Hirdetés

Interneten rendelik az olcsó gyógyszert

gyógyszert, internet |

Népszabadság   Népszabadság

Nem lehet minden határon túl emelni a gyógyszerárakat, mert a betegek ma már igen egyszerű módon, külföldről is megrendelhetik a nekik szükséges medicinát. Minden bizonnyal Magyarországot is eléri az a sokk, amely jelenleg a nyugat-európai gyógyszerkereskedők kedélyeit borzolja: egyre több kicsiny, távol-keleti üzlet kínálja rendkívül olcsó gyógyszereit az interneten. A számítógépes világhálón megjelenő kínálatukból azonnal, egy elektronikus válaszlevéllel lehet rendelni: szállítás postai levélben egy héten belül.

Az új kereskedelmi forma fő vonzereje a kedvező ár. A potenciazavarok elleni Viagrát Londonból 17 fontért (6443 Ft) lehet megrendelni négyszemes kiszerelésben, míg ugyanez Magyarországon 7490 forintba kerül. Az egyik New Yorkban székelő thaiföldi ügynök viszont a négy szemet 147 forintért kínálja az interneten keresztül úgy, hogy ráadásul a szemek nem 25, hanem 50 grammosak. Érdeklődésünkre az ázsiai akcentussal beszélő üzletember elmondta: a vételár átutalása után gyorspostával küldi a gyógyszert, és a borítékra azt ír rá, amit csak akarunk. Hozzátette: kis tételekben nem érdekelt. A német televízióban figyelmeztették a nézőket: legyenek óvatosak a külföldről olcsón vásárolt gyógyszerekkel. Nem biztos, hogy a megszokott hatóanyag van az ismert márkanévvel ellátott csomagolásban, s a szállítás pontosságát is érdemes kipróbálni. A gyógyszergyártók sem örülnek a kéretlen, esetleg kétes megbízhatóságú elosztóhálózatnak.

Orosz Jenő, a Chinoin Gyógyszergyár kommunikációs vezetője szerint nem tesz jót egy cég imidzsének, ha felkerül egy ilyen internetoldalra. Ezért amikor az ő terméküket is hasonló módon árulták, a Chinoin intézkedett, hogy ennek vége szakadjon. A medicináknak mellékhatásuk is lehet, amelyről a páciensnek felvilágosítást kell adni: Orosz Jenő ezért sem tartja szerencsésnek a gyógyszerforgalom ilyetén leegyszerűsítését. Mindazonáltal nem gondolja, hogy cége üzleti pozícióját ez veszélyeztetné. Az alacsony árat illetően felhívta a figyelmet: nem mindegy, ki fizeti meg a kutatások költségét, a gyógyszer bevezetéséhez szükséges reklámköltségeket, a promóciót, az orvoslátogatókat. Könnyű egy megdolgozott piacra bevinni kész termékeket - tette hozzá. Orosz Jenő reális veszélynek tartja, hogy ha a gyógyszerár-támogatás nem tud lépést tartani a költségek növekedésével, akkor az emberek egy része öngyógyításba kezd. Ennek csak az egyik vetülete, hogy megbízhatatlan forrásból szerzi be az ismert gyógyszereket, de akár kotyvaszthat is magának vagy kuruzslókhoz fordulhat.

A gyógyszerimport engedélyezése rendkívül bonyolult eljárás. Többek között az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélye is szükséges hozzá: az intézet megköveteli például a magyar nyelvű használati utasítást. Az egyedi importosztályon elmondták, hogy nem észlelnek különösebb forgalomnövekedést, s a számlák láttán azt sem tapasztalják, hogy a gyógyszer külföldön olcsóbb volna. Ráadásul a gyógyszer magánimportja után 50 százalék vámot kell fizetni.

Más a helyzet, ha valaki a saját szükségletére hoz be vagy hozat be 30 ezer forintnál kisebb értékű gyógyszert - például ha egy itt élő külföldi a normális adagját küldeti minden hónapban maga után. Ekkor - a VPOP-nál kapott tájékoztatás szerint - vámot nem kell fizetni. Rendelkezni kell viszont a kezelőorvos igazolásával arról, hogy betegnek a behozott mennyiségre szüksége van - tették hozzá az információs telefonvonalon.

gyógyszert, internet

2002-07-10 13:45:56

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop