Hirdetés

Tizenhatezer vakcina érkezett

oltóanyag, vakcina |

Népszabadság   Népszabadság

Kedd éjszaka megérkezett a hétfőre várt 16 ezer darab agyhártyagyulladás elleni vakcina Magyarországra, így a tízes kiszerelésű védőoltás szerdától kapható a patikákban - tájékoztatta lapunkat Hollauer Tibor, a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. szóvivője. Hollauer Tibor azt is elmondta, hogy a gyógyszerészek nem ijedtek meg a tiszti főorvos közleményétől, mert van olyan patika, amely 200 tízes kiszerelésű adagot is rendelt. Kérdésünkre, hogy miért rendelt a forgalmazó tízes kiszerelésű csomagolást, ha azt a patikusok nem bonthatják meg, a cég képviselője elmondta: a gyártók nem tudták az egyszeres kiszerelésű oltóanyagot az igényelt mennyiségben biztosítani, ezért választották ezt a megoldást. Lapunknak egyébként több patikus is úgy nyilatkozott, hogy a tiltás ellenére, a beteg érdekében megbontják majd a csomagokat.

Molnár Ilona országos tiszti főorvos lapunknak ismét megerősítette: a jogszabályok szerint a patikusok nem bonthatják fel a csomagolást. Elmondta: épp ezért adott utasítást a fővárosi patikákhoz intézett utasításának a megváltoztatására, amely a tízes csomagok megbontásáról szól. Molnár szerint a megfelelő kiszerelésű oltóanyagról a forgalmazónak kell gondoskodnia. A több adagot tartalmazó dobozokat csak iskolák, szociális intézmények orvosai rendelhetik meg, illetve a háziorvosok a rendelőiknek a praxis költségvetéséből, ám az oltóanyagért pénzt közvetlenül a betegtől a doktor nem fogadhat el. A tiszti főorvos arra is rámutatott: az oltás csak a gennyes agyhártyagyulladás kórokozójának A és C törzse ellen véd.

Ezt megerősítette Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára is. Az orvosok minden további nélkül vállalnák az oltóanyag beadását, ha a megvásárlás finanszírozási körülményeit a hatóságok olyan formában rendezik, hogy az ne ütközzön a hatályos jogszabályokkal. Mint mondta: a doktornak az etikai szabályzat is tiltja, hogy a rendelőben üzleti tevékenységet folytasson. Ha az orvos meg is vásárolná az oltóanyagot, annak beadásáért nem kérhet pénzt a páciensétől.

oltóanyag, vakcina

2002-07-10 15:27:52

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop