Hirdetés

Szerződés nélkül a háziorvosok

háziorvos, önkormányzat, vállalkozó |

Népszabadság   Népszabadság

Április 30-a óta mintegy 6700 háziorvosi praxisnak nincs szerződése az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral - jelentette ki munkatársunknak dr. Békássy Koppány, az orvoskamara titkára.

A családorvosoknak ma már több mint kétharmaduk vállalkozó. Általában a területen élők ellátása fejében a önkormányzat teremti meg a rendelés feltételeit. Mivel a háziorvosi rendszerből Békássy megfogalmazása szerint már nemigen lehet pénzt kivonni, ma már alig fordul elő, hogy az önkormányzatok megakadályoznák az orvosok vállalkozóvá válását. De az jellemző, hogy az önkormányzat szakmai hiba és panasz híján is egyik napról a másikra felmond az orvosnak.

Előfordul, hogy az orvos perek sorozatát kénytelen indítani. Dr. Polyák Erzsébet a vállalkozó háziorvosok hét végén tartott ötödik ráckevei konferenciáján beszámolt arról, hogy pillanatnyilag három ügyben pereskedik. 1992-ben az egészségbiztosító megtagadta a vele kötött szerződést, és nem fizetett ki neki 250 ezer forint kártyapénzt. A másik per ügyeleti díjért, illetve az önkormányzat által megszavazott, de ki nem fizetett támogatásért folyik. A harmadikat a megyei egészségpénztár ellen indította az orvos, mert egyik jelentését önkényesen megváltoztatták.

Az öt éve kezdett változások egyik célja volt, hogy kevesebb beteg jusson egy háziorvosra, a vállalkozó orvosok szerint a rendszerbe újonnan belépők alig tudnak beteget szerezni, az etikus tagtoborzás ma még nem létező fogalom.

háziorvos, önkormányzat, vállalkozó

2002-07-10 10:29:09

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop