Morris úr szivarjaitól a bíróságig

dohányzás, Philip Morris, cigaretta, bíróság | Népszabadság   Népszabadság
Első hír: a nyáron egy floridai bíróság első fokon 145 milliárd dolláros büntető kártérítést rótt a legnagyobb amerikai dohánygyárakra. Második hír: szeptemberben az Európai Bíróság hatályon kívül helyezte a dohányreklám uniós tilalmát, és kimondta, hogy az Európai Unió bizottsága két évvel ezelőtt jogellenesen döntött arról, hogy meg kell szüntetni minden olyan reklámozást és szponzorálást, amely dohánytermékkel kapcsolatos. Harmadik hír: az amerikai Philip Morris október végén elismerte, hogy a dohányzás számos súlyos betegséget okozhat. Negyedik hír: a Philip Morris megvásárolta a Nabisco élelmiszer-ipari vállalatot, és jövőre árbevételének már tán csak a felét adja a dohányipar. A többi a csokiból, kávéból, sörből és más élelmiszerekből jön össze.

Az 1840-es évek közepén Londonban, a Bond streeten Philip Morris úr üzletet nyitott, és finom, importált szivarjaival elbűvölte az angol vásárlókat. 1854-ben a bolt választékát cigaretták árusításával feljavította. Valaha így kezdődött a ma csaknem nyolcvanmilliárd dolláros árbevételt és tizenötmilliárd dollár nyereséget produkáló nemzetközi nagyvállalat karrierje. A cégcsoport részesedése a dohányiparban az amerikai piacon ötven százalék fölött van, Nyugat-Európában 37 százalék. Ugyanakkor a csomagolt élelmiszerek piacán is második a Philip Morris, a Nestlé mögött, de azt behozni igyekezvén.

1964 fordulópontot jelent a dohányipar történetében. Ekkor jelenik meg az Egyesült Államokban az a 387 oldalas tisztiorvosi jelentés, amely szerint a dohányzás és a tüdőrák kialakulása összefügg. Érdekes véletlen, hogy épp ebben az évben születik meg az első ítélet dohányperben. A szövetségi bíróság kimondja: "a cigaretta ésszerűen biztonságos, és alkalmas emberi fogyasztásra". A tisztiorvosi jelentésre válaszul a dohányipar új hirdetési kódexet hozott létre. A társaságok vállalták, hogy nem ösztönzik a dohányzás elterjedését a fiatalok körében, és nem sugallják többé azt, hogy a dohányzás a társadalmi kiválósággal összefügg. Magyarán: nem előkelő, úrias dolog a bagózás. 1966 óta a cigarettásdobozokon kötelező feltüntetni a kockázatokat, öt évvel később pedig megszüntetik a dohányipari termékek reklámozását a rádiókban és a televíziókban. 1973-ban Arizonában megtiltják a dohányzást a középületekben, ezt a gyakorlatot más államok is átveszik. 1988-ban a tisztiorvos újabb súlyos felismeréssel áll elő: Everett Koop azt jelenti be, hogy a nikotin olyan függőséget okoz, mint a heroin és a kokain. A kilencvenes években perek százai indulnak a vezető cégek ellen, azóta a dohányipar egészét ellenséges társadalmi környezet veszi körül. A cigarettázást kitiltották az éttermekből, a vendéglőkből, a repülőterekről és a légi járatokról, a szállodákban szólni kell, ha valaki dohányzó szobát kér, a hivatalokban, vállalati irodákban külön zugokat jelölnek ki, füstölni csak ezekben szabad - leszámítva a Philip Morris központját, mely felmentést kapott a tilalmak alól.

Néhány évtized alatt az orvosok és a politikusok - újabban már a dohányipar közreműködésével - átformálták a közvéleményt. A második világháborúban még kincstári ellátmány volt a Lucky Strike, és a rejtélyes férfiszépség, Humphrey Bogart kezéből sem hiányozhatott a cigaretta. Ma már van olyan új változata a Casablanca című filmnek, amelyből épp úgy törölték a cigarettát és a füstöt, mint Sztálin mellől Trockijt, Buharint a korabeli szovjet fényképeken, és minden idők legsikeresebb reklámfigurája, a Marlboro Man sem dohányzik már; a cowboy kies erdei tóhoz viszi inni a lovát: csend, béke, nyugalom, friss levegő.

Mit tesz ebben a helyzetben egy dohányipari vállalat? Egyrészt igyekszik minél nagyobb részt megkaparintani a hazai piacon. Másrészt folytatja az 1950-es években megkezdett nemzetközi terjeszkedést. Harmadrészt pedig kibővíti a profilját. A Philip Morris 1969-ben megvásárolta a Miller Söripari Társaságot - az első sörgyárat 1855-ben alapította Frederic Miller Milwaukeeban -, a Miller ma, több más márkanév megszerzése után az Egyesült Államok második legnagyobb söripari vállalkozása, igaz, jócskán lemaradva a Budweiser mögött. A dohány- és söripari vállalkozássá fejlődött cégcsoport 1978-ban a Seven-Up megvételével újabb piacra igyekezett betörni, vélhetően sikertelenül, mert azt 1986-ban eladta a PepsiCo-nak. Ebben persze közrejátszhatott az is, hogy 1985-ben 5,6 milliárd dollárért megvette a General Foodot, és az élelmiszer-ipari nagyvállalathoz nagyobb reményeket fűzhetett, mint az üdítőitalhoz. A General Food megszerzésével megduplázódott a Philip Morris árbevétele, és elérte a 25 milliárd dollárt. Ezen a piacon terjeszkedik tovább: 1988-ban 13 milliárd dollárért felvásárolta a másik élelmiszer-ipari nagyvállalatot, a Kraftot, amelybe másfél év alatt beolvasztotta a General Foodot. Ezzel a Philip Morris az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszer-ipari vállalkozásává vált. Egy évvel később négymilliárd dollárért megveszi a svájci Jacobs Suchard-t, majd folytatva az élelmiszer-ipari nagybevásárlást, a Capri Sun gyümölcslé, a Jack’s mélyhűtött pizza és a Philadelphia ömlesztettsajt-készítmények megszerzése után idén nyáron csaknem tizenötmilliárd dollárt ad a Nabiscóért.

-A Philip Morris tulajdonában 76 olyan márka van, amelynek éves forgalma meghaladja a százmillió dollárt, és ezen belül 14 megamárka forgalma nagyobb egymilliárd dollárnál - büszkélkedik Nick Rolli alelnök. Nem véletlenül teszi; a piacon a márkák számítanak ugyanis. Aki Milka csokit, Jacobs kávét vagy Philadelphia sajtot vásárol, aligha tudja, hogy a márka tulajdonosa a Kraft, azt pedig végképp nem sejti, hogy a Kraft a Philip Morrisé. Új márkával a hagyományos iparágakban már nem lehet megjelenni. Azokat meg kell szerezni, fel kell futtatni, vagy el lehet tüntetni, ha úgy alakul. A márkák maradandóbbak a cégneveknél; a tekintélyes Nabisco is egy éven belül beolvad a Kraftba. - A bevétel legnagyobb részét, annak kétharmadát tavaly még a dohányipar adta. Az arányok a Nabisco megszerzésével megváltoznak, de az árbevétel felét jövőre is a hagyományos profil hozza - mondja az alelnök. A cég vezetői a profilbővítést üzleti célokkal magyarázzák, és nem szívesen hozzák összefüggésbe a dohányipari perekkel, az iparág fenyegetett helyzetével.

Míg a fogyasztók a márkákra figyelnek, a Wall Streeten a Philip Morrist lesik. A cég tavaly 4,3 milliárd dollár osztalékot fizetett ki. Ez vonzóvá teszi a részvénypapírokat, az olykor százmilliárdos kártérítési perekről szóló híradások viszont nyugtalanítják a befektetőket.

A kilencvenes évek elején alakult ki az a jogi gyakorlat, hogy az ipar felelőssé tehető, ha a termékei kárt okoznak a fogyasztóknak. 1994-ben egy kongresszusi meghallgatáson a vezető dohánygyártók vezérigazgatói eskü alatt vallották: nem hisznek abban, hogy a nikotin függőséget okoz. Még ugyanebben az évben Minnesota és Mississippi állam azért fordult a bírósághoz, hogy a dohányzás következtében megbetegedett állampolgárok betegbiztosítási költségeit térítsék meg a dohánygyárak. A perhez a többi állam is csatlakozott. Ugyanebben az évben egy korábbi vezérigazgató a pereket kommentálva azt nyilatkozta, hogy a Brown and Williamson dohányipari vállalat irányítói maguk között valójában elismerték a függőséget - már a kongresszusi meghallgatás idején. Ez a vallomás új lendületet adott a pereknek. Bírósághoz fordultak a rákban elhunytak hozzátartozói, a betegek és a gyógyultak, a kórházak, a klinikák. Pereltek a nem dohányzók, például a stewardessek, akik belélegezték a járatokon a füstöt. Pereltek egyénileg és csoportosan, pereltek az egyes államok, végül a szövetségi kormány is bekapcsolódott az ipar megbüntetésébe. S miután az amerikai dohányipar a világ több országában van jelen, mint az ENSZ, pereket indítottak világszerte, Argentínától Venezueláig. A vád mindenütt az, hogy a dohányipar vezetői megtévesztették, félrevezették a közvéleményt először az orvostudományi összefüggések tagadásával, később azok eltitkolásával, végül pedig azzal, hogy a függőség tényét cáfolták. Az ipar elleni hadjáratba Clinton is beszállt: jóváhagyta, hogy az Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal úgy szabályozza a nikotintartalmú termékek forgalmazását, mint az orvosságokét.

A dohányipar szívósan és eredményesen védekezett. Néhány esettől eltekintve sikerült megakadályoznia, hogy a dohányosok csoportosan indítsanak pert. A legtöbb bíróság elfogadta, hogy a csoportos perhez bizonyítani kell: ugyanazok az emberek ugyanazt a cigarettát ugyanannyi ideig szívták, és ugyanúgy betegedtek meg. Ez úgyszólván lehetetlen. Az összevont per, amely alkalmas arra, hogy mondjuk egy repülőgép-baleset után a felelősökre hárítsa az áldozatok - vagy hozzátartozóik - kárigényét, a dohányperekben általában nem jött be. Az egyéni perekben a dohányipar szinte mindig nyert, ha nem első, akkor másodfokon. De az államok által indított perek előtt végül meghajlott.

1998 novemberében peren kívüli megállapodást kötöttek a dohányipari vállalatok az egyes államokkal. Akkor még csak ők pereltek, a szövetségi kormány csak később kapott észbe. A 46 állammal kötött, 25 évre szóló szerződés értelmében összesen 246 milliárd dollárt fizetnek a különféle állami alapokba, és újabb önkorlátozásokat vállaltak: nem tekintik hirdetési célközönségnek a fiatalokat, nem szerepeltetnek a reklámokon rajzfilmhősöket, nem hirdetnek dohányárut óriásplakátokon, közlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban, videofilm-kölcsönzőkben, trikókon stb. Nem szponzorálnak sporteseményeket. Ígéretet tettek arra, hogy a dohányzás ártalmaival kapcsolatos dokumentumokat nyilvános irattárban helyezik el, és minden ezzel összefüggő információt azonnal közölnek az interneten. Ez történt tavaly októberben, amikor a Philip Morris üzleti honlapján beismerte a függőség tényét, és közölte azt is: "a tudományos és orvosi közvélemény többsége egyetért abban, hogy a dohányzás tüdőrákot, szívbetegséget, tüdőtágulást és más súlyos betegségeket okoz". De nem tette hozzá: mi is így vélekedünk.

Ám ma már a cég maga is elfogadja ezt az állítást. Mi a különbség? Az, hogy korábban a Philip Morris csak elismerte: az orvosi közvélekedés szerint a dohányzás káros következményekkel jár. - Túl sokáig figyeltünk arra, mit nem tudunk a dohányzásról és a dohányosok betegségeiről. Arra koncentráltunk, hogy a tudomány nem képes megállapítani, a dohányzás milyen mechanizmussal idéz elő betegséget, vagy hogy milyen vegyi anyagok, a dohányzás milyen összetevői váltják ki azt... A közegészségügy azt vallja, hogy elég tudományos bizonyíték állapított meg oksági összefüggést a dohányzás és a betegségek között, ezért, annak ellenére, hogy van még ismeretlen tényező, mi azt a politikát követjük, hogy elfogadjuk ezt a megállapítást - mondja Dávid Péter, a magyar leányvállalat sajtófőnöke. A cigarettagyártók ezzel a beismeréssel beszálltak a dohányzás elleni kampányba. Dohányozzon az, aki felnőttként, szabad akaratából, a kockázatokat ismerve így döntött - mondják. És hozzáteszik: legális terméket árulunk...

Bár ez sem ilyen egyszerű. Ha Clintonnak sikerült volna a gyógyszerek és kábítószerek szabályozását ráerőszakolnia a dohányiparra, akkor, meglehet, ma már csak az kapna cigarettát, aki orvosilag bizonyítja függőségét - és az is csak receptre. Csakhogy az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelső bíróság úgy döntött, az amerikai elnöknek nem volt joga ahhoz, hogy az ügyet az Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal hatáskörébe utalja. Ezzel visszahelyezte a döntés jogát a kongresszushoz. Mi tagadás, a dohányipar nem lett feltétlen híve a demokrata kormányzásnak.

Nem csoda: a demokratákkal van még egy függő ügye az iparnak. 1999 januárjában Clinton felkérte az igazságügyi minisztériumot, indítson pert a dohányipar ellen, követelje vissza a szövetségi állam gyógyászati költségeit, azt, amit a dohányosok orvosi ellátására kifizetett - évi 20 milliárd dollárt. Az ipar hozzon létre szövetségi pénzügyi alapot a dohányzással összefüggő betegségek kezelésének finanszírozására. A vádat Janet Reno képviseli, a bíró Gladys Kessler. Szuperszereposztás. Szeptember 28-án Gladys Kessler a vádirat alapján bejelentette: nincs jogi alapja annak, hogy a dohányzással összefüggő orvosi kiadásokat a szövetségi kormány visszaperelje. Ez alól tehát felmentette a dohányipart. Maradt egyetlen vádpont: a tisztességtelen és korrupt szervezetekre vonatkozó törvény esetleges megsértése. A bíró azt várja, hogy a kormány bizonyítsa be: az ipar a dohányzás veszélyeit eltitkolta a közvélemény elől. Ehhez több millió oldal erről szóló dokumentumot kell a vádnak feldolgoznia. Október 5-én Janet Reno 23 millió dollárt kért a kongresszustól a per folytatásához szükséges költségekre. "Ha a jövő évi költségvetésben ezt az összeget nem kapjuk meg, akkor nem jutunk előrébb" - mondta. A tárgyalásokra 2003-ban kerülhet sor. Ha egyáltalán... Hiszen az ifjabb Bush azt ígérte a dohányiparnak, hogy ő bizony eláll a pertől.

A külső megfigyelők szerint a Philip Morris évente 600 millió dollárt költ a perekre. A cég vezetői azt állítják: annyit azért nem. De nem mondják meg, hogy mennyit.

Azt viszont megmondják, hogy évente százmillió dollárt szán a cég arra, hogy a közvéleményt maga mellé állítsa. Ennyit fordít jótékony célokra világszerte a szegények élelmezésére, az AIDS-esekre, környezetvédelemre, a dohányzás elleni propagandára a gyerekek körében, a családon belüli erőszak sértettjeinek megsegítésére és a művészetek támogatására. "Gondolkozz. Ne dohányozz" - hirdetik a reklámok. A jelszó: "Dohánymentes fiatalság." Anne Kush igazgató szerint a fő cél az, hogy a 10-14 éves gyermekeket lebeszéljék a cigiről.

Mindennek dacára a dohányipar fő befektetői kockázata továbbra is a perekben rejlik. A leghíresebb ügyben, a Howard A. Engle-ről elnevezett perben júliusban első fokon 145 milliárd dollár büntető kártérítésre ítélte egy floridai bíróság az öt nagy dohányipari vállalatot. Engle nyugdíjas gyermekorvos, aki egészen fiatalon kezdett el bagózni, és 40 évi dohányzás után keringési zavarok miatt mindkét lábát amputálni kellett. A pert "minden floridai polgár nevében, akik a nikotintartalmú cigarettáktól való függőség következtében kialakult betegségben szenvednek vagy meghaltak" Stanley Rosenblatt ügyvéd indította, aki feleségével, Susannal már évek óta szinte csak ennek él.

Az 1964-es tisztiorvosi jelentés óta a dohányipar beszorult a morális megfontolások, a gazdasági érvek és a politikai célok ellentmondásai közé. A dohányzás szociális-szocializációs kérdések sorát veti fel: ki dohányozzon, hol és mikor teheti, mi volna az illemtudó magatartás? Erre az Egyesült Államokban erős válasz született: az, aki nagykorú, tisztában van a kockázattal, vállalja azt, és ott bagózzon, ahol mást nem zavar a füst.

A másik kérdés már az államok felelősségét firtatja. Számos országban - Ausztriától Japánig - a dohányipar állami monopólium, ha úgy vesszük, állami vállalkozás. Előállíthat-e az állam az egészségre egyértelműen káros terméket? Kereshet-e azon? A politikusok a választ nagyvonalúan elkerülik. A cigaretta Ausztriától Venezueláig legális termék, bár káros az egészségre és halált okozhat, mint az a dobozokon olvasható. Hogy van ez? Egyetlen magyarázat van rá, az is rossz: történelmileg így alakult. Az Európai Unió bírósága a napokban elvi alapon azt mondta ki, hogy egy legális termék reklámozási tilalma sérti a verseny tisztaságát. Az egyes tagállamok ugyanakkor korlátozzák a cigarettareklámokat, a dohánygyárak sehol nem hirdethetnek olyan szabadon, mint a mosóporok vagy a kozmetikumok előállítói. Mi lesz ebből az ellentmondásból? Melyik jogi szabályozási szint az erősebb? Lehet, hogy Európában visszanyeri a szabadságát az ipar, míg Amerikában a büntető kártérítés százmilliárdjait kell - esetleg - lerónia?

A harmadik ellentmondás pedig az, hogy az államoknak üldözniük kellene az egészségkárosító termékek forgalmazását, ám szükségük van azokra a milliárdokra - dollárban, fontban, euróban -, amelyeket az ipar adók formájában befizet a költségvetésbe. Amerikában az államok és a szövetségi kormány épp ezt az összeget igyekeznek megfejelni a vállalati profitok alapos megcsapolásával.

Végül a dohányzásnak kultúrtörténeti vonatkozásai is vannak. A Casablanca filmtörténeti, a Marlboro Man reklámipari remekmű. Mi legyen velük?

Egy biztos: a dohányipart sújtó büntetéseket a bagósok fizetik meg. Az 1998-as megaegyezség következtében - amelynek része volt a jövedéki adó emelése is - csaknem hatvan százalékkal nőtt a cigaretta ára az Egyesült Államokban. A piac kilenc százalékkal szűkült össze. Ezen belül a Philip Morris termelése 8,2 százalékkal esett vissza. "Nőtt a piaci részesedésünk" - állapította meg Nick Rolli alelnök. De hozzátette: reméli, hogy a piaci trend visszaáll, és évente egy-két százaléknál nem csökken jobban az összkereslet.

Bár Anne Kush igazgató mindent elkövet azért, hogy a fiatalok ne dohányozzanak.

| dohányzás, Philip Morris, cigaretta, bíróság
2002-07-10 16:22:23
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop