Hirdetés

Az orvosi kamara vezetőikatasztrófától tartanak

MOK, orvosi kamara |

Népszabadság   Népszabadság

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetői azt tervezik, hogy jövő hétfői képviselő-testületi ülésüket követően felhívással fordulnak a kormányhoz és a magyar állampolgárokhoz az egészségügyet fenyegető katasztrófa elkerülése érdekében. Kereszty Éva népjóléti helyettes államtitkár lapunknak elmondta: a MOK állításával ellentétben nem csökkent felére az egészségügyi pénzforrások reálértéke, a költségvetés garantálja az értékállóságot.

A MOK vezetői a kormánynak címzendő felhívásukban azt kérik a miniszterelnöktől, hogy jelölje ki a kamarával tárgyaló delegációt. Egyebek mellett az idei egészségügyi költségvetésről kívánnak tárgyalni, amely szerintük felét éri csak az 1993. évinek. Mint korábban Gógl Árpád elnök lapunknak elmondta, ennek az az oka, hogy az egészségügyi kiadásokat - például a fogászati ellátás és a gyógyszerár-támogatás szűkítésével - egyre inkább a lakosságra hárítják. A képzés és a szakképzés finanszírozása meg sem jelenik a költségvetésben, ez az orvosi szakma elsorvasztását vetíti előre. Azt is kifogásolják, hogy "amíg az egészségügyben egyre több megszorító intézkedést hoznak, a pénzvilágban bankkonszolidációkra - milliós fizetések és jutalmak mellett - százmilliárdokat fordítanak".

A MOK követeli, hogy még ebben a parlamenti ciklusban módosítsák a kamarai törvényt. Mivel a kamarának tagja mindenki, aki ma Magyarországon orvosi munkát végez, ezért fontos, hogy véleményüket figyelembe vegyék az egészségügy átalakításakor. A testület kéri a betegek és az állampolgárok szolidaritását az egészségügyi dolgozókkal. A kormánynak tervezett felhívás úgy zárul: ha eredménytelenek lennének az egyeztető tárgyalások, a MOK országos méretű demonstrációt szervez.

Kereszty Éva, a népjóléti tárca helyettes államtitkára (képünkön) lapunknak elmondta: az egészségbiztosítási törvényben meghatározták a térítéses és a térítésmentes ellátások körét, ezen túl nem növekedtek a lakosság terhei. Szerinte nem csökkent felére az egészségügyi pénzforrások reálértéke, s az idei költségvetés garantálja az értékállóságot. Elmondta azt is, hogy az új szakképzési rendelet biztosítja majd az orvosok képzését is. A szaktárca egyeztetett a kamarai törvény módosításáról, nem hinnék, hogy sürgősen napirendre kellene azt tűzni a parlamentben. Mivel folyamatosan egyeztetik véleményüket az egészségügyi képviseletekkel, jövő héten pedig vitanap lesz az ágazatról az Országgyűlésben, Kereszty nem gondolja, hogy külön tárgyalódelegációt kellene kijelölni.

MOK, orvosi kamara

2002-07-10 11:25:14

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop