Hirdetés

Budaörsi fórum az egészségügyről

egészségügy, béremelés, kormány |

Népszabadság   Népszabadság

A hét végén civil fórumot hívott össze az egészségügy válságáról Bodó Miklós budaörsi patológus. A részt vevő exminiszterek, orvosok, az ágazat gazdasági ügyeivel foglalkozó szakemberek között csalódottságot váltott ki a kormány pénteki bejelentése a jövő évi 20 százalékos béremelésről. Úgy látják, a béremelés hatástalan marad a működési költségek arányos növelése nélkül.

A hét végén Bodó Miklós patológus Budaörsre hívta az ágazat volt minisztereit, orvosokat, közgazdászokat, hogy pártpolitikától függetlenül hozzanak létre egy civil fórumot, és e szervezeten belül próbáljanak valamit tenni a korai halálozások megakadályozására. Bodó Miklós saját bonctermi tapasztalataira hivatkozva állította: évente 50 ezer ember halála elkerülhető volna csak a táplálkozás, az egészségkultúra megváltozásával. Mint mondta, ismét olyan betegségek tizedelik a népességet, amelyeket a háborút követő évek óta csak tankönyvekből ismertek az orvosok.

Orosz Éva közgazdász szerint csak alapvető szemléletváltás után javulhat az a megítélés, amely a néhány hete az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO közölt országunkról. E szerint a vizsgált 191 ország között Magyarország a lakosság egészségi állapotát tekintve csupán a rangsor 101. helyét foglalja el - lemaradva az összes közép-európai államtól. Az egészségügyi finanszírozási rendszerek összehasonlításában - az egészségügynek a nemzeti össztermékből való részesedése alapján - még rosszabbul szerepeltünk, az ország a 105. helyezést kapta, Afganisztán, Botswana és Mongólia is megelőzött bennünket. Mint mondta: a rendszerváltozás óta a politika csaknem százmilliárd forintot vont ki az ágazatból, ha ez nem történik meg, ma 50 százalékkal lehetne magasabb az egészségügyben dolgozók bére.

Smrcz Ervin, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hozzászólásában közölte: a 20 százalékos béremelés pénteki bejelentése ellenére sem mondható, hogy a kormány központi problémaként kezelné az egészségügy válsághelyzetét. Ha az ágazatnak jutatott többletből jövőre sem jut a működési költségek arányos növelésére, tovább nő az intézmények eladósodása.

Több kórházigazgató hangoztatta, hogy a pénzhiány veszélyezteti a betegellátást. A városi kórházakban már most sincs szakorvos, sőt több fővárosi intézmény - például a radiológiai klinika, a Szent János Kórház - a nővérhiány miatt részlegeket zárt be. A fejlesztési költségek rovására egyébként is egyre több intézmény költ működési célokra: javarészt ebből javíttatják a műszereket, pótolják a leomlott vakolatot.

A fórumra csaknem 60 szakember érkezett, köztük volt Csehák Judit volt miniszter, egyik utódja, Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke, Pusztai Erzsébet volt államtitkár, Jávor András egészségpolitikus és Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is. A civil fórum nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy az egészségügy működőképességének fenntartásához jelentős többletforrásra van szükség. Kökény Mihály szerint a működési költségeket is legalább 20 százalékkal kellene növelni ahhoz, hogy a többletfinanszírozásnak érezhető hatása legyen az egészségügyben.

Ha a parlament is elfogadja a kormány pénteki bejelentését, akkor az egészségügyben jövőre a minimálbér 40 ezer forintra növelésével összesen 20 százalékos bértöbbletre számíthatnak az ágazat dolgozói. Lapunk kormányzati körökből úgy értesült, hogy az egészségügy csak annyi pénzt kapott, amennyi a döntést megelőző pénzügyminisztériumi javaslatban szerepelt. Az egészségbiztosító kiadásai 2001-ben hét-nyolc százalékkal növekedhetnek, az ideinél 60 milliárd forinttal jutottak nagyobb összeghez. Ebből 30 milliárd forintot a kormányzati szándék szerint csak béremelésre fordíthatnak az intézmények vezetői, azaz jövőre sem lesz fedezete a működési költségek arányos növelésének. A másik 30 milliárd forintból növelik a gyógyszerár-támogatás, valamint a háziorvosi ellátások kereteit. A szakminisztérium a tavalyi 55 milliárd forint helyett majdnem 60 milliárdból gazdálkodhat jövőre.

egészségügy, béremelés, kormány

2002-07-10 16:20:09

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop