Hirdetés

Vizsgálják a szövetkivételeket

vizsgálat, Kökény Mihály, szövetkivétel |

Népszabadság   Népszabadság

A népjóléti tárca még nem zárta le a szövetkivételek ügyében indított vizsgálatot - mondta tudósítónk érdeklődésére tegnap Miskolcon Kökény Mihály. A népjóléti miniszter úgy fogalmazott: a vizsgálat korábbi megállapításai szerint az elhunyt személyekből eltávolított és külföldre szállított szervrészek és szövetek ügyében nem várható újabb szenzáció, kirívó törvénysértéseket a vizsgálat nem talált. A vizsgálat elhúzódásának oka, hogy a német hatóságok még nem válaszoltak a minisztérium kérdéseire. Kérdésünkre Kökény Mihály azt válaszolta, a magyar kórházakban eltávolított szövetdarabokat kizárólag Németországba vitték, más országokba nem szállítottak az ezzel foglalkozó alapítványok. A népjóléti miniszter leszögezte, hogy a július elsejétől hatályba lépő egészségügyi törvény egyértelműen szabályozni fogja, milyen feltételek mellett lehet elhunyt személyek szerveit és szöveteit eltávolítani.

Kökény Mihály tegnap a miskolci Semmelweis Kórházban tartott sajtótájékoztatóján választási blöffnek nevezte a Fidesz és a kisgazdapárt által a tb-járulék csökkentésére, az egészségügyi ráfordítások növelésére és a nyugdíjasok ingyenes gyógyszerellátására tett ígéreteket. A népjóléti miniszter szerint ezeket az ígéreteket csak inflációgerjesztő gazdaságpolitikával lehetne megvalósítani, ennek hátrányos hatásai pedig elsőként a leginkább rászoruló réteget sújtanák.

vizsgálat, Kökény Mihály, szövetkivétel

2002-07-10 11:42:00

Hirdetés

Legfrissebb

AZ ORVOS VÁLASZOL

Szakorvosaink válaszai olvasói kérdésekre

Mielőtt kérdez, keressen orvosaink korábbi válaszai között!

Hirdetés
Hirdetés

Web Design & Development Prowebshop