Hirdetés

Rákbetegen is élni

betegek, daganat, orvos |

Népszabadság   Népszabadság

Magyarországon évente 45 ezer új daganatos beteget diagnosztizálnak. A szűrővizsgálatok számának drasztikus csökkenésével a betegek felénél csak akkor ismerik fel a daganatot, amikor az már áttétes, azaz a test más részein is elváltozásokat okoz. A nagyon előrehaladott állapotú rákos betegek mindössze tíz százalékát tekintik az orvosok gyógyíthatónak.

Minden emberben vannak daganatos sejtek. Bizonyos normális koncentrációig az immunrendszerünk azonban megvédi a szervezetünket. Van egy köztes állapot, amikor már csak három osztódás kell ahhoz, hogy felismerhető daganat alakuljon ki. Aztán visszafordíthatatlanul felgyorsulhat a kóros sejtosztódás.

Az orvosok nem véletlenül beszélnek annyit az egészséges életmódról. A szennyezett levegő, stressz, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód mind az immunrendszerünket rongálja, gyengíti.

A ráktól lehet félni, de meg kell próbálni megelőzni. Érdemes harcolni ellene. Sokaknak sikerül túlélni.

Edit esete

Edit a kisfia megszületése után évente elment rákszűrésre. Kilenc évvel ezelőtt a mammográfia (az emlő kontrasztanyagos röntgenvizsgálata) csomót mutatott ki az egyik mellében. Az orvos megnyugtatta, hogy valószínűleg egyszerű mirigyduzzanatról van csupán szó. Évekig újra és újra látszott a felvételeken a csomó, de nem okozott panaszt, Edit nem izgatta magát miatta.

A tavalyi szűrésen közölték vele, hogy még egy csomó látszik. Az orvos azonnali műtétet javasolt, hogy a szövettani elemzésből kiderüljön: rosszindulatú elváltozásról van-e szó. Néhány napig még reménykedhetett, hátha nem...

- Pokoli és hihetetlen volt ez az egész, hiszen egyáltalán nem éreztem magam betegnek - meséli a 47 esztendős aszszony. - Az egyik nap még arról szólt az életem, hogy óvodavezető vagyok, nevelem a kisfiamat, és boldogan élek a férjemmel. Aztán hirtelen azzal szembesültem, hogy halálos kór támadta meg a testemet. Ezernyi kérdés kavargott bennem. Mi lesz a családommal? Mit mutatnak a statisztikák, vajon milyen esélyeim lehetnek? De leginkább: miért éppen velem történik mindez?

Edit három napot kapott rá, hogy eldöntse, engedi-e levágni a mellét.

Az orvos őszintén megmondta, hogy ez esetben még a saját feleségének is a csonkolásos műtétet javasolná, mivel nem biztos, hogy a daganat kimetszésénél elég mélyre tudott vágni. Maradhattak bent még rákos sejtek.- Hiába tudtam, hogy mit kockáztatok, hiába nyugtatgatott a férjem, hogy a műtét után is ugyanúgy fog szeretni, képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy elvész a nőiességem, csúnya leszek. Az utolsó estére eldöntöttem: semmiképpen nem egyezem bele a csonkolásba. Aztán hajnalban hirtelen felébredtem, és egyszerre felfogtam, mit mondott az orvos. Reggel közöltem vele: szeretném, ha elvégezné az operációt. De senkinek nem kívánom azt az érzést, mint amit a kötés levétele után éreztem. Az egyik oldalamon csak egy vágást láttam, szörnyű öltésnyomokkal.

Edit azt mondja: a betegsége miatt megmérettetett a házassága. A férje szeretete, gondoskodása, figyelmessége teszi elviselhetővé számára a testi és lelki szenvedést.

Kemoterápiás, azaz gyógyszeres utókezelés következett.

- Ültem a soromra várva a kórház folyosóján, amikor egy másik beteg a hajamat nézegetve hirtelen azt kérdezte: "Először jött, ugye? Mielőbb szerezzen be egy jó parókát." Úgy elképedtem, hogy meg sem tudtam szólalni. Addig a pillanatig meg voltam győződve ugyanis arról: másoknak lehet, hogy kihullik ilyenkor a hajuk, de nekem biztosan nem. Szép, dús, félhoszszú, vörösre festett hajam volt. Nem sokkal ezután otthon fésülködtem a fürdőszobában, amikor egyszerre minden tele lett hajjal. Csak hullott, csak hullott, én pedig ott álltam órákig, és zokogtam. Azóta fél év telt már el. Megtanultam, hogyan lehet öltözködési praktikákkal leplezni az egyik mellem hiányát, megszoktam a parókát is. De esténként gondosan magamra zárom a fürdőszoba ajtaját, mielőtt teljesen levetkőzöm. Óriási bátorság kell ahhoz, hogy a tükörbe merjek nézni. De ilyenkor eszembe jut az orvos barátnőm tanácsa: "Ha most nem esel kétségbe, és nem merülsz el az önsajnálatban, rájössz majd, hogy még így is lehet élvezni az életet."

Önvédő reakciók

A daganatos betegekkel foglalkozó pszichológusok Edit lelki vívódásaihoz hasonló, sokféle önvédő reakcióval találkoznak. Bármit mondjanak például az orvosok a kilátásokról, a kezelésről, a várható mellékhatásokról, a betegek hetven százaléka öt nap múltán már alig emlékszik a hallottakra. Csak az marad meg bennük, amit fel tudnak, és fel akarnak dolgozni.

Középkorú férfi lép az orvosnőhöz a kórházi osztály folyosóján. Akaratlanul fültanúja vagyok a beszélgetésüknek.

- Tessék mondani, akkor most mit mondjak majd a munkahelyemen, mikor mehetek dolgozni?

- Egy ideig biztosan nem. Lehet,hogy nagyon sokáig, hónapokig - válaszolja türelmesen a doktornő.

- Akkor mondjak két hónapot? - kérdez vissza a beteg reménykedően.

- Hosszas beszélgetés végét kapta el - magyarázza már négyszemközt dr. Szondy Klára, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tüdőklinikájának adjunktusa. - Ma délelőtt őszintén megmondtam ennek a betegnek, hogy súlyos az állapota. Azóta is itt téblábol körülöttem. Ez persze gyakran előfordul. Van olyan páciensem, aki nem hajlandó egy hétnél hosszabb kezelésbe belemenni, nehogy kiderüljön a munkahelyén a betegsége. A másik már szinte haldoklik, de még mindig csak a szabadsága alatt fekszik be a kórházba. Azt hajtogatja, hogy még egyszer nem talál olyan állást, ahonnan 44 ezer forintot vihet egy hónapban haza. Nem akarják tudomásul venni, hogy az életük a tét, nem az állásuk.

Magyarországon a férfiaknál a rákhalálozásban a tüdőtumorok toronymagasan vezetnek. (És ebben világviszonylatban is élen állunk.) A daganatos nők közül a legtöbben emlőrákban halnak meg, ám az elmúlt húsz évben megnégyszereződött a tüdőrákban megbetegedett nők száma. Ez a rákfajta az orvostudomány jelenlegi állása szerint a legkevésbé gyógyítható. Dr. Szondy Klára szerint mindez olyannyira elterjedt a köztudatban, hogy sok betege már a diagnózis közlése után rendelkezik a temetéséről.

A tüdődaganatos betegek 13 százaléka gyógyul meg, azaz éli túl legalább öt évvel a diagnózis időpontját. Az előrehaladott állapotú betegek 20 százaléka operálható csupán, a többieknek marad a kemoterápia. Közülük azonban sokan jól reagálnak a gyógyszeres kezelésre, a modern készítmények megfelelő kombinációban évekkel meghosszabbíthatják és szenvedésmentessé tehetik a betegek életét. A tudomány ezen a területen egy kicsit mindig az orvoslás előtt jár, újabb és újabb készítményeket fejlesztenek ki a kutatók, és adnak reményt ezzel a betegeknek.

- Ezért én soha nem mondok konkrétidőtartamot arra a kérdésre, hogy meddig élhetnek még - szögezi le a doktornő. - Az orvosnak nem csupán az esetek kezelése a feladata. A munkája akkor hiteles, ha valóban hisz abban - és ezt el tudja hitetni a betegeivel is -, hogy mindig van esély.

Rendszeres szűrés

A szűrővizsgálatok hatékonyságáról, kötelezővé tételéről sokat vitatkoznak a szakemberek. Hiszen az egészséges emberek általában idegenkednek attól, hogy orvoshoz forduljanak, ha úgy érzik, nincs semmi bajuk. Edit azt mondja: első látásra az ő esetéből is levonható az a tanulság, felesleges állandóan orvoshoz szaladgálni, az első csomót több éven keresztül, minden szűrésnél látták a mellében, de csak a másodiknál jöttek rá, miről van szó. Ám ha nem járt volna rendszeresen szűrésre, nem fedezték volna fel az állapotváltozást sem, és lehet, hogy ma még két melle, dús haja lenne, csak eközben a testében valóban visszafordíthatatlanná vált volna a folyamat. Dr. Szondy Klára tapasztalatai szerint a tüdőrákosok gyógyulásra esélyes 13 százalékát szinte kivétel nélkül a tüdőszűréseken fedezik fel. Még idejében.

Ferenc építész, 47 éves. Ő is úgy gondolta, hogy idejében fordult orvoshoz, amikor az első tünetek figyelmeztették, valami nincs rendben a heréivel. Az orvos megnyugtatta, és gyulladáscsökkentőket írt fel. Ferenc egy idő után megunta a hiábavaló kezeléseket, nem ment vissza az orvoshoz, ha a tünetei kiújultak, fokhagymakúrát tartott. Másfél évvel ezelőtt már egy kisebb duzzanatot tapintott az egyik heréjén. Tavaly februárban azonnal megoperálták. A műtét nem volt egyszerű, mivel a hasfal felnyitásával belülről vették ki az apró daganatot. Két dolog derült ki: a daganat rosszindulatú, és a testében még két helyen, a máján és a veséjén van hasonló elváltozás. Döntenie kellett: beleegyezik egy olyan műtétbe, amellyel eltávolítják ezeket az áttéteket is, vagy kemoterápiával megpróbálják a rákos sejtek osztódását megállítani.

- A kemoterapeuta őszintén megmondta, nem fog helyettem dönteni - emlékszik vissza Ferenc. - A sebész- professzort sem tudtam rávenni, hogy javaslatot adjon, csak a két eljárás előnyeit és kockázatait ismertette. Ott ültem a szobájában, és csak arra tudtam gondolni, miért nekem kell döntenem egy komoly orvosi kérdésben. Ráadásul ettől a döntéstől nemcsak az én sorsom, hanem közvetve a velem együtt élő idős édesanyám és nagynéném sorsa is függött. Nekik meg sem mondhattam, mi az igazi betegségem. Ösztönösen a kockázatos műtétet választottam.

Ferenc a kórházban soha egyetlen percig nem gondolt arra, hogy talán elkéstek az orvosi beavatkozással. Sőt. Még ő vigasztalta a fiatalabb betegtársait, örüljenek, hogy nekik legalább nincs áttétjük. A második műtét előtt számba vette ismerőseit, barátait, egy kicsit abból a szempontból is, kikre számíthat. Aztán felhívta őket, hogy közölje, mi történt vele. A legtöbben megdöbbentek és nem igazán tudták, hogyan reagáljanak. De jó, hogy így elbeszélgettünk, mondták Ferencnek. Sokan meglátogatták a kórházban. Ferenc szerint leginkább kíváncsiságból. A többségük nem jelentkezett újra.

A betegek sokszor nagyon magukra maradnak a kegyetlen diagnózis meghallgatása után a kételyeikkel, problémáikkal. Megkapják az orvosi utasításokat, beosztják őket vizsgálatokra, operációra, utókezelésre. Többre az egészségügyben általában nincs idő. Pedig a beteg azt is szeretné tudni, hogy ő mit tehet a gyógyulása érdekében. Változtasson-e az életmódján, táplálkozásán, kímélje magát, vagy kezdjen sportolni, hogyan intézze a leszázalékolását, milyen vitaminokat szedjen, és nem utolsósorban mikor, melyik orvoshoz forduljon, melyik kórházba menjen, kérjen-e ellenőrző vizsgálatot, és kinek mennyi hálapénzt fizessen. A legtöbben közülük maximum a nővérektől vagy az alorvosoktól, de leginkább csak a betegtársaiktól értesülnek arról, hogy az Országos Onkológiai Intézetben a Rákbetegek Országos Szövetségénél minden ilyen kérdésükre választ kaphatnak.

A kilenc éve működő érdekvédelmi szervezet aktivistái gyógyult rákbetegek.

- Nálunk a beteg szembesülhet azzal, hogy ez nemcsak vele fordult elő, és a rák legyőzhető, túlélhető - mondja Bodor Mária, a hetven segítő szervezetet és csaknem hétezer tagot számláló országos szövetség elnöke. - Soha nem szólunk bele orvosi kérdésekbe, de arra igenis rábeszéljük a betegeket, hogy kezeltessék magukat, az utolsó pillanatig küzdjenek, soha ne adják fel a reményt. Az ő életükről van szó, ezért ha úgy látják jónak, kérdezzenek meg még egy vagy akár két orvost. Önálló gondolkodásra, határozott döntésre, a felelősség vállalására biztatjuk őket.

A daganatos beteg manapság nem csupán a betegsége kimenetele miatt szoronghat. Hiszen ha a magyar egészségügyről - amelyre történetesen az életét kell bíznia - állítunk fel őszinte látleletet, nem sok okot találunk a bizakodásra. Az orvosok megalázóan alacsony fizetésért, szakmai presztízsharcok közepette, végkimerülésig dolgoznak. (Vagy idejekorán gyógyszerügynöknek állnak.) A kórházak állandó pénzzavarral küzdenek, nap mint nap hallani, hogy baj van a finanszírozással, nem lesz pénz az életmentő gyógyszerekre, nem mindenki juthat hozzá az előírt kezeléshez. Eszközök és szakemberek híján heteket kell várni egy-egy létfontosságú vizsgálatra is.

Betegnek lenni sokba kerül, hiszen fizet, aki előnyökhöz akar jutni, azaz inkább csak biztosítani szeretné, hogy valóban mindent megtegyenek a gyógyulásáért. Alkalmanként kétezer forintos "vizitdíjat" a professzornak, húsz- és kétszázezer forintos hálapénzt a műtétért, majd további tízezreket ad a táplálékkiegészítőkre és a csodavitaminokra.

Akinek pedig nincs pénze, csendben reménykedik.

betegek, daganat, orvos

2002-07-10 13:37:58

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop