a kalcium egyértelműen csökkentette a halálozás kockázatát.

A kutatók egy nagyszabású felmérés adatait elemezték, amely 38 772, átlagosan 62 éves nő bevonásával Iowa szövetségi államban készült. A résztvevők 1986-ban, 1997-ben és 2004-ben számoltak be egyebek közt arról is, hogy mennyi és milyen étrend-kiegészítőt szedtek.

A követéses vizsgálat közel két évtizede alatt 66 százalékról 85 százalékra emelkedett azok aránya, akik szedtek valamilyen étrend-kiegészítőt. Közöttük gyakoribb volt az egészséges étrend követése, a testedzés és az, hogy nem dohányoztak, ennek ellenére bizonyos esetekben nagyobb volt körükben a korai halálozás kockázata, mint a kiegészítőket nem szedőknél.

A tanulmány szerzői úgy találták, hogy különösen a vaspótlást és annak mennyiségét lenne szükséges átgondolni, mert nagyobb dózisú szedése összefüggést mutatott a halálozási kockázat emelkedésével.
Egyértelműen csökkentette viszont a korai halálozás kockázatát a kalciumpótlás. A kutatók megállapítása szerint egyes antioxidáns vitaminok, például az A- és az E-vitamin nagyobb dózisú szedése is ártalmas lehet, de kérdéses a D-vitamin haszna is azoknál, akik étrendje megfelelő.

A szakemberek a vitaminok és ásványi anyagok kiegészítőkkel való pótlása, megelőzési célú szedése helyett azt javasolják, hogy minél több gyümölcsöt és zöldséget iktassanak étrendjükbe az emberek.
étrend-kiegészítő, multivitamin

2011-10-16 04:14:03

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop