Sci-fi szerzők kedvelt motívuma a több évre, évtizedre hűtőben tárolt, majd életre keltett ember. Ami a sejteket, szövettenyészeteket illeti, az eljárás régóta használatos a kísérletes biológiában. A gyakorlatban ezt alkalmazzák a vérkészítmények felhasználói és a hűtőben tárolt, tápfolyadékkal átáramoltatott és életben tartott szerveket transzplantáló sebészek. Arra azonban, hogy a nem kívánt hibernációnak orvosi beavatkozás közben is lehetnek hátulütői, újabban figyeltek fel az aneszteziológusok.

A műtéti altatáskor alkalmazott gyógyszerek túl azon, hogy az agykéreg tudati működését kikapcsolják, az alsóbb rendű szabályozó központokra, így a hőközpontra sem hatástalanok. Ezért van szükség altatás közben a létfontosságú légzőműködések mesterséges fenntartására, illetve ennek és a többi, fontos életfunkciónak a folyamatos ellenőrzésére. A test belső (mag) hőmérsékletének a monitorozása irányította rá a figyelmet, hogy a narkózisban használt szerek alaposan átállítják azt a belső fűtőrendszert, amely a test hőmérsékletét, egészséges viszonyok között, fél-egy foknál nagyobb ingadozást nem engedve, állandó szinten tartja. Csökkentik az érzékenységét, s ami nem kevésbé fontos: az izmokat elernyesztve, egyúttal cselekvésképtelenné teszik azokat a szerveket, amelyeknek a mozgósítása révén a leadott hő pótolható lenne.

Márpedig operáció közben számos hűtő körülménnyel kell számolni. A hideg felületen fekvő csupasz testet csak vékony lepedők, fóliák fedik. A megnyitott has vagy mellkas közvetlenül a (hozzá képest legalábbis) hideg külvilágba adja le a test melegét. Az óhatatlan vérzés maga is hővesztéssel jár, amit csak fokoz a folyadékpótlást szolgáló oldatoknak, vérkészítményeknek a testénél ugyancsak alacsonyabb hőmérséklete. A hőtermelés elégtelenségéhez társulva, mindezek egy közepes ideig tartó operációnál akár 4-5 fokos hőmérséklet-csökkenést is eredményezhetnek.

Az európai aneszteziológusok legutóbbi lausanne-i konferenciáján több előadás hangzott el arról, hogy ez a bizonyos műtéti kihűlés (hypotermia) korántsem teljesen ártalmatlan. Operáció közben sem közömbös, hogy az optimális hőmérsékleten erőteljesebb összehúzódásra képes erekből kisebb vérveszteség származik. A fertőződést meggátló és a véralvadáshoz szükséges sejtek is igénylik a komfortos klímát. Nem elhanyagolható, hogy a hőforgalom legfőbb fenntartóját, a szívet és a keringést különösen megterheli a nem kívánt lehűlést követő "kilengések" helyrebillentése. Túl azon tehát, hogy a gyógyulás késedelmet szenved, súlyosbodhatnak más, elsősorban ér- és keringési betegségek, megnő a szív- és a szívkoszorúér elégtelenségének, a szívizom infarktusának a veszélye.

Ezzel magyarázható, hogy olyan operált betegeknél, akiknél egyebek mellett a kielégítő hőmérsékleti viszonyokról is gondoskodtak, gyorsabb és tökéletesebb a sebgyógyulás, s a kórházi ápolás ideje napokkal megrövidül. Nő ezáltal az ún. egynapos sebészet körébe utalható - mert kevésbé kockázatos - operációk száma is. Több száz, azonos típusú műtéten átesett beteg adatai igazolták ezeket a megállapításokat.

Dr. Faluhelyi Anikó, a budapesti Ortopédiai Klinika vezető aneszteziológusa maga is részt vett a szóban forgó konferencián. Mindig is az volt a legfőbb törekvésünk - mondja -, hogy csökkentsük az altatás kockázatait. Hogy ne csak a műtét sikerüljön, de a páciens minél kevesebb járulékos károsodással ússza meg. Számos tényezőre kell eközben ügyelni, a gyógyszerek közvetlen farmakológiai hatásaitól kezdve a vérgázok és vérplazma összetételén át a szív elektromos tevékenységéig.

Ami a lehűlés problémáját illeti: a feladat csak látszólag egyszerű. Az ugyanis csupán a dolog egyik oldala, hogy a korszerű sebészeti technikák - más előnyeik mellett - a lehűlés ellen is dolgoznak. Azzal tudniillik, hogy sok esetben elkerülhetővé teszik a test megnyitását, vagy megrövidítik a műtéti időt. Megfelelő eseteknél az aneszteziológusnak is módjában áll a klasszikus narkózis helyett a vezetéses érzéstelenítés valamelyik formáját választani, amelyek a hőközpontot érintetlenül hagyják. Nem megoldhatatlan a vénás oldatok melegítése sem. Másfelől viszont, azok a berendezések, amelyek a beteg közvetlen melegítésével igazán hatékony védelmet nyújtanak a hypotermia ellen, egyelőre annyira költségesek, hogy gazdag országokban is csak módjával terjednek. Az ilyen szerkezet fűt, az erre szolgáló, jótékony didergésre képtelenné tett izomzat helyett; szigetelő tulajdonságával ellensúlyozza a légkondicionálás párologtatást serkentő hatását és visszatartja a szervezetben keletkezett hőt; de megfelel a sterilitás követelményeinek is, miközben nem akadályozza manipuláció közben az operáló sebészt.

Csecsemőknél, kisgyermekeknél - akiknek a hőháztartása különösen ingatag - szükségmegoldásként, jól beváltak olyan "házilagos" módszerek, mint a melegítőpárna, és a fő hűtőfelületként viselkedő végtagok alumíniumfóliás borítása. A felnőtt páciensekre vonatkozóan pedig - akiknél az efféle "barkácsolás" kevéssé kivitelezhető - már az is biztató, hogy a kérdés egyáltalán napirendre került. Így, lehetőség van arra, hogy a műtéti hypotermia ártalmait megelőzzük vagy legalább enyhítsük a jelenleg rendelkezésünkre álló eszközökkel. Addig is, amíg beköszönt a Kánaán, és a fűtött műtétek a magunkfajta nélkülöző, sok sebből vérző egészségügyben is mindennapossá válhatnak.