Túlköltekezett a gyógyszerkassza

gyógyszerkassza, kórházak, gyógyszer, támogatás | Népszabadság   Népszabadság
Ismét a gyógyszerkiadások mérséklésére kényszerül az egészségügyi kormányzat. Az év első két hónapjában 4 milliárd forinttal költött többet az egészségbiztosító az orvosságok támogatására, mint amennyit időarányosan kifizethetett volna az erre szánt 147 milliárd forintos keretből. Erről Mikola István egészségügyi miniszter beszélt pénteken, Siófokon a Magyar Gyógyszerész Kamara konferenciájának zárónapján. Mikola kijelentette: az ágazat működőképességét az idén is biztosítani lehet, és még az állagmegóvás érdekében is tudunk központi lépéseket tenni.

Nagy József, az Egészségügyi Kutató vezetője lapunknak a gyógyszerkassza túlköltekezését azzal magyarázta, hogy az utóbbi időben a kórházak és a patikák is nagyon drága gyógyszereket használtak, illetve árusítottak. Ennek az az oka, hogy az orvosok csak egyoldalúan, a gyártóktól kaptak információt arról, hogy egy-egy betegség gyógyítására milyen szereket ajánlatos használni. Nagy szerint azzal, hogy most szakhatóság is segíti majd a doktorokat a gyógyszerválasztásban, olcsóbb készítmények is kerülhetnek a betegekhez.

A kongresszuson a küldöttek kilencpontos állásfoglalásban hívták fel a figyelmet a kórházak súlyos pénzügyi gondjaira. Ajkay Zoltán, a szövetség elnöke elmondta: a kórházi gyógyszergazdálkodás és a gyógyszerárak figyelésére állandó bizottságot hoznak létre.

| gyógyszerkassza, kórházak, gyógyszer, támogatás
2002-07-10 16:45:23


data-full-width-responsive="true">