Ha akarunk egészségügyi reformot...

társadalom, egészségügyi reform | Népszabadság   Népszabadság
Érdekel-e valakit is az egészségügy megújítása? Talán mindenkit és mégis szinte senkit.

A hazai egészségügy a rendszerváltozás egyik nagy vesztese. A rendszerben rosszul érzi magát a beteg, mert számos lepusztult kórházat lát, és kiszolgáltatottsággal találja szembe magát. Rosszul érzi magát a járulékviselő, mert egyre nagyobb a rá nehezedő teher, mivel egyre több nem kereső állampolgárt kell a biztosítónak eltartania a befolyó járulékokból. Rosszul érzi magát az orvos, a nővér, mert fizetése megalázóan alacsony, munkakörülményei nem méltóak az ország fejlettségéhez. És gondterhelt a politikus, mert egyre nagyobb társadalmi visszhangot kiváltó problémával áll szemben, mindamellett, a pénzügyesek feje is fáj a társadalombiztosítási alapok egyre nagyobb hiánya miatt. A Világbank egyik országtanulmánya kiemeli, hogy a magyar középkorú férfilakosság egészségi állapota annyira rossz képet mutat, hogy az ország gazdasági teherbíró képességét veszélyezteti.

Miért is nem sikerült befoltozni ezt a feneketlen zsákot, amellyel minden kormány több-kevesebb sikerrel, de próbálkozott már? Magyarországon az egészségügy problémájának megoldására - ez idáig - egyik politikai párt sem ismerte fel annak szükségességét, hogy egy ilyen komplex rendszer megújítása nem valósulhat meg összpolitikai összefogás nélkül, egy párt programjának mellékes részeként, illetve nem lehet egy politikai ciklus alatt megoldható mellékkérdés. Olyan szakmai és politikai kerekasztalra, összefogásra volna szükség, amely felülemeli e fontos témát a politikai csatározások színterén, és esélyt ad egy olyan eltökélt összefogásra, amely szükséges ahhoz, hogy egy, nem pazarló, a társadalom valós szükségleteire választ nyújtó egészségügyi rendszert tudjunk kialakítani.

Egy igazi politikus számára a valós kihívás a konszenzusos elemek megkeresésében, a társadalmi összefogás erősítésében rejlik. Az egészségügy problémájának megoldása kiváló példa lehetne bármely kormány számára annak bebizonyítására, hogy a lakosság valós érdekeinek szem előtt tartása végett képes olyan program kidolgozására és megvalósítására, amely keresztülível több kormányzati cikluson, és felülemelkedik egyéni érdekeken és pártpolitikákon.

Mielőtt legyint az olvasó, hogy ne legyünk már ilyen naivak, hogy volna képes több politikai csoport összefogásra, nézzünk körül a környező országokban. A század második felében a jóléti államok által kiépített egészségügyi ellátórendszer fenntartása mára lehetetlenné vált. Azokat az ígéreteket, amelyek szerint szinte korlátlan ellátásokat nyújtunk egy általános biztosítási jogviszonyért vagy állampolgárságért cserébe a mai technikai lehetőségek és az egészségügyi ellátás iránti határtalan kereslet mellett, egyik ország sem válthatja be.

Vannak országok, amelyeknek sikerült az egészségügyi kiadások költségrobbanását megakadályozni. Ezekben jól kidolgozott, hosszú távú egészségfejlesztési programok és egészségügyi ellátórendszeri reformtervek, konkrét elképzelések áll(tak)nak rendelkezésre. Számos helyen (Svédország, Finnország, Nagy-Britannia, Hollandia stb.) határozott egészségügyi reformfolyamatok mellett igyekeztek definiálni a lakosság egészségügyi ellátási szükségletét, és olyan kisebb helyi egészségügyi ellátásért és finanszírozásért felelős egységek jöttek létre, amelyek valóban hatékonyan tudják szolgálni a megfizethető, egységesen elérhető és jó színvonalú ellátást a társadalom széles rétegei számára.

Mégis, a magyar egészségügy reformjához jelenleg hiányzik mindennemű, napipolitika-mentes, hosszabb távú egészségfejlesztési koncepció, illetve egy objektív szakértők által kidolgozott és a politikusok által is támogatott átfogó egészségügyi reformtervezet.

A finn egészséggel és egészségüggyel foglalkozó szakemberek igen egyszerű módszerekhez nyúltak, igyekeztek csökkenteni a sófelhasználást, promóciós programokat indítottak a normális vérnyomás ellenőrzése és megtartása érdekében, és propagálták, hogy testmozgással és megfelelő táplálkozással őrizzék egészségüket.

A finn észak-karéliai program 25 éve kezdődött. Célja az volt, hogy az adott helyi közösség aktivizálásával, egyszerű és könnyen megszervezhető módszerekkel javítsa a finn emberek igen rossz (a mai magyar lakosságéhoz hasonló) egészségi állapotát. Ezek a programok több terület együttműködését (oktatás, környezetvédelem, közlekedés, élelmiszeripar, reklám stb.) kívánták meg. Illetve annak a ténynek a felismerését, hogy a társadalom számára sokkal fontosabb az egészséges táplálkozás, az egészséges életmód, mint a szorosan vett egészségügy (kórházügy) fejlesztése.

A prioritások átrendezése mellett az egészségügyi ellátórendszerben olyan helyi rendszereket hoztak létre, amelyekben az adott önkormányzat a rendelők, a háziorvosi praxisok, az idősellátás fejlesztésére fordított energiát kórházmonstrumok építése helyett. A program eredménye, hogy a kilencvenes évek végére az egészséggel való törődés beépült az emberek tudatába, az adott közösségekben a születéskor várható élettartam tíz évvel (!) nőtt. A finn lakosság a hetvenes években Európa egyik legrosszabb életkilátásokkal bíró csoportja volt, mára pedig átlagos esélyekkel rendelkezik a fejlett európai országok körében.

Elvileg az egészségügyi miniszter feladata volna a társadalom egészségi állapotát fejlesztő intézkedések, egészség-megőrzési stratégia meghatározása, a lakosság egészségéért való kormány- és társadalomszintű lobbizás. Hollandiában az egészségügyi miniszter a kormány öt legfontosabb tagjának egyike, akinek véleménye szinte minden fontos gazdasági, stratégiai döntésnél is számít. Ezzel szemben a hazai egészségügyi miniszterek - tisztelet a kivételnek - egészségfejlesztési koncepció nélküli, a mindennapos problémákban, pénzügyi nehézségekben elmerülő politikai mellékszereplők.

Nagy-Britanniában az egészségügy évtizedek óta a politika egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó témája. A miniszterelnök igen gyakran foglalkozik a szakminiszterrel együtt egészségpolitikai kérdésekkel, a brit Állami Egészségügyi Szolgálat megléte és jó színvonalú működése alapvető kérdésnek számít.

Hazánkban az Egészségügyi Minisztérium gyenge érdekérvényesítő képességénél fogva egyre meghatározóbb szerep jut a pénzügyi és gazdasági tárcának, amely fő érdeke a kiadások és a bevételek egyensúlyának megteremtése, illetve az egészségügyhöz kapcsolódó gazdasági szektor érdekképviselete. A pénzügyi tárca az egészségügyet mint egy öreg foltozott zsákot tekinti, amelyből számtalan lyukon folyik ki a pénz. A pénzügyi szemlélet szerint a cél, hogy ebbe a zsákba kevesebb pénzt öntsünk, akkor kevesebb is veszik el. A valós megoldás pedig az volna, hogy bevarrjuk a lyukakat, sőt mindinkább átszabjuk a zsákot, meghatározzuk, hogy milyen zsákra is van szükségünk, és egy olyan zsákot készítsünk, amelyet aztán el is tudunk cipelni a hátunkon.

Fel kell ismernünk, hogy egy izolált, az egészségügy finanszírozását érintő szükséges (gyógyszer-finanszírozás) és szükségtelen (a háziorvosi praxis privatizációja) reformelképzelések helyett csak egy, a gazdaság és a kultúra sok szektorát érintő, egységes koncepció mentén kidolgozott, egészségcentrikus, erős politikai támogatással bíró reformkoncepció mentheti meg a hazai egészségügyi rendszert, és segítheti az ország lakossága egészségi állapotának felemelkedését.

A prioritások felállítása után, az egészségügyi ellátórendszeren belül a lakosság valós szükségleteire hatékonyan, gyorsan és megfelelően válaszolni tudó rendszert kell kialakítanunk. Ehhez elengedhetetlen volna a fölös kórházi kapacitások drasztikus szűkítése. A kínálat által befolyásolt kereslet egészségügyi-közgazdaságtani elve alapján amíg kórház, kórházi ágy van, addig betegeket is fogunk találni, akiket el lehet látni. A mai kórházi teljesítményfinanszírozás körülményei között minden ellátó abban érdekelt, hogy mesterségesen feltornázza teljesítményét. Kétszer annyi kórházi ágyunk, kétszer annyi kórházi orvosunk és fele annyi nővérünk van, mint az unióban szokásos.

A szakorvosi rendszer átalakítása nehéz, de nem halogatható feladat. A szerkezetátalakítást az érdekeltségi rendszer világos definiálásának kell kísérnie. A jelenlegi hazai rendszerben mindenki az eggyel magasabb szintre való küldésben, a túlkezelésben érdekelt, miközben a rendszerben számtalanszor elveszik az egyén, a személy.

Külföldi példák bizonyítják, hogy a kis, helyi (több tízezres lakosságszámhoz tartozó) egészségügyi saját kasszák meghatározása, külön való kezelése (irányított betegellátási rendszerek), amelyek az adott helyi lakosság majdnem teljes egészségügyi ellátásáért felelősek, igenis hatékony és emberbarát formái lehetnek az egészségügyi költségek hatékonyabb felhasználásának.

Ha a közeljövőben valóban céllá válik az egészségügy reformja, akkor olyan átfogó egészségmegtartási és egészségügyi reformkoncepciót kell kialakítani, amelynek a kormány maximális támogatását kell élveznie, de a többpárti konszenzusnál fogva a kormányzati ciklustól függetlennek kell lennie. Enélkül nem emelhető fel az egészség kérdése nemzeti szintre, a politikai csatározások fölé úgy, hogy valóban a társadalom egészségének felemelkedését szolgálja. Ezzel lenne elkerülhető az a felesleges személyeskedésekkel, egymásra mutogatással foglalkozó politikai harc.

Rékassy Balázs egészségközgazdász

| társadalom, egészségügyi reform
2002-07-10 15:21:13
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop