Hirdetés

Évenként százezer újszülött

kormánybizottság, népességszám, miniszterelnök, gyermek |

Népszabadság   Népszabadság

Szeptemberben ül össze először a miniszterelnök által vezetett népesedési kormánybizottság, hogy kidolgozza azt a nemzeti programot, amelynek végcéljával - meg kell állítani Magyarország népességének gyors fogyását - valamennyi parlamenti párt egyetért. A kormánybizottság titkára, Bogár László, a MeH politikai államtitkára szerint ehhez biztonságérzet, megfelelő családi jövedelem és az alacsony élettartamok meghosszabbodása szükséges.

Bogár László, a MeH politikai államtitkára az előzményekről szólva lapunknak elmondta, hogy jó néhány, a népességfogyást megakadályozni kívánó korábbi - változó sikert hozó - intézkedés után két esztendeje Cseh-Szombati László akadémikus kezdeményezte Orbán Viktor miniszterelnöknél egy ezzel a kérdéssel foglalkozó testület létrehozását.

A tervek szerint az először szeptember derekán tanácskozó bizottság elnöke a kormányfő, tagjai a legközvetlenebbül érintett minisztériumok vezetői, valamint néhány jeles demográfiai szakember. Hét szakmai albizottság dolgozik majd a testület "keze alá", hogy azután az javaslatokat tegyen kormányintézkedésekre, illetőleg bizonyos kérdésekben parlamenti döntésre.

A kormánybizottságnak segítenie kell a magyar társadalmat abban, hogy évenként legalább százezer gyermek szülessen, hogy a mai 130-140 ezerről tíz-húszezerrel csökkenjen az elhunytak száma, hogy tízezren - szociokulturálisan még elviselhető számban - vándoroljanak be az országba.

Bogár László a jelenlegi népességcsökkenési ütemet nemcsak amiatt tartja aggasztónak, mert akár nyolcmilliósnál kisebbre fogyhat Magyarország népessége, hanem azért is, mert eközben tragikusan eltorzulhat a korszerkezet. Túlságosan nagy lesz az idős inaktívak aránya, és ők így hiába dolgoznak majd meg tisztességesen a nyugdíjukért, megfelelő számú újszülött híján húsz-harminc-ötven év múlva esetleg nem lesz annyi aktív kereső, hogy megtermelje az akkori társadalom méltó megélhetéséhez szükséges javakat.

A családoknak tehát ösztönzést kell kapniuk gyermekvállalásra, mégpedig több gyermek vállalására. Ehhez meg kell teremteni a fiatal párok hosszú távra szóló biztonságérzetét, és meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek közepette a gyermeknevelés nem lesz az anyagilag szűkös élet szinonimája.

A népességmegtartáshoz hasonlóképpen fontos a mai nagyon alacsony élettartam meghosszabbítása. A leendő kormánybizottság titkára szerint az átlagos élettartam várható kedvező irányú változása rontja ugyan a korösszetételt, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem önmagában a hosszabb élettartam, hanem az egészségesen megélt több életév a cél. Ez pedig azt jelentené, hogy az egészségesebb időseknek a mainál később kell majd felhagyniuk a gazdaságilag aktív élettel.

kormánybizottság, népességszám, miniszterelnök, gyermek

2002-07-10 17:18:54

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop