Sikeres év kisebb zökkenőkkel

fertőzés, HIV, AIDS | Népszabadság   Népszabadság

Ma van az AIDS világnapja, A becslések szerint naponta tizenhatezer ember válik HIV-fertőzötté a világon. Körülbelül 30 millió vírushordozó van a Földön. Az ENSZ adatai szerint a járvány kitörése óta mintegy 3,8 millió 15 éven aluli gyermek fertőződött meg, közülük 2,7 millióan már nincsenek az élők sorában. Zömében még az anyaméhben kapták meg a kórokozót, a HIV-pozitív anyák ugyanis a világszervezet szerint a terhesség, szülés vagy a szoptatás alatt mintegy 30 százalékban továbbadják a vírust gyermeküknek.

Az AIDS-kutatás nagy eredménye volt, amikor májusban bejelentették, hogy három szer kombinációjával sikerül a vírust a vérben az észlelhetőség alá szorítani, s huzamosabb ideig ott tartani. Akkor azt gondolták, hogy a HIV szaporodását gátló anyagokkal két-három éven belül a kórokozót teljesen kiirthatják a szervezetből. Ezek a remények azonban a legújabb eredmények szerint meghiúsulni látszanak.

Először csak arról érkeztek jelentések, hogy a vírusok vérbeli mennyisége csupán a szerek állandó szedésekor süllyed a mérhető szint alá a páciensek 90 százalékánál. Amint egy-egy dózis kimarad, a kórokozó ismét szaporodni kezd. Ezért ha valamilyen okból - például a rendszertelen gyógyszerszedés miatt - a koktél csődöt mond, egy következő hármas szervariáció hatékonysága egy nagyságrenddel alacsonyabb lesz.

Most pedig maga a sikeres amerikai vírusvadász, David Ho közölte az amerikai tudományos lap, a Science két héttel ezelőtti számában, hogy a vírusok a terápia ellenére megbújhatnak néhány olyan sejtben, amelyek minden korábbi elképzelésnél hosszabb ideig is fenntarthatják a betegség kiújulásának lehetőségét.

Egy 22 betegből álló csoport 30 hónapos sikeres gyógyszerkúrája végén kiderült, hogy mindegyikük szervezete továbbra is hordozta az "alvó" vírust, s az azt tartalmazó sejtek száma a terápia idejének növekedése ellenére nem csökkent. Több hasonló jelentés hatására Antony Fauci, az AIDS-ellenes amerikai kutatás vezetője kijelentette: a következő cél a vírust látensen hordozó sejtek elpusztítása. Csak ezután beszélhetünk a fertőzés végleges megszüntetésének bármiféle reményéről.

A korábbi helyzethez képest azért mégiscsak ugrásszerű a fejlődés, hiszen az újfajta gyógyszerkoktél a fertőzöttek jelentős részének (a nagyon előrehaladott stádiumban lévők kivételével) mégiscsak hosszú ideig a normális életet jelenti, s ez ma már hazánkban is így van. Az egészségbiztosítás ugyanis az év közepén úgy döntött, hogy vállalja a nem éppen olcsó legújabb terápia költségeit is a magyar HIV-fertőzöttek számára. Szakértők szerint az eredmények máris megmutatkoznak. Az intenzív kezelés hatására a vírus szintjét a magyar betegek több mint felénél a méréshatár alá szorították. Akad olyan páciens, akinél a kór előrehaladtát jelző immunsejtek mennyisége (ezeket támadja meg a szaporodó vírus) vérmintánként a szinte végstádiumot jelző 40-ről 400-ra nőtt. Többségük egy éve szedi a két- vagy háromkomponensű szert, de van aki már két és fél éve kapja a koktélt. Ezt az tette lehetővé, hogy a magyar szakemberek eddigi színvonalas munkája elismeréseként a külföldi gyárak, illetve az Európai Unió szakhatóságai a legújabb szereket már a tesztelés időszakában nemzetközi klinikai vizsgálat részeként ingyen elküldik a HIV-fertőzötteket kezelő Szent László Kórházba, ami a terápia hatékonyságának növekedésén kívül nem kevés költségmegtakarítást is jelent. (Az OEB fenti döntése a további hasonló együttműködésnek is zöld utat adott.)

Az esetleges védőoltással kapcsolatban az idei év legnagyobb híre a magukat egy új vakcinajelölt anyaggal beoltani szándékozó amerikai kutatók körüli felhajtás volt. Az élő, de egy mesterségesen elrontott gén miatt legyengített vírust tartalmazó oltás azonban ma már mind több híradás szerint nemhogy biztonságos volna, de egyenesen AIDS-et okoz. Az egyik vakmerő kutató ennek ellenére világszerte önkénteseket toboroz a kollégák közül. Hazai vélemény szerint ez csak rossz reklám. Még hosszú időnek kell eltelnie, amíg egy védőoltásról kiderülhet, hogy biztonságos és hatékony. A terápiás oltásnak, Bánhegyi Dénes, a László kórház főorvosa nálunk több esélyét látja, mint a megelőzési célból beadott vakcinának.

Valószínű az is, hogy egyetlen vakcina nem lesz alkalmas a világon előforduló többféle HIV-típus ellen, bár a vezető amerikai AIDS-kutató, Anthony Fauci a legutóbbi próbálkozásokat továbbra is bátorítónak tartja.

A fertőzöttek 90 százaléka a fejlődő országokban, legfőképp Fekete-Afrikában és Ázsiában él, az iparilag fejlett államokban a járvány csökkenő tendenciát mutat. A többéves folyamatos megelőzés eredményeképpen hasonló a kép hazánkban is. Az idén az új fertőzöttek száma a tavalyihoz mintegy 20 százalékkal csökkent, ezen belül homoszexuális úton szerzett fertőzést kevesebbet regisztráltak, a heteroszexuális érintkezésből viszont némileg több lett az új HIV-fertőzött. Összességében 40-50 új HIV-fertőzöttel, illetve friss AIDS-beteggel kell számolni Magyarországon. Jelenleg mintegy 200 beteg csak a szükséges ellenőrző vizsgálatokra jár be a Lászlóba, 6-12 páciens számít csak bennfekvőnek.

Az AIDS-megelőzésért folytatott felvilágosítás eredménye az is, hogy a felmérések szerint a magyar tizenévesek több mint 90 százalékának vannak használható ismeretei erről a betegségről, 45-47 százalékuknak pedig a nemi betegségekről. Az óvszert azonban csak a megkérdezettek 30 százaléka használja. Az ismeret és a napi gyakorlat között tehát még elég széles a szakadék.

A szűrésre jelentkezők azonban januártól nem számíthatnak rá, hogy pozitív lelet esetén névtelenek maradhatnak. A betegek adatvédelméről szóló, parlament által elfogadott törvény egyik következményeként ugyanis megszűnik a WHO által is támogatott anonim szűrés lehetősége, amelynek újbóli bevezetéséhez törvénymódosításra volna szükség.

Bánhegyi főorvos a változásokat egyáltalán nem tartja tragikusaknak. Ha kiderül a fertőzöttség, a személyi adatokat a vizsgáló orvosnak tilos továbbadnia. Januártól ismét megnyílik a fővárosban a korábbi anonim szűrőállomás és tanácsadó szolgálat, amelyet ezután törvényileg elismerten és nem egy 1988-as, egy évre szóló ideiglenes engedély alapján működtetnek majd. Ha valaki mégsem lesz hajlandó személyi adatainak átadására, ami a második, a fertőzöttségét véglegesen bizonyító vizsgálat feltétele, és elmegy, az orvos nem tehet ellene semmit. Az anonim szűrés körüli tiltakozásnak a főorvos szerint egy káros hatása mindenképpen lehet: elriasztja a szűrésre jelentkezőket.

Így, az AIDS világnapja tájékán pedig talán ennek a hatásait is érdemes megfontolni.

| fertőzés, HIV, AIDS
2002-07-10 11:08:54
hírdetés
hirdetés
hírdetés

Web Design & Development Prowebshop