Szűrhetik az utcalányokat

Józsefváros, prostituált, AIDS | Népszabadság   Népszabadság
Mint korábban beszámoltunk róla, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet Józsefvárosi Tanácsadó Szolgálatának munkatársai attól tartanak, hogy jelenlegi formájában nem működhet tovább a prostituáltak szűrését és gyógykezelését is végző rendelő. Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerint félreértésről van szó, amit személyesen kell tisztázniuk a feleknek.

Az államtitkár - ígéretéhez híven - a József utcai rendelőbe látogatott. A megbeszélésen a szolgálat munkatársain és az utcai szociális munkásokon kívül megjelent Bánhegyi Dénes, a NEVI AIDS- és szexuális felvilágosítás csoportjának vezetője, valamint Mohácsi Attila, a Demokratikus Roma Szervezet elnöke, mindketten a Nemzeti AIDS-bizottság tagjai. A Józsefvárosi Tanácsadó Szolgálat vezetője előrebocsátotta: feltevése, miszerint a rendelőt meg akarják szüntetni, nem lehet alaptalan, működési engedélyét ugyanis az ÁNTSZ be akarta vonni. A szolgálatvezető statisztikai adatokat ismertetett, hosszasan érvelt a tanácsadó szolgálat mellett. Kiemelte: ha a prostituáltakat a bőr- és nemibeteg-gondozó hálózatba irányítanák, az ellehetetlenítené az állampolgárok ellátását.

A józsefvárosi tanácsadóban idén júliusig 1566-an fordultak meg, kiszűrtek 16 szifiliszes, 32 hepatitisz-B- és C-vírussal fertőzött beteget, 25 prostituáltat kezeltek Chlamydiával (meddőséget okozó kismedence-gyulladás). Ezeknek a betegeknek egyedül a tanácsadó nyújt lehetőséget szűrésre és kezelésre, hiszen nagy részüknek tb-kártyája sincs. Akad közülük, aki még ide is titokban jön, mert futtatójanem engedi orvoshoz. Tudni kell azt is, ezek a nők tájékozatlanok, az alapvető biológiai ismeretekkel sincsenek tisztában, felvilágosításukban ezért komoly szerepet játszanak az utcai szociális munkások. Ám sem ők, sem pedig a tanácsadó öt munkatársa (gépkocsivezető, adminisztrátor, nővér, takarító) nem kaptak fizetést április óta.

Pusztai Erzsébet, a Nemzeti AIDS-bizottság elnöke pusztán adminisztratív okokra vezette vissza a fizetések elmaradását. Leszögezte: az AIDS-bizottság továbbra is működtetni kívánja a tanácsadó szolgálatot, ám az új szerződéskötések megkötése sajnálatos módon elhúzódott. Ennek oka, hogy szigorúbbá vált az államkincstári finanszírozások rendszere, és a korábbinál részletesebb adathalmaz benyújtására volt szükség. A tanácsadó munkatársai mindenesetre ígéretet kaptak arra, hogy elmaradt bérüket visszamenőleg is kifizetik. Tény, hogy felmerült: a Józsefvárosi Tanácsadó Szolgálat az Országos Vérellátó Szolgálat laboratóriumi hátterével működjön továbbra is, vagy az ÁNTSZ, illetve az Országos Bőr- és Nemibeteg Gondozó szervezeti egységébe sorolják. Pusztai Erzsébet kifejtette: senki nem tud pontos adatot arról, hogy hány prostituált fogja igénybe venni 2000 januárjától a hathetente kötelező szűrővizsgálatot. Előre még nem lehet megjósolni, hogyan működik majd a rendszer. Ám egyvalami biztos: óriási előrelépés történt a kötelező szűrővizsgálatok bevezetésével. Nemcsak az esetleges járványoknak tudják így elejét venni, hanem végre figyelembe veszik a sokszor rabszolgasorban tartott prostituáltak érdekeit is. Ebben valamennyi jelenlévő egyetértett.

| Józsefváros, prostituált, AIDS
2002-07-10 14:47:31
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop