Hirdetés

Ne reszkessetek, egerek!

Nehéz lenne eldönteni, vajon az állatszeretetük vagy a pénzszűke vezérelte-e inkább a kutatókat, akik - áthidalva a németországi Rostock és az amerikai Texas egyetemei közötti roppant távolságot - összefogtak, és kifejlesztettek egy neuroszenzornak becézett vizsgálati objektumot. A mikroelektronika és a szövettenyésztés eszközeit egyesítő találmány - az állatvédők legnagyobb örömére - a jövőben kísérleti állatok ezreit teheti feleslegessé új gyógyszerek méregtani kivizsgálásakor.

vizsgálati, állatvédő, egér |

Népszabadság   Népszabadság

Egérembrióból származó idegsejteket - különleges körülmények között - olyan parányi üveglapocskán tenyésztenek, amelybe indium-ón elektródákat építettek be. Az idegsejtekben keletkező elektromos impulzusokat ezek a számítógépbe továbbítják. A sejtek által adott jelzések tükrözik a tenyésztő közeg összetételének a megváltozását, a hozzáadott anyagok, a feltételezett méreg hatását. Leolvasható például az is, vajon a sejtek anyagcseréje, ingerképző vagy éppen ingervezető képessége szenvedett-e károsodást. Mindeközben a sejtek szerkezeti változásai mikroszkóp segítségével is nyomon követhetők.

Az eddigi gyakorlat szerint a kísérleti állatok mozgászavaraiból, idegélettani vizsgálatokkal, majd a leölésük után az idegrendszer mikroszkópos vizsgálatával igyekeztek megállapítani, van-e és milyen jellegű a kérdéses vegyület idegkárosító hatása. Túl azon, hogy ezek nehezen kivitelezhetők és költségesek, az sem hagyható figyelmen kívül, hogy igen nagy számú laboratóriumi állat feláldozását igénylik. Ami nem csupán állatvédelmi, de gazdasági szempontból is súlyos tehertételt jelent. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis - a kísérletek megbízhatósága miatt - különleges elbánásban részesülő, valóságos luxuskörülmények között tartott, speciálisan kitenyésztett jószágokról van szó.

A gyorsteszt iránt máris nagy az érdeklődés, mivel a továbbiakban mód nyílhat arra is, hogy automatizálják. A száznál alig több sejtből álló mini "agymodellekhez" sorozatban adagolt vizsgálati anyagokról számítógép készítené el a jelleggörbéket, amelyek az osztályozás és értékelés alapját képeznék.

vizsgálati, állatvédő, egér

2002-07-10 17:15:20

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop