Hirdetés

Németországi műszívpremier

műszív, készülék, szív |

Népszabadság   Népszabadság

Amerikai orvosok tegnap a németországi Bad Oeynhausen szívklinikán új típusú műszívet ültettek egy 67 éves beteg mellkasába - jelentette berlini tudósítónk. A műszív - ellentétben a korábbi készülékekkel - nem a testből kivezetett elektródákon keresztül, hanem a beteg bőre alá épített akkumulátorból kapja az energiát.

A műtét sikerült, a páciens állapota egyelőre kritikus, de ez megfelel a várakozásoknak, közölték a műtét színhelyén, a német szívsebészeti központban. A két orvos, Reiner Korfer és Walter Pae által végzett műtét célja nem a szív pótlása, a beteg szívet nem távolították el, hanem egyfajta tartós segítség, kezelés olyan erősen legyengült szívű betegeknek, akiknél a hagyományos szívátültetés nem jöhet szóba - mondta Pae. Az, hogy a műszívet dobogtató, annak áramot adó akkumulátor a testen belül marad, és nem kötik öszsze - nyílt seben át - vezetékek a külvilággal, erősen csökkenti a fertőzésveszélyt. Ebben áll egyébként az első valódi műszívként jellemzett készülék legfőbb újdonsága. Az akkumulátort indukciós módon, tehát vezeték nélkül töltik fel. Az új műszívet a Hersheyben lévő pennsylvaniai állami egyetemen, a szívközpontban alkották meg. A világpremiert azért Németországban tartották, mert az amerikai hatóságok még nem engedélyezték a készülék használatát.

- Személyesen ismerem Reiner Korfert, aki egyedül majdnem annyi szívműtétet végzett, amennyit hazánkban összesen - tájékoztatta lapunkat Szabó Zoltán professzor, az első sikeres hazai szívátültetés irányítója. A szakember elmondta, az első műszíveket a nyolcvanas években építették be. Amerikában több száz napig is élt műszívvel ember, később azonban leállították ezt a programot, mert a műszívek beültetése súlyos szövődményekkel járt, a betegek életminőségén sem javított. A mostani beültetés azért jelentős, mert a szívet irányító eszköznek nincs külső csőrendszere, és feltehetően kevesebb problémát okoz. A műszívek egyébként a szív bal vagy a jobb oldalát működtetik, illetve a teljes szívet irányítják.

műszív, készülék, szív

2002-07-10 14:58:05

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop