Egy hét múlva költözik az egri gyermekosztály

gyermekosztály, Eger, kórház | Népszabadság   Népszabadság
Az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház gyermekosztályának dolgozóival egyeztette a kiköltözés tervét az intézmény és a megyei önkormányzat vezetése hétfőn. A tervek szerint egy hét múlva megkezdődhet a gyermekosztály áthelyezése.

Mint ismeretes, tavaly átfogó vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy miért hunyt el daganatos megbetegedésben nyolc nővér az elmúlt évtizedben, és miért alakultak ki újabb rákos megbetegedések. Gógl Árpád egészségügyi miniszter és az Egészségügyi Tudományos Tanács is azt ajánlotta a kórház vezetésének, hogy a vizsgálatok befejezéséig ürítsék ki a gyermekosztályt.

A kiköltöztetésre - tudta meg tudósítónk - a megyei tisztiorvos engedélyére van szükség, aki úgy nyilatkozott: egy hét szükséges ahhoz, hogy áttekintse a kiürítés feltételeit, utána nincs akadálya a gyermekosztály áthelyezésének. A tervek szerint az osztály az új kórházi szárny második és harmadik emeletén, a nőgyógyászaton kaphat helyet átmenetileg. Arra az időre átépítik a betegirányító táblákat is. A dolgozókat megnyugtatták, létszámleépítést nem terveznek az átszervezés miatt, legfeljebb - ideiglenesen - más osztályra irányítanak át nővéreket.

| gyermekosztály, Eger, kórház
2002-07-10 12:59:30
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop