Hirdetés

Nincs egyezség a praxisjogról

praxisjog, törvény, |

Népszabadság   Népszabadság

Nem született megállapodás hétfőn a praxisjogról folytatott hatpárti egyeztetésen. Az értekezlet után Kökény Mihály lapunknak elmondta: ha a kormánypártok bizonyos garanciákat vállalnak a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, akkor a szocialisták és a szabad demokraták támogatják a törvény elfogadásához szükséges kétharmados jogszabályokat.

Az MSZP a hétfői megbeszélésre írásban adta át a kormánypártok képviselőinek a praxisjog privatizációjával kapcsolatos elvárásait. A szocialisták egyebek között azt javasolják: az új törvény hatálybalépését módosítsák 2001. január 1-jére, hogy a résztvevők számára elegendő felkészülési idő álljon rendelkezésre.

Horváth Zsolt, a Fidesz szóvivője lapunknak elmondta: a hatálybalépés rövidebb kitolásához hozzájárulnának, de ragaszkodnak ahhoz, hogy minden olyan háziorvos megkapja a praxisjogot, aki 1999. december 31-én területi ellátási kötelezettséggel dolgozott. Kökény elmondta: az MSZP már nem kéri, hogy a kormány vonja vissza előterjesztését, de kezdeményezi, hogy a parlamenti eljárást állítsák meg a részletes vita után, és folytatódjék a kompromisszumkeresés. Horváth Zsolt szerint a Fidesz elképzelhetőnek tartja, hogy egyelőre csak a feles törvényt érintő részeket szavazzák meg, és folytatódjanak a hatpárti konzultációk.

Információink szerint az egyeztetésen elhangzott, hogy az MSZP nem ellenezné, hogy a törvénymódosítások során az önkormányzatoktól az államhoz kerüljön a teljes egészségügyi ellátás felelőssége. A Fidesz képviselője megerősítette: megfontolnák a praxisprivatizációról zajló parlamenti vita felfüggesztését, ha a szocialisták valóban támogatnák az egészségügyi rendszer visszaállamosítását.

praxisjog, törvény,

2002-07-10 15:10:29

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop