Bebiztosított egészség 1.

Az egészségbiztosítási rendszerben a magánbiztosítók aránya Nyugat-Európában országonként változik. Az általánosan elfogadott gyakorlat szerint a biztosítók szolgáltatást vásárolnak az egyén nevében az egészségügyi intézménytől, melynek ára az intézmény teljesítménye alapján alakul. A tb járulékot fizető biztosított, ha pénztárcája megengedi, kiegészítő biztosításokat is vásárolhat (pl.: egyágyas szoba), mely díj egy részét az alapellátás színvonalának javítására lehet fordítani, így azt az egyént is magasabb szintű ellátásban tudják részesíteni, aki nem képes kiegészítő biztosításokat vásárolni. Meláth Mónika, a Roland Berger and Partners tanácsadója szerint a nyugat-európai több biztosítós modellben az alapszintű ellátást minden tb járulékot fizető állampolgár megkapja. Az állam a fizetést átvállalja azok helyett, akik valamilyen oknál fogva nem képesek fizetni (pl.: munkanélküliek).

Ludvai Judit, az ÁB Aegon igazgatója szerint Magyarországon ma is van mód egészségünk biztosítására. Ezek a biztosítások rokkantság, kórházi ápolások, műtétek, keresőképtelenség illetve kiemelt betegségek esetén nyújtanak szolgáltatást. A jelenleg köthető biztosítások összege azonban nem az ellátó intézmény költségvetését bővíti, hanem a biztosított által kerül felhasználásra, aki eldöntheti, mit csinál a pénzzel.

Az esetek nagy részében a pénz a paraszolvencia láthatatlan búvópatakjain keresztül ugyan visszakerül az egészségügyi rendszerbe, de nem úgy, hogy abból fejleszteni lehetne az intézményt. A szakember véleménye szerint az igazán nagy változás az lenne, ha a magánbiztosítók olyan költségfedező termékekkel is megjelenhetnének a piacon, melyek szolgáltatásai nem a biztosítotthoz, hanem egyenesen az ellátó intézményekbe kerülne. Ehhez azonban egy rendkívül komoly ellenőrzési rendszerre lesz szükség szabályozott árakkal, szakmai protokollokkal (lsd.: pulzus 99/5), ahol a kórházak és biztosítók is tisztában vannak a betegellátás költségeivel.

Ez a rendszer már önmagában olyan költséghatékony vezetést irányozna elő, mely nemcsak a biztosítók, hanem a gazdaságos működés szempontjából a kórházak érdeke is lenne. A magánbiztosítók és az egészségügyi szolgáltatók keresik az együttes piaci fellépés lehetőségeit, és már születtek olyan együttműködési formák, melyek a két szereplő számára nyitást és további fejlődési lehetőséget jelentenek.

Az eddigi reformmal kapcsolatos döntés-előkészítési anyagok szerint a gazdaságos vezetés másik alappillére a szolgáltató intézmények és a Társadalombiztosító (több biztosítós modellben biztosítók) veszteség nélküli működése. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy a több biztosítós rendszerben a kiegészítő biztosítások profit-orientáltak legyenek, hiszen az azokból kivont anyagi többlet kerülne vissza az alapellátásba. Az így visszaforgatott pénz pedig hozzájárulhatna az általános alapellátás színvonalának javításához. Alapellátás nélkül senki sem maradna, hiszen az minden állampolgárnak alanyi jogon jár. A biztosítók között ilyen módon kialakuló versenyhelyzet pedig további gazdaságos működésre, minőségi szolgáltatásra ösztönözhetné a szolgáltató intézményeket. Hiszen minél jobb az ellátás, a biztosítók annál több beteget küldenek az intézménybe, amely ezáltal több bevételi forráshoz is jut. Ezzel fokozatosan elősegítik az egészségügyi rendszer átalakításához szükséges mentalitásbeli váltást is.

Más kérdés persze, hogy mi tartozik az alapellátás kategóriájába. Dr. Frajna Imre, a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár szerint a világ országai általában negatív listákkal dolgoznak, melyek azon ellátásokat tartalmazzák, amelyeket nem finanszíroznak állami pénzekből. A listán nem szereplő szolgáltatásokból áll össze az az alapcsomagnak nevezett ellátási rendszer, amit az állam garantál állampolgárai részére. Az alanyi jogon járó alapellátásra vállalt állami garancia, Frajna Imre szerint, a biztosítók csődbe jutása esetén is működne. Ellátás nélkül, tehát még az sem maradna, akinek a biztosítója csődbe megy.

Az ún. egy és több biztosítós modell között -közgazdasági értelemben -mindössze annyi a különbség, hogy a több biztosítós modellben az állam azt a pénzt, amit egészségbiztosításra költene, egy másik szervezetnek adja át. Ebből a pénzből biztosítja az adott szervezet azt, amit egyébként az állam az OEP-en keresztül tenne. Az, hogy ebben a rendszerben pontosan ki is finanszírozná az egészségügyet, még nem egészen tisztázott. A területi alapon működő egészségbiztosítók ugyanis önmagukban valószínűleg képtelenek lennének többletforrásokat pumpálni a szolgáltató intézményekbe. A magánbiztosítók, akik esetleg a kiegészítő biztosítások területén kapnának helyet a biztosítási rendszerben, az egészségbiztosítókkal közösen talán már többre mennének. Kérdés azonban, hogy az egészségbiztosítók felismerik-e, hogy a magánbiztosítókkal történő együttműködés az ő érdekük is.

Az egészségbiztosítási rendszer átalakításával kapcsolatban rengeteg elképzelés, sok terv és temérdek "ha" létezik. Dr. Frajna Imre elmondta: a gazdasági kabinet négy munkabizottságot bízott meg az egészségbiztosítás kérdéseinek tanulmányozásával és konkrét technikai megoldások kidolgozásával. Az erről készült jelentések októberben kerültek a tárca asztalára. Az eredményét pedig remélhetőleg már unokáink látni fogják.

| egészségbiztosítási reform, magánbiztosító, biztosítási modell, társadalombiztosítás
2002-08-02 16:32:41
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop