Csökkent az eutanázia orvosi támogatottsága

LOS ANGELES - Bár az észak-amerikai rákspecialisták sokat panaszkodnak arra, hogy pácienseiknek nem tudják biztosítani a lehető legkevésbé fájdalmas halált, egy országos felmérés szerint az orvosok körében az eutanázia, tehát az öngyilkossághoz adott orvosi segítség elfogadottsága egyre csökken. Ez a felmérés a legnagyobb, amit eddig rákspecialisták körében valaha készítettek. Eszerint az onkológusok körében az eutanázia elfogadottsága 22 százalékkal csökkent egy 1994-es New England-i felmérés adataihoz képest, amikor még az orvosok 45 százaléka elfogadott módszernek tartotta az orvosi segítségnyújtás ezen módját. Összesen a megkérdezettek 4 százaléka vallotta, hogy a tavalyi évben eutanáziában részt vállalt, és 13 százalék válaszolta azt, hogy ez már előfordult vele pályája során, jelentették be a felmérés készítői. "Általában javult a munkánk hatékonysága," hiszen a haldoklókat a hospice-szolgálatokra és a haldoklókkal foglalkozó specialistákra bízzuk, mondta dr. Ezekiel J. Emanuel, a Dana-Farber Cancer Institute munkatársa, aki az American Society of Clinical Oncology (ASCO) Los Angelesben tartott éves közgyűlésén ismertette a felmérés eredményeit.

eutanázia, orvosok, haldokló, rák, daganat, tumor, rosszindulatú daganat, onkológia, rosszindulatú daganat | The New York Times Health News Service   Medincorp | Saltus, R.

Ennek a trendnek köszönhetően, valamint azért, mert az eutanázia esetleges legalizálása esetén az onkológusok a "legelső vonalban" lennének, egyre több szakorvos van azon a véleményen, hogy "a külső segítséggel történő öngyilkosság nem a legjobb módszer," még akkor sem, ha a páciensnek már semmi reménye nem maradt, és a fájdalmai elviselhetetlenek, hangsúlyozta dr. Emanuel. Az is igaz viszont, hogy a 3200 onkológus bevonásával készített felmérés kimutatta, hogy a haldoklókat nagyon nehezen tudják a megfelelő palliatív kezelésben részesíteni. Ha az életüket már nem lehet meghosszabbítani, a szimptómák enyhítése az egyetlen terápia, amelyet használhatnak. A haldoklók ellátásában "a legnagyobb nehézséget az orvosok továbbképzése és a palliatív kezelés megszervezése jelenti," mondta dr. Robert J. Mayer, a Dana-Farber vezető onkológusa, az ASCO elnöke.

Dr. Mayer emelte be a közgyűlésen az elnöki szimpózium témái közé a felmérésről szóló tanulmányt. A szimpózium volt az egész közgyűlés első programja, amire 19000 résztvevőt vártak. A felmérés azt is kimutatta, hogy a rákspecialisták az orvosi karon nem kapnak különleges képzést a haldokló betegekkel való bánásmódról, és a válaszolók 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egész orvosi pályafutásának legrosszabb része éppen az, hogy nem tudja hogyan feldolgozni a sok haldokló beteg élményét. Több mint 50 százalék válaszolta azt, hogy nehézségei támadnak a palliatív ápolásban résztvevő dolgozókkal való konzultációkban. A páciensek kétötöde klinikai depresszióban szenved a halála előtt, és az onkológusok javarésze úgy nyilatkozott, hogy a pácienseik 20 százaléka heves fájdalmak között hal meg.

És miközben a szakorvosok nagy része azt tartja magáról, hogy képes a haldokló rákbetegekkel való kapcsolattartásra, amikor arról kérdezték őket, hogy mennyire sikerült ezen a téren megvalósítaniuk az elképzeléseiket, az onkológusok 25 százaléka bevallotta, hogy általában kudarcot vall a vonatkozó irányelvek érvényesítésében. Ezen felül az orvosok majdnem fele érezte úgy, hogy nem képes a páciens depresszióját a megfelelő módon kezelni.

A specialisták arról is beszámoltak, hogy a páciensek halálának esetleges megkönnyítését sok esetben befolyásolja az a tény, hogy az otthoni ápolás, amelyre gyakran szükség lenne, nem élvez társadalombiztosítási támogatást. Bár sok történet kering arról, hogy az orvosok félnek a hatósági ellenőrzésektől, amelyek a narkotikumok szabályszerű használatát ellenőrzik, a felmérés szerint maguk az orvosok ezt nem tarják lényeges kérdésnek. Az is kiderült az adatokból, hogy az orvosok sokszor hibásnak érzik magukat a beteg halála miatt. Dr. Christine K. Cassel, a New York-i Mount Sinai Kórház geriátriai szakértője szerint a főbb oktatókórházak "nem sokat törődnek azzal, hogy a hallgatók a haldoklókkal is találkozzanak, hiszen ebben a stádiumban már nem sokat lehet tanulni"."Fel kellene ismerniük az orvosoknak is, hogy igenis lehet a haldokló mellett is jó munkát végezni - és ez sikerélménnyel is járhat," vélte dr. Cassel.

Az ASCO egyik munkacsoportja, amelyik gondosan elemezte a tanulmányt, egy sor javaslatot tett, többek között az orvosok alaposabb palliatív képzésére, a rákközpontokban palliatív osztályok kialakítására, stb. A szakcsoport az egészségbiztosítás reformját is sürgette, hogy az orvosoknak is mind inkább érdekükben álljon betegeiket a hospice-szolgálatok gondjaira bízni. Emellett rengeteg kutatómunkára van még szükség néhány területen, például a depresszió és más mentális problémák kezelése, az őszinte orvos-páciens és orvos-család kapcsolat javítása vagy a halálra való felkészítés terén.

A szakcsoport vezetője dr. Lowell Schnipper, a bostoni Beth Israel Deaconess Kórház onkológiai osztályának vezetője. A szakember nem kívánt állást foglalni az eutanázia kérdésében, mert véleménye szerint ez túl összetett és érzékeny kérdés ahhoz, hogy egy rövid állásfoglalásban foglalkozni lehessen vele.

Megjelent: The Boston Globe

| eutanázia, orvosok, haldokló, rák, daganat, tumor, rosszindulatú daganat, onkológia
2002-07-31 21:05:40


data-full-width-responsive="true">