Vakriasztás tréfából
A pécsi mentőállomás telefonja tavaly több mint százezerszer szólalt meg. A legtöbben betegszállításhoz kértek segítséget, körülbelül 30 ezren viszont rohamkocsiért telefonáltak. Tavaly legalább háromezer álriasztás futott be a pécsi mentőkhöz. A rutinos telefonügyeletesek keresztkérdésekkel szűrték ki a tréfálkozók többségét, ám még így is 869 esetben nem létező beteghez mentek házhoz a mentősök. Évek óta nem volt példa arra, hogy egy beteg állapotában azért következzen be végzetes változás, mert az ügyeletes - abban a hiszemben, hogy csak álriasztásról van szó - nem küldte ki a rohamkocsit.
Másnapra meghalt
Az idén, január 29-én viszont tragédia történt. Este hat óra előtt néhány perccel egy vékony hangú hölgy a pécsi Kolónia utcából mobiltelefonon hívta föl a mentőket, és elhadarta, hogy a házukban egy férfi leesett a lépcsőről, beverte a fejét, rosszul van. A szolgálatvezető gyermeknek hitte a telefonálót, s ezért arra kérte őt, hogy az elmondottakat egy felnőtt is erősítse meg. A hölgy azt válaszolta: nincs felnőtt a közelben. A beszélgetés itt véget ért, és a szolgálatvezető nem küldött mentőt a mentőállomástól nyolc-kilenc kilométerre lévő helyszínre. Másnap reggel egy férfi újra mentőt hívott a lépcsőről leesett sérülthöz. Mire a rohamkocsi a helyszínre ért, M. András, 40 éves pécsi lakos már halott volt.
Az ügyben még nem készült el az orvos szakértői vélemény. Ha kiderül, hogy M. András halálában szerepe volt annak, hogy nem küldtek mentőt a helyszínre, akkor a szolgálatvezető ellen - foglalkozás körében elkövetett, halált okozó, gondatlan veszélyeztetés bűntettének gyanújával - eljárás indulhat.
Az említett szolgálatvezető másnap kilépett a mentőktől. A 35 esztendős férfi másfél évtizedet húzott le a szolgálatnál, 1996-ban fejezte be a mentőtiszti iskolát. Kevesen tudják, de ez a végzettség a mentős gyakorlatban fölér az orvosi diplomával. Hiszen a mentőtiszt a betegnek vagy egy baleset sérültjének - az újraélesztéstől a sürgősségi gyógyszerezésen és az infúzióbekötésen át a legbonyolultabb kötözésekig - úgyszólván minden olyan ellátást meg tud adni, amit elvárunk a mentőorvostól. A pécsi állomástól kilépett mentőtiszt nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott: az ítélkezést az arra hivatottakra bízza. Mindamellett megemlíti, hogy két okból volt bizalmatlan: egyrészt mert a telefonáló hölgy nem árulta el az életkorát, másrészt pedig azért, mert arról a környékről többen hívtak már mentőt - merő szórakozásból.
S hogy ezt bizonyítsa, megemlíti: néhány héttel korábban mentőt hívtak egy infarktusos, idős asszonyhoz a Kolónia utcába. Mivel az illető pontosan leírta az infarktus tüneteit, a riadókocsit kiküldték, ám a háznál kiderült, hogy a szóban forgó hölgyet már évek óta eltemették. Valószínűleg a földben nyugvó asszony családjának akart ily módon kellemetlenkedni a família egyik haragosa.
A Kolónia utca környékének valóban legendásan rossz híre van Pécsett. A huzatossága miatt valaha "Luftkoloninak" hívott, hegyre kapaszkodó, északi városrész századelőn épített, előkertes, szoba-konyhás házaiban valaha szorgalmas bányászcsaládok laktak. Ma az elhasználódott porták többségéből elköltöztek a nyugdíjas bányászok és leszármazottaik, s a lakók kétharmada évek óta munkanélküliként tengődik. Errefelé nincs hiány önkényes lakásfoglalókban, verekedni szerető krakélerekben, körözött bűnözőkben, az út szélén magukat kínáló lányokban, összeomlott lelkű alkoholistákban. Az itteniek hozzászoktak ehhez, s nem ijednek meg saját árnyékuktól. Ezt bizonyítja egy tavalyelőtti eset: rabló tört rá a negyed postájára, pisztolyt fogott a hivatalvezetőre, nyomatékul még a plafonba is beledurrantott. Ám éppen ekkor tért be a postára egy férfi, és elzavarta a lövöldözőt a hivatalból.
Ilyen környék ez.
Amikor befordulok a Kolónia utcába, nem lepődöm meg azon, hogy a sarkon két 14-15 éves srác a kerítés szélén ülve "ragasztózik". Gyerekek, felnőttek, nagymamakorú asszonyok ballagnak el a szipuzók előtt, de pillantásra sem méltatják a két kifejezéstelen arcú, magába roskadt fiút. Megszólítom őket: tudják-e, merre van az a ház, ahová nem jött ki a mentő. Nem értik szavamat. Nevüket sem képesek elmotyogni, vérben úszó szemük a semmibe réved. Két alig tizenéves, madárcsontú kislány jön felém, cigarettáznak. Ők egyből útba igazítanak a mentők miatt elhíresült portához.
M. András féltestvére, Samu Ferenc udvariasan tessékel be a szerény bútorzatú, tiszta házba. A nyomdában dolgozó, 26 esztendős férfi elmondja: M. András feje másfél évvel ezelőtt egy közúti baleset során megsérült, s azóta volt emlékezetkiesése. M. Andrást a múlt év végén leszázalékolták, a férfi ócskavasgyűjtésből szerzett forintokkal egészítette ki rokkantnyugdíját.
Január 29-én, kora este csak Samu Ferenc unokatestvérének élettársa, Angéla volt otthon a Kolónia utcai házban. A 16 éves lány talált rá a sérült M. Andrásra, ő telefonált be mobilján a mentőknek. Az ügyeletes az ő hangját vélte gyerekhangnak.
-Mosogattam, amikor zajt hallottam a lépcső felől - idézi fel a valóban eléggé kislányos hangú Angéla a történteket. - Kimentem, és ott feküdt András, véres volt az orra. Hiába kérdeztem, mi a baj, nem beszélt, csak hörgött. Kicsit ihatott is, de sokat biztosan nem, mert neki a balesete óta már egy pohárral is megártott. Felhívtam a mentőket, de az ügyeletes csak azt kérdezgette: hány éves vagyok, meg hogy nincs-e a közelben felnőtt? Mondtam, hogy nincs, erre a mentős azt mondta, hogy így nem jöhetnek ki.
Hitetlenül nézek Angélára: képtelenségnek érzem, hogy ne lett volna felnőtt a közelben.
-Tulajdonképpen volt - ismeri el a lány -, de a szomszédokkal nem vagyunk túl jóban, nekik ezért nem is akartam szólni. Meg itt volt az András haverja, a Béla is, ők ketten aznap együtt gyűjtötték az ócskavasat. Csak hát Béla akkor már teljesen be volt rúgva, és amikor odaadtam neki a mobilt, hogy beszéljen a mentősökkel, akkor földhöz vágta, hogy hagyjam őt békén.
Próbára tett türelem
A történethez hozzá tartozik: mire a ház felnőttjei hazatértek, M. András magához tért.
-Kérdeztem tőle, hogy fáj-e a feje, hívjak-e mentőt, de nem panaszkodott, és azt mondta: semmi szüksége a mentőkre - teszi hozzá Samu Ferenc. - Még órákig együtt voltunk, aztán lefeküdt aludni. Másnap viszont már nem ébredt föl.
A pécsi mentősök sajnálják a történteket, ám úgy gondolják: várható volt, hogy egyszer majd nem adnak hitelt egy hiteles bejelentőnek. Merthogy állításuk szerint annyi álriasztás és mindennap oly sok ostoba vicc teszi próbára a türelmüket...
Ülök a szolgálatvezetői szobában, s belehallgatok a hívásokba. A mentőállomás szolgálatvezetőjének telefonkészüléke általában kiírja a hívó telefonszámát. Ha egy gyerek kitartóan froclizza a mentősöket, akkor az ügyeletes odaszól a szülőknek. Ám ha valaki utcai fülkéből vagy kártya nélküli mobiltelefonról bolondítja a mentőket, akkor az ügyeletes semmit sem tehet, miután a hívó személye azonosíthatatlan.
A bugyuta tréfák - ezek közül jó néhánynak magam is fültanúja voltam - fárasztóak, az álriasztások viszont kifejezetten lélekölők. Hiszen folyamatosan csengnek a telefonok, a betegek és hozzátartozóik gyakorta ideges, elkeseredett, szorongó, rettegő, néha sértett, elégedetlen és agresszív hangnemben követelnek segítséget, s ez alaposan igénybe veszi a szolgálatvezetők türelmét. A szolgálatvezetőnek másodperceken belül döntenie kell arról, hogy egy gyanús hívásnak van-e igazságtartalma, s ki- küldi-e a rohamkocsit a helyszínre.
Százmilliós a kár
-Jó estét! Jöjjenek ki az abaligeti focipályára! Fociztunk, és az egyik gyereknek nyílt törése van - jelentkezik be egy legényes hang.
-Honnan hív minket? - kérdez vissza Gergely János szolgálatvezető.
-Abaligetről, egy fülkéből.
-Ki a sérült?
-...Berkes Mihály.
-Hány esztendős a sérült?
-...Tizennégy.
-Mije sérült meg?
-A lába, a sípcsontja.
-Hol van pontosan a beteg?
-...Kérem szépen, a focipályán. Abaligeten. Nagyon vérzik, és ordibál. Jöjjenek gyorsan!
-Magát hogy hívják?
-Orsós Attilának.
-A fülke telefonszámát beolvasná?
-Igen: 378-061.
-Rendben. Viszontlátásra.
A bediktált telefonszám egyezik az ügyelet készüléke által kiírt számmal. A szolgálatvezető telefonon az abaligeti háziorvostól kér segítséget. A háziorvos kiautózik a focipályára, s megállapítja, hogy ott senki sincs, nincs szükség a mentőkre. Utóbb kiderült, hogy a bediktált szám egy másik falu nyilvános fülkéjének hívószáma.
Gergely János azt mondja: sejtette, hogy a segélykérő hazudik, mivel több egyszerű kérdésre csak némi gondolkodás után válaszolt. Emellett nem érződött a bejelentő hangján az a megrázkódtatás, hogy épp most látott egy nyílt törést, és hogy ennek hatására rohant a telefonfülkéig. Egyébként a mentősök egyszerű trükkökkel próbálják meg lefülelni az álriasztókat. Megkérdezik például az illető nevét, életkorát, aztán azt, hogy mikor született. Ha valaki kitalált életkort mond a telefonba, akkor általában el kell gondolkoznia a születési dátumán, s ezzel már le is leplezi magát.
Temesvári Csaba mentőtiszt, a pécsi állomás 62 esztendős korelnöke hetekig tudna mesélni arról, milyen trükkökkel csapták be őt és társait. A közelmúltban előfordult, hogy egy berkesdi család kidobta a lányuk udvarlóját, erre a férfi egy mobiltelefonról kiküldte a famíliához a mentőket, a rendőröket és a tűzoltókat. Az egyik legemlékezetesebb eset az volt, amikor egy válófélben lévő pécsi aszszony azért hívott mentőt, hogy dühöngő férjét beszállíttassa az idegklinikára. A mentő ki is ment - ám a férj egyáltalán nem dühöngött. Aztán amikor megtudta, hogy a felesége miért hívott mentőt, olyan ideges lett, hogy majdnem kényszerzubbonyt kellett adni rá. Az asszony ezt az egészet azért fundálta ki, hogy "kikészítse" a férjét, és a per végén neki ítéljék a gyerekeket.
Az álriasztásokat megszenvedi a rendőrség is.
-A 112-es telefonszámon beérkező hívásoknak legalább a fele poénkodás - állítja Biró Zsolt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője. - Nincs nap, hogy egy-két álriasztás ne adna munkát a pécsi járőröknek. A tűzoltók kevésbé céltáblái a telefonvicceknek, így tavaly a pécsi lánglovagok "csak" nyolcszor mentek ki feleslegesen.
Az, aki elköveti a valótlan bejelentés vétségét, s ezzel félrevezeti a mentőket, a rendőrséget vagy a tűzoltóságot, akár 100 ezer forintos bírsággal is sújtható. Csakhogy a valótlan bejelentések elkövetőit nehezen lehet lebuktatni, s a becsapott szervezetek - ezt tudva - szinte sosem tesznek feljelentést. Hogy évente mekkora kárt okoznak a mentőkkel, tűzoltókkal és rendőrökkel szórakozó álriasztók, arról még nem készült felmérés, de szakértők azt valószínűsítik, hogy az összeg százmilliókra rúg.
2002-07-10 16:43:20