Hirdetés

Folytatódott Czeizel pere

Czeizel , per, gyermek |

Népszabadság   Népszabadság

A hatodrendű vádlott meghallgatásával, a vádirat ismertetésével folytatódott kedden az úgynevezett béranyaper, melynek elsőrendű vádlottját, Ceizel Endre orvos-genetikust emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatása miatt állították a Fővárosi Bíróság elé.

Az ügyészség vádirata szerint a vádlottak haszonszerzés céljából külföldi örökbefogadásokat szerveztek és bonyolítottak le, illetve az érintett anyák az illetékes magyar gyámhivatal tudta nélkül mondtak le gyermekükről.

A hatodrendű vádlott, T. Krisztina, fenntartva írásban tett vallomását, nem kívánt a bíróság kérdéseire válaszolni. T. Krisztina korábban közölte, hogy 1994 végén fordult Czeizel Endréhez, arra kérve őt, hogy segítsen megszakíttatni nem kívánt terhességét.

Az orvos tájékoztatta, hogy az abortuszra már nincs lehetőség, de tájékoztatta őt többek között arról a lehetőségről is, hogy külföldön lemondhat a születendő gyermekről. Az utóbbi esetben egymillió forintot, de lehet, hogy ennél kevesebbet kaphat az amerikai örökbe fogadó szülőktől.

T. Krisztina kartonja ezt követően tisztázatlan körülmények között Czeizel Endre egyik munkatársához, Merhala Zoltánhoz került, aki összeköttetésben állt egy örökbefogadásokat intéző amerikai nővel, Gáti Mariannal. T. Krisztina végül Amerikában szülte meg gyermekét, írásban lemondott róla, majd az örökbe fogadó házaspártól kapott négyezer dollárral hazatért Magyarországra.

Czeizel Endre a tárgyaláson tagadta, hogy az örökbeadási lehetőség kapcsán valaha is beszélt volna a nőnek pénzről. Az orvos elmondta: ő a harmadik találkozásukkor T. Krisztinának beutalót adott a gödöllői anyaotthonba, és a történet folytatásáról ezt követően nem is tudott. Az orvos közölte azt is, hogy információi szerint nem törvénytelen, illetve jogilag nem kizárt, ha a magyar gyámhatóság tudtával külföldön történik az örökbeadás. Czeizel ugyanakkor jelezte, hogy hibát követett el, amikor kollégáját, Merhala Zoltánt nem tájékoztatta arról, hogy T. Krisztinát beutalta a gödöllői anyaotthonba.

Az ügyész szerint az üggyel kapcsolatban az egyik alapkérdés az: miért nem tájékoztatták az illetékes gyámhivatalt arról, hogy az örökbefogadással kapcsolatban lépéseket tesznek, és ezért kit terhel a felelősség.

Czeizel , per, gyermek

2002-07-10 17:32:49

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop