Csalódott egészségügyiek

EDDSZ, bér | Népszabadság   Népszabadság
Az egészségügyi ágazat szakmai és érdekvédelmi szervezetei csalódottságuknak és elégedetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben nem ad prioritást az egészségügynek.

- Megdöbbentő, hogy a kormány ígérete ellenére semmit sem ad, és ismét az utolsó helyre rangsorolta az egészségügyi ágazatot - nyilatkozta lapunknak Gulyás Judit, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke. Szerinte egyértelművé vált, hogy a kormány és Gógl Árpád egészségügyi miniszter is letett arról a korábbi ígéretéről, hogy a ciklus végéig - a szakmák jövedelmi szintjeit tekintve - az első öt közé kerüljenek az egészségügyiek. Az EDDSZ nyári felmérése szerint az egészségügyi dolgozók 1999-ben átlagosan bruttó 9,3 százalékos béremelést kaptak. Gulyás Judit szerint ez azt is jelenti, hogy az ágazatban dolgozók bére reálértékben csökkent. Az országos átlagbér a Központi Statisztikai Hivatal szerint 72 ezer forint volt az első fél évben, az egészségügyiek átlagosan bruttó 42 680 forint vittek haza. Ha ezen a kormány nem akar változtatni, akkor szakember híján működésképtelenné válik az egészségügy - mondta végül az EDDSZ elnöke.

- Csalódottak vagyunk - mondta lapunknak a jövő évi egészségügyi költségvetéssel kapcsolatban a Magyar Kórházszövetség vezetője, Varga Ferenc is. - Az idei zárolásokat követően bíztunk abban, hogy a kormány 2000-ben bőségesen pótolja azt az inflációs veszteséget, amelyet éveken keresztül elvontak a gyógyítóktól - mondta. A kórházak folyamatosan romló, a működést veszélyeztető finanszírozása miatt szeptember 22-re rendkívüli közgyűlést hívott össze a szövetség. Erre a fórumra meghívást kapott a Pénzügyminisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselője is. A kórházszövetség kéri a kormányt, hogy a jövő évi költségvetésben a kórházak működtetéséhez szükséges összeget állítson be.

Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a költségvetésről szóló döntéshez csak annyit fűzött, hogy a jövő évi költségvetés szerény. Ennél csak a lakosság egészségi állapota szerényebb.

| EDDSZ, bér
2002-07-10 14:48:25

Web Design & Development Prowebshop